Magvető hava, Mindszentek hava és Begyűjtés hava, mind az év 10. hónapját, októbert jelölik. Bár egyre jobban közeledik az év vége, nem csökken a népi megfigyelések száma. Sőt, a jövő évre is következtethetünk néhány nap időjárásából.

„Október durvul a nyúl szőre, siess fáért az erdőre.”

Ha zivataros ez a hónap, akkor hideg és szeles lesz a tél. Egyben a jövő tavaszra is következtethetünk belőle. Olyan időjárás várható ugyanis jövő márciusban, mint az idei október. Ha még meleg van, február igencsak hideg lesz. Ha azonban hideg szél fúj, a január hozhat enyhülést. Október az igazi szüreti szezont, a vidéki mulatságokat és a szüreti bálokat jelöli, valamint a kukoricafosztást.

Régen igazi társas elfoglaltság volt a kukoricafosztás. Forrás: dunafalva.hu
 

A hónap második napján kezdődnek a pontosabb népi jóslatok. Petra és Leodegár napján hullik már a fák lombja, a jövő év páratlanul jó lesz.

Október 4-e Assisi Szent Ferenc ünnepén kívül az Állatok Világnapja is. Méghozzá azért, mert a szentet az állatok és a természet pártfogójának is tartják. A ferenchétnek és búzahétnek is nevezett időszakot tartották a vetésre legalkalmasabb hétnek, volt, ahol a szüret kezdetét jelezte. Van, ahol ekkor ültették a kotlóst, hogy a csirkék el ne pusztuljanak. Nyírfaágat tettek a fészekbe, amíg ki nem keltek a csibék, ami a gonosz hatalmaktól védte őket.

Sok helyen Teréz napja (október 15.) a szüretkezdés időpontja. Egerben Teréz-szedésnek is hívják. 20-án, Szent Vendelt ünnepelhetjük, aki a jószágtartó gazdák és pásztorok védőszentje. Ezen a napon fogták be az állatokat, és a vásárra sem vitték el őket. Egyes térségekben az állattartó és juhtartó gazdák, van, ahol a pásztorok ünnepeként tekintettek rá.

Október 20-án a pásztorokat is ünnepeljük.
 

Ezt követően eljön október 21-e, Orsolya napja, ami valójában megmutatja, hogy milyen telünk lesz. Ugyanis, ha ekkor szép az idő, az karácsonyig ki fog tartani. Érdemes ekkor betakarítani a káposztát is. Viszont, ha Dömötör napján (okt. 26-a) hideg szél fúj, kemény télre készülhetünk. Van, ahol ezt a napot juhászújévnek is nevezték, mert ekkor számolták el a juhászok a gazdáikkal a szolgálatukat illetően. Utána mulatságokat is rendeztek, amit több névvel is illettek: juhászbál, juhásztor, juhtor, juhdérmáció, dömötörözés. Ha a mulatozás jól sikerült, akár 1 hétig is tarthatott (dömötörhét). A rossz idő viszont „juhászt táncoltat”, mivel nincs túl jó idő a természetben tartózkodáshoz.

„Simon-Júda hóval tömi be a szádat!”

Október 28-a is fordulópont lehet. Simon-Júdás napján már hóra is készülhetünk, hidegre fordul az időjárás. A Hegyalján ekkor kezdődik a szőlőszüret, ha esik, ha fúj („Akár haszon, akár kár, Simon-Júda a határ”).

Érdeklődve várjuk mi is, hogy az enyhe tél, és a viszonylag hűvös nyarat követően milyen lesz az téljövendölő október.

Megosztás

További híreink

A hántolt cirok előnyeiről írt a Sorghum ID

2024.07.31.

A cirkot még mindig nagyon gyakran használják teljes gabonaként, de miután a héját eltávolították, számos táplálkozási és egészségügyi előnye van.

Jövője és reménye is van a tojásnak, a piacot viszont védenék

2024.07.31.

Példát mutatnak a franciák a tojástermelés támogatására; jelentős beruházásokkal igyekeznek védeni a csaknem 100 százalékban saját ellátású belföldi piacot

Gyilkos mérgű növényt találtak a Hármas-Körös vizén

2024.07.30.

Az idei évben is felfedezték a ritka és mérgező gyilkos csomorikát (Cicuta virosa) a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai.

Utolsó figyelmeztetés: július 31-ig ketyeg az óra az élelmiszerlánc-felügyeleti díj befizetésére

2024.07.30.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) emlékezteti az érintetteket, hogy a 2024. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díj első részletének befizetési határideje közeleg: július 31. Az érintettek online is befizethetik a díjat a bevallási felületen elérhető értesítő alapján.

Csütörtökön újra támad a forróság

2024.07.30.

Kedden túlnyomóan felhőtlen, napos, száraz idő várható, legfeljebb néhol lehet kevés gomolyfelhő. A Tiszántúlon és helyenként a Dunántúlon megélénkülhet az északias szél, de nagyrészt mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 31 fok között várható. Késő estére 15 és 23 fok közé hűl le a levegő.

Megváltozott az agrárpiac a szomszédban: szabadkereskedelmi megállapodást kötött Szerbia és Egyiptom 

2024.07.30.

Szabadkereskedelmi megállapodást kötött egymással Szerbia és Egyiptom, ami megváltoztatja az agrárpiaci helyzetet.

Partnerhírek
Partner

Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől

2024.07.25.

A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 91 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás