Már csak május 31-ig lehet megkötni a díjtámogatott növénybiztosításokat. A jogszabályok és a pályázati kiírás viszonylag szűk mozgásteret adnak a biztosítóknak a piacon, ám a lényeg itt is a részletekben van. A különbséget azok a kiegészítő biztosítások jelentik, melyekre széleskörű megoldást nyújt a Generali Biztosító. A díjtámogatási rendszerben szereplő 9 kockázatból hétre ad engedményt és extra előnyt a kiegészítő biztosítás. A gondos gazda saját felelőssége, hogy felkészüljön a váratlan eseményekre, hogy nyugodtan alhasson minden egyes keményen átdolgozott nap végén. Mert ha elverte a jég a termést, lefagytak a rügyek, vagy az aszály elpusztította a növényeket, már nincs mit tenni. Ezért érdemes előre gondolni az időjárás kockázataira, és biztosítást kötni a megélhetést jelentő növényekre. Ráadásul ezt most minden gazdálkodó komoly támogatással teheti meg.

A mezőgazdasági termelők öngondoskodását segíti az állami támogatás

Bizonyos, az aktív gazdálkodók által kötött mezőgazdasági biztosításokat díjtámogatásban részesíti a magyar állam. Érdemes idejében szerződni, mert ezek a biztosítások megkötésének határideje 2018. május 31. További biztonságot nyújthatnak a Generali Biztosító kiegészítő szolgáltatásai, melyek tovább csökkenthetik az esetlegesen bekövetkező károkat. Fontos, hogy a gazdák legyenek tudatosabbak és felkészültebbek a biztosítások tekintetében is, hogy megelőzzék a nagyobb bajt.
Kockázat Biztosítási típus Kiegészítők
A B C
Jég  
Aszály  
Tavaszi fagy  
Téli fagy    
Felhőszakadás
Vihar és homokverés      
Mezőgazdasági árvíz  
Tűz        
Őszi fagy  
  A növénybiztosításokon túl egyéb kiegészítő lehetőségek is elérhetők. Előfordulhat például, hogy milliós felelősségi károk keletkeznek, melyet egy éjszakai szántáskor kidöntött villanyoszlop példája is mutat. A szolgáltató ilyenkor a helyreállítás költségét keményen bevasalja, de a Generalinál erre is lehet biztosítást kötni. Ide tartoznak a szállító járművekben és a rakodógépekben keletkező károk is, amire most nagy hangsúlyt helyez a társaság. Ha kigyulladt és leégett a traktor a táblán, annak roncsát el kell vinni, ami további plusz költséggel és taposási kárral jár, melyet minden, a Generalinál megkötött növénybiztosítás fedez. Nézzük, melyek voltak a leggyakoribb károk!
TOP 10 mezőgazdasági károkok (a Generali Biztosítónál nyilvántartott adatok alapján):
Sorrend Károkok
1 Jégverés
2 Vihar
3 Villámcsapás másodlagos hatása
4 Üvegtörés
5 Tűz
6 Tavaszi fagykár
7 Vezetékes vízkár
8 Télifagy
9 Villámcsapás
10 Aszálykár
 

A Generalinál elérhető speciális fedezetek:

  • tűz-, vagy felhőszakadás miatti többletköltségek
  • renden lévő szalmatűz okozta kár
  • erdőkben hó- és jégtörés okozta kár
  • erdőkben karantén-kártevők elleni védekezési költsége
  • díjtámogatott biztosítás kiegészítő biztosítása keretébeni hozamemelés
A 2011. évi CLXVIII számú, a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvény értelmében a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítások magas önrésszel járnak. Ezeknek a kockázatoknak a csökkentésére ajánlott a kiegészítő biztosítások megkötése, amely mindegyik, (A, B, C) típusú biztosításhoz választható. A térítés kiterjed a nem természeti eredetű tűzkárokra is: kiegészítő biztosítás esetén akkor is kifizetik a gazda kárát, ha például egy égő cigarettacsikk miatt keletkezik tűzkár a biztosított növényi kultúrában. Lehetőség van a hozamemelésre is: ha a gazdálkodó nem tudja megadni a biztosított növényállomány elmúlt 5 éves hozamait és amiatt országos vagy megyei átlaghozamon biztosítja azokat, akkor - egyfajta előgondoskodásként -, a kiegészítő biztosítás választásával lehetősége van ezt a hozamot 10, 20, vagy akár 30 százalékkal megemelni az összes, a szerződésben foglalt terményre vonatkozóan.

Ki veheti igénybe díjtámogatott mezőgazdasági biztosításokat?

A törvényi szabályozás értelmében a biztosítás szerződője a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervnél nyilvántartásba vett aktív mezőgazdasági termelő lehet,  mert mezőgazdasági támogatást csak ő kaphat.

Mennyibe kerülnek a biztosítások?

A díj nagysága tág határokon belül mozog, a termőhely adottságaitól és az érintett növény érzékenységétől függően. A szokványos szántóföldi növényeknél a biztosítási összeg átlagosan a várt hozam értékéből számított 1-2 százalék. A gyümölcsöknél nagyobb a kockázat, így magasabb az ár is. Itt a díjtámogatás minimum 30, de akár 65 százalék is lehet. Alapesetben a gazda visszakapja a befizetett biztosítás díjának 65, de túligénylés esetén is minimum a 30 százalékát. A csomag esetében, ahol a 9 kockázat egyben van, legalább a 41,25 százalékát visszakapja. Ez zömében uniós, részben hazai forrásból működik, 2018-ra erre a célra 4 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre. Az „A” típusra 49 százalékos, a „B” és „C” típusokra 34 százalékos volt a támogatás intenzitása 2017-ben. A díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítás támogatási rendszerét a 2011. évi CLXVIII számú, a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvény szabályozza, valamint a „Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás” című Felhívás tartalmazza.
Olvasson tovább ide kattintva: https://www.palyazat.gov.hu/node/57633
Valamint ismerje meg a lehetőségeit a Generali Biztosító oldalán tájékozódva.
(x)

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás