Hirdetés
Nyáron dönthetnek a tejtermelők megsegítéséről
A napokban Hollandiában tartottak ülést az uniós mezőgazdasági miniszterek. A megbeszélésen szóba került a magyar tejtermelők nehéz helyzete. Ígéretet is kaptunk a helyzet enyhítésére.
Az FM Sajtóközleményében olvasottak szerint dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az ülésen felszólalt a magyar gazdák érdekeinek védelmében. Felhívta a figyelmet arra, hogy számos ágazatban, de főleg a tejtermelők között nehéz helyzetben lévő gazdák dolgoznak Magyarországon, erre pedig mielőbb megoldást kell találni, akár uniós szinten.
Phil Hogan, az Európai Unió mezőgazdasági biztosa szerint idén is több módszerrel tudnak majd segíteni a csődközelben lévő gazdákon, köztük a tejtermelőkön is. Ahogyan tavaly, úgy idén is megvalósítható lesz a mezőgazdasági biztos szerint, hogy emelt összegben, 70 százalékos mértékben fizessék ki a területalapú támogatások előlegét. Várhatóan ez – csak úgy, mint egy évvel ezelőtt – komoly segítséget jelenthet a termelőknek.
Hirdetés
A megbeszélésen elhangzott az is, hogy a jelen helyzethez nagymértékben hozzájárult az Oroszországgal szemben - politikai alapon - bevezetett szankciókra válaszul elrendelt mezőgazdasági exporttilalom is. Épp ezért a tagállamok azt várják, hogy végre sikerül európai szintű megoldást találni a kialakult helyzetre. Amíg ez nem történik meg, addig a gazdák isszák meg az uniós politikai döntések levét.
Mivel a tejszektor válsága minden uniós államot egyformán súlyt, ebben a kérdésben is nagy az egyetértés az országok között. Mindenki egységes, európai cselekvést szeretne, amellyel megállíthatják a tej mértéktelen piacra kerülését és az ebből adódó folyamatos árcsökkenést.
Hogan biztos elmondta, hogy a Bizottság dolgozik a lehetséges megoldási javaslatokon, amelyeket várhatóan a júniusi vagy a júliusi Mezőgazdasági és Halászati Tanácsülésen mutat majd be a szakminisztereknek.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés