Az év első hat hónapjában Románia 466 tonna mézet értékesített az Európai Unión kívüli piacokon. Ez 51 százalékkal marad el a 2023 azonos időszakában exportált mennyiségtől. Az Európai Bizottság adatai szerint tavaly Románia volt az EU harmadik legnagyobb mézexportőre. A méz termelői ára tavaly a szomszédos országban volt a legalacsonyabb, 2,22 euró, a legnagyobb pedig Írországban, 20 euró kilogrammonként.

2023-ban az EU mézexportjának 7 százalékát adta a szomszédos ország, idén azonban már csak a 3,9 százalékát, amivel a hatodik helyen áll a tagállamok között. Az idei első félévben Észtország és Németország voltak a legnagyobb exportőrök 3120, illetve 2916 tonnával. A méz termelői ára tavaly Romániában volt a legalacsonyabb, 2,22 euró/kg, a legnagyobb pedig Írországban, 20 euró/kg - írta az Economica.net hírére hivatkozva a Maszol.ro portál.

Az év első 6 hónapjában Románia 466 tonna mézet értékesített az Európai Unión kívüli piacokon, ez 51 százalékkal marad el a 2023 azonos időszakában exportált mennyiségtől
Az év első 6 hónapjában Románia 466 tonna mézet értékesített az Európai Unión kívüli piacokon, ez 51 százalékkal marad el a 2023 azonos időszakában exportált mennyiségtől

Az EU-ban előállított méz legfontosabb piacai Nagy Britannia, ahova a teljes export 17,8 százaléka került, valamint az Egyesült Államok (17,3 százalék) és Svájc (14,8 százalék).

Idén 5,74 euró/kg volt az exportált méz átlagára, 2,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, azonban országonként nagyok voltak az eltérések. Legolcsóbban Izraelben lehetett értékesíteni a mézet, 2,94 euró/kg-os áron, míg a legjobb árat Kuvait fizette, 10,4 euró/kg-ot.

Az Európai Unió a világ második legnagyobb méztermelője, évi közel 290 ezer tonnával, ami azonban a belső fogyasztásnak csak a 65 százalékát fedezi. Az elmúlt években Kína volt az Európai Unió első számú mézbeszállítója, idén azonban Ukrajna vette át a helyét - írta a portál.

További híreink

A magyar sertéshús új aranykorát építenék: hogyan érte el az éves fogyasztás a 30 kilót?

2024.12.04.

A Vidékfejlesztési Program keretében közel 450 sertéstartó vállalkozás részesült 85 milliárd forint támogatásban, és további 10,2 milliárd forint áll rendelkezésre az állatjóléti támogatásokra.

Havas eső és havazás érkezik

2024.12.04.

A következő három nap időjárását erősen felhős, párás idő jellemzi majd, helyenként gyenge csapadékkal, csütörtökön nyugaton több napsütéssel, pénteken pedig egy érkező csapadéksávval, amely esőt, havas esőt és havazást hozhat, miközben a hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

Izgalmas témákat és fejlesztéseket hozott Győrben a Drón Fórum

2024.12.04.

A legújabb fejlesztések, a szabályozási kérdések és a technológia fenntarthatósági lehetőségei álltak a Drón Fórum 2024 rendezvény középpontjában.

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás