Hirdetés
Nyitva a pályázat: több ezer őstermelő kapott 4 millió forint feletti támogatást
A Vidékfejlesztési program mezőgazdasági termelők termelési és értékesítési lehetőségeinek fejlesztését segítő pályázati csomagja a kisüzemeket és a termelői piacokat célozza. A termelők érdeklődése és fejlesztési kedve töretlen, és továbbra is a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére irányuló pályázati felhívás az egyik legsikeresebb a Vidékfejlesztési program kiírásai közül – mondta Nagy István agrárminiszter. Eddig 2275 őstermelőnek folyósították a támogatás első részletét, ami több mint 4 millió forint.
Nagy István elmondta, hogy a 2020. októberben megnyílt pályázati lehetőség az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes kis méretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segíti. A közel 2300 folyósítás azt jelenti, hogy a kiírás keretében összességében már mintegy 9 milliárd forint segíti a legkisebb termelőként működő gazdálkodókat. Ezt az összeget a pályázók üzemméretük növelése érdekében egyebek között a gazdálkodáshoz szükséges eszközök és gépek beszerzésére, ültetvénytelepítésre vagy akár állatvásárlásra is elkölthetik - írta a Világgazdaság.
A támogatás 5 évre szól, egy összegben, önerő nélkül felvehető
Az agrárminiszter közölte, hogy a felhívás keretében 15 ezer eurónak megfelelő forintnyi, 5 évre szóló, egy összegű, átalányjellegű támogatásra nyújthatnak be kérelmet az olyan meghatározott üzemméretű őstermelők, mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók és szociális szövetkezetek, akiknek/amelyeknek életvitelszerű tartózkodási helye, székhelye már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban is valamely vidéki térségben volt. Nagy könnyebbség a termelők számára, hogy a pályázati pénz elnyeréséhez nem szükséges önerő.
Hirdetés
A projekt kizárólag a Vidékfejlesztési Programban meghatározott vidéki térségekben valósítható meg.
Vidéki térségnek minősül a 6. prioritás alkalmazása szempontjából az a település, ahol közigazgatási jogállástól (város/község) függetlenül:
- a népesség 10 ezer főnél kevesebb;
- 10 ezer fő feletti lakossággal rendelkező tanyás települések külterületei;
- nem jogosult a fenti jellemzők ellenére sem: Budapest és a budapesti agglomerációhoz tartozó települések.
Aki őstermelő, és megfelel a feltételeknek, még pályázhat
A Vidékfejlesztési program mezőgazdasági termelők termelési és értékesítési lehetőségeinek fejlesztését segítő pályázati csomagjának részét képező kisüzemi pályázati kiírás mellett folyamatosan zajlik a helyi termékértékesítést szolgáló piacok fejlesztésére kiírt pályázatra beérkezett kérelmek értékelése is – mondta Nagy István. A szintén 2020-ban megnyílt felhívás keretében eddig 94 termelői piacot újítottak meg, fejlesztettek vagy építettek több mint 7 milliárd forintos támogatásból. A gazdáknak fontos hír, hogy a kisüzemi és a termelői piacok megújítását célzó pályázati felhívásokra továbbra is beadhatók a támogatási kérelmek.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés