Hirdetés
Olcsó a búza, az aratás után sem lesz drágább?
Az őszi árpa aratása már elkezdődött, a búzára még várni kell, és sokan tényleg várják is ezt. Utóbbi ára elég kiszámíthatatlanul alakul hétről-hétre a világ árutőzsdéin, de középtávon már valamivel pontosabban megjósolható. A kereslet hajtotta kukoricaárak pedig kifulladni látszanak, bár a Magro Gabonaindexét (MGX) felfelé mozgatták a 24. héten. Pontos értéke 10 208 pont volt. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.
A 24. hét elején még folytatódott a kukorica prompt árának növekedése, de ez a hét második felére megállt. Mindez szoros összefüggésben van azzal, hogy jelentősen csökkent a kereslet. Ám még továbbra is voltak tonnánként 45 ezer forint fölött megkötött adásvételek. Összességében mindez 43 ezer forinthoz közeli átlagárat eredményezett a Magro.hu fizikai piacterén. Bár a kukorica ára nem nőtt a BÉT-en és maradt tonnánként 52 ezer forint a legközelebbi lejáratra, azt mindenképpen pozitívumként élhetjük meg, hogy minden egyes nap volt kimutatható forgalom a parketten. Végre voltak kötések - még ha nem is túl sok – az egész úgy funkcionált, mint egy valódi árutőzsde. A hét elején még láttunk egy majd’ 2 eurós drágulást, de aztán csökkenőre váltott az árfolyam Párizsban (MATIF/EURONEXT). A hét végére 181 euróig ereszkedett vissza az augusztusi kukorica ára. De csak ez a lejárat mozgott lefelé. A többi időhorizonton 1-2 százalékos erősödést láthattunk. Újra beleerősített viszont a kukorica viszont Chicagóban (CBOT/CME). A kifulladni látszó árfolyam ezúttal 3 százalékot ment fel és ezzel a júliusi kukorica ára tonnánként 170 dollár fölé érkezett. Ez az elmúlt 12 hónap legmagasabb értéke. Jelenleg 1 ezer tonna kukorica keresi új gazdáját és 1 ezer tonnányit vennének a hazai piactéren.
A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren | ||||||
2016. ápr. | 2016. máj. | 2016. | ||||
21. hét | 22. hét | 23. hét | 24. hét | |||
Átlagár (Ft/t) | 40 536 | 43 959 | 42 680 | 42 702 | 42 192 | 42 777 |
Kötési mennyiség (t) | 8 325 | 8 266 | 2 002 | 2 000 | 1 410 | 1 845 |
Ha eddig ez eső még nem is jelentett problémát, a továbbiakban előfordulhat, hogy fog. Így most a búzatermelők sűrűn nézik az előrejelzéseket. Ha igaznak bizonyulnak a mostani várakozások és az előttünk álló hetek nem lesznek csapadékosak, jó közepes termés várható. A hazai piac most nem túl pörgős, de az aratás után sem valószínű a nagy pezsgés. Ennek oka, hogy a termelők elvárásaihoz képest alacsonyak az árak (alacsony minőségű étkezési búza esetén 42-45 ezer Ft között szóródnak). Mivel ezen a téren 1-2 hónapon belül érdemi változás nem várható, elhúzódó értékesítésekre számíthatunk. A hazai határidős búzapiacon továbbra sem történik semmi. Az augusztusi lejáratú étkezési búza 43 500 forint, a takarmánybúza: 42 500 forint. Tényleg már csak a múlt a 170 eurós árszint Párizsban (MATIF/EURONEXT). A múlt heti 163 euró záróár már a 160 euróhoz van közelebb. A vékánkénti 4,75 USD már leküzdhetetlen akadályt jelentett a búzának Chicagóban (CBOT/CME). Bár egész héten csökkent a júliusi búza ára, e jelzett szintről visszapattant és 4,81 USD-n zárta a hetet. Aktuálisan 1 ezer tonna búza keresi vevőjét és 101 ezer tonnára van kereslet, amiből 100 ezer tonna folyamatos a hazai piactéren.
Hirdetés
A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren | ||||||
2016. ápr. | 2016. máj. | 2016. | ||||
21. hét | 22. hét | 23. hét | 24. hét | |||
Átlagár (Ft/t) | 49 977 | 49 707 | 49 868 | 49 867 | 49 948 | 49 948 |
Kötési mennyiség (t) | 6 112 | 7 399 | 1 717 | 1 852 | 1 113 | 1 200 |
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A szója az agráriumban kikerülhetetlen alkalmazkodás egyik legjobb eszköze
Egyre többen, de még így is csupán csak a magyar mezőgazdasági vetésterület 2,7 százalékán termesztik a szóját. A jövő növényeként tekintenek rá, óriási fejlődési potenciál előtt áll – hangzott el a Karintia Kft. által rendezett Szója Szakmai Napok 2024. rábakecöli eseményén, ami a négyállomásos sorozat harmadik helyszíne volt. Bene Zoltán cégvezető meglepően nagyszámú érdeklődő gazdálkodó előtt érvelt a szójatermesztés mellett.
Ha őszi gyomirtás, akkor LEGATO TRIO
Éghajlatunk változása miatt egyre nagyobb jelentőséggel bír kalászos kultúrákban az őszi gyomirtás. Az őszi gabonákat egyre korábban és csökkentett tőszámmal vetik, így már ősszel is jelentős lehet a fertőzési nyomás.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 73 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés