Hazánkban szerencsére egyre többen kötnek növénybiztosításokat, de ez nem mindig volt így. Az utóbbi években a klímaváltozás okozta kockázatok azonban felnyitották a termelők szemét. Sokan azonban még mindig nincsenek tisztában azzal, mi a lényege egy növénybiztosításnak. Surmann Árpád, az Agrisk.hu  növénybiztosítási portál vezetője egy 3 részes cikksorozat keretében segít eligazodni a növénybiztosítások rejtelmeiben. A sorozat harmadik, befejező részéből kiderül, milyen károk után is fizetnek a biztosítók, valamint hogy pontosan mit értenek viharkár, vagy éppen fagykár alatt.

Fagykárok térülésének korlátai

Érdemes számba venni azokat a paramétereket, amik a biztosítási szolgáltatás minőségét határozzák meg. Azon túl, hogy a szakmailag korrekt és üzletpolitikus kármegállapítás az egyik legmeghatározóbb tényező a biztosító vagy egyszerűen a növénybiztosítás iránti bizalom kialakulásában, elengedhetetlen értelmezni a biztosítási feltételeket, amikben jelentős eltérések lehetnek biztosítói összehasonlításban. Jó példa erre az idei tavaszi fagykárok rendezésének gyakorlata. Tudni kell, hogy a kártérítés jogosultságának alapját az Országos Meteorológiai Szolgálat által üzemeltetett portál térképes felülete adja, ami megmutatja, hogy az adott térségben a mérések szerint előfordult-e -2 fok vagy annál hidegebb hőmérséklet 2 méteres magasságban, ami a tavaszi fagy fogalmának biztosítói kritériuma. Az idén több olyan gyümölcstermesztő szenvedett fagykárt áprilisban, akinek a térségében a térkép nem jelöl fagyot. Abban az esetben, ha az adott biztosítótársaság a feltételeiben is rögzíti, hogy nem kezeli mereven ezt a kritériumot és egyéb módon is igazolható a fagykár bekövetkezte, amit a kárszakértő is alátámaszt, akkor nem fordulhat elő, hogy egy tényleges fagykár nem térül valamilyen formában. A fagykártérítéseknél vegyük figyelembe, hogy a biztosítók az adott növény üzemi szintű hozamérték felének megfelelő összeget önrészként levonják a mindenkori kárértékből. De ugyanígy említhettük volna az aszálykár térítésének feltételeit is, ahol kritérium a 30 nap alatt nem teljesülő legalább 10 mm csapadék és önrész szinten is ugyanaz a helyzet, mint a tavaszi fagynál. Fontos megjegyezni, hogy a díjak versenye nem egyenlő a szolgáltatások versenyével a növénybiztosítások terén, így a „drága díj” meghatározást egy reális kárrendezés azonnal felülír, amit tudatosítani kell a gazdákban.

Egyáltalán nem mindegy,mekkora önrészt fizet biztosításához
 

Viharkárok

Egy másik jól megfogható példa az, hogy a biztosító mit tekint viharkárnak. Sok esetben a viharkár, a 20 m/s szélsebesség teljesülésével párhuzamosan például kalászosoknál a kalászok letörésében, szemkipergésben, szártörésben nyilvánul meg, azonban egyes biztosítóknál téríthető a szármegdőlés is, mint a betakaríthatatlanság okozója. De megint belép a képbe, hogy miként igazolja a biztosító a szélsebesség meglétét. Egyszerű a válasz. Hisz a kárszakértő szemének és a sokéves kárrendezési tapasztalatnak, ugyanis jelenleg nincs olyan széljelző rendszer Magyarországon, ami táblaszinten megadja az erre vonatkozó adatokat. Így a biztosító csak a legközelebbi mérőállomásra hivatkozhat, ami kilométerekre is lehet a kár helyszínétől egy-egy növénybiztosítás keretében.

Belvíz

Említést kell tennünk a belvízről, ami nagy területeken okozott problémát az idén tavasszal. Biztosítói szempontból a belvíz a legkevésbé kívánatos kockázat, mert a víz garantáltan minden évben ugyanott fog összefolyni, így egyszerűen nem jöhet létre megfelelő méretű veszélyközösség, ami bázist adna egy növénybiztosítási konstrukció gazdaságos működésének. Ugyanis az a termelő, aki belvizes területen gazdálkodik, minden évben megkötné a biztosítást, ahol pedig nyoma sincs évről-évre a belvíznek, ott hiába várná a biztosító a díjbevételt. Így a biztosítók száműzték a kínálatból a belvíz károk térítését, illetve csak nagyon egyedi esetekben és megcsonkított szolgáltatás mellett vállalják be.

Az önrészekkel együtt kell élni

Miután egy káreset kapcsán megállapított a jogalap, meghatározott a kár mértéke, tulajdonképpen csak matematika kérdése a kártérítési összeg kiszámítása, de fontos megjegyezni, hogy jelentős különbségek lehetnek az önrészeket illetően. Nem mindegy, hogy eléréses, levonásos vagy abszolút önrészről beszélünk, annak számítási alapja a károsodott terület, maga a tábla vagy esetleg a teljes üzemi méret. Kis intenzitású, de kiterjedt területen jelentkező jégkár esetén például lényegesen kedvezőtlenebb egy 5%-os abszolút önrész, mint egy 10%-os levonásos, de éppen fordított a helyzet egy totálkár közeli esetben. De említhetjük az aszálytérítés 50%-os üzemi önrészét is, aminél fél termés esetén is csak a termelő önrészéről beszélhetünk és ennél súlyosabb hozamcsökkenésnél lép be a növénybiztosítói szolgáltatás, ami az önrész feletti részt fogja csak téríteni. Fontos figyelembe venni, hogy önrészek nélkül nem lehet olyan díjszinteket produkálni, ami ésszerű határok között tartaná a biztosítási költségeket, magyarul, önrész vállalása nélkül aránytalanul drágává válna a szolgáltatás. Ez főként vonatkozik azokra az elemi kockázatokra, amelyek képesek egész országrészeket elborítani, mint az aszály, vagy éppen a fagy bármelyik formája.

Az ország szántó és gyümölcstermő területeinek alulbiztosítottsága meglehetősen összetett okokra vezethető vissza, azonban a tendencia javítására az erőfeszítéseket meg kell tenni. Ebben a szándékban szemmel láthatóan az állam is elkötelezett, és az új kárenyhítési rendszerrel, a növénybiztosítási megoldások integrálásával, illetve a díj egy jelentős részének átvállalásával, olyan piaci környezet jött létre, amit kihasználva jó eséllyel javíthatunk a mezőgazdaságban tevékenykedők időjárási kockázatokhoz való hozzáállásán, így a termőterületek biztosítással való lefedettségén. Ennek a folyamatnak a kedvező alakulását igazolja a piac évről-évre történő bővülése.

A cikksorozat első része ITT érhető el, a másodikat pedig IDE kattintva tudja elolvasni!

Szerző: Surmann Árpád, Agrisk.hu portálvezető, agrárbiztosítási szakértő

További híreink

A magyar EU-s elnökséggel új esély nyílik a gazdák hatékonyabb képviseletére

2024.07.11.

Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében hazánk európai uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni.

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás