A tél folyamán a szokásosnál is nagyobb éremelkedés ment végbe néhány zöldség, többek között a saláta ára változott. A probléma oka már ismert, külföldön kell keresni és korábbi cikkünkben megírtuk. Most azonban már a megoldás is körvonalazódni látszik.

Télen a magyar boltokban a zöldségek ára jelentősen megugrik, mivel itthon a tél viszonylag hideg. Zöldségtermesztésre kizárólag a fűtött üvegházakban van lehetőség, ám ekkor a fűtés jelentősen megnöveli a gazdálkodók költségét. Ezért a termékek fogyasztói ára is jóval magasabb a nyáriaknál.

Pár héten belül olcsóbb lehet a saláta, helyreáll a rend a boltokban
 

Mivel nincsen annyi fűtött üvegház hazánkban, ami képes lenne ellátni a keresletet, ezért jellemzően inkább külföldről importálunk zöldségféléket a tél folyamán és ezt értékesítik a kereskedelmi láncok. Ezek az import termékek általában még olcsóbbak is, mint a hazai, fűtött üvegházakban megtermelt növények. Igen ám, de idén olyan hideg és csapadékos tél volt Olaszországban és Spanyolországban is, ahonnan importáljuk a zöldségfélék javát, hogy egyes cikkek ára megsokszorozódott. Így fordult elő, hogy például egy fej saláta ára akár 600 Ft-ot is lehetett idén télen.

Alkalmi salátatermesztők nyomják lefelé az árakat

Amikor körvonalazódni kezdett a helyzet, hogy brutálisan magas áron lehet értékesíteni a salátát, sok gazdálkodó vérszemet kapott és azonnal salátatermesztésre rendezkedett be. Azzal azonban nem számoltak, hogy mire beérik a termésük, jelentősen vissza fog esni a kereslet, valamint hatalmas túlkínálat lesz a piacon – köszönhetően nekik is. Ebből adódóan várhatóan pár héten belül lefelé fognak indulni az árak és minden visszaáll a normál kerékvágásba.

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás