Hirdetés
Olcsóbb lett a búza, de a kukorica ára itthon továbbra is stabil
A 40. héten is a búza irányította a Magro Gabonaindex (MGX) értékét. Mivel ennek az ára csökkent és a többi gabonaféle viszonylag stabil maradt, így az index mintegy 3 százalékot csökkent. Európában is kis mértékben gyengültek az árak, míg Chicagóban újra drágult a a búza. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.
Gőzerővel folyik a kukorica betakarítás az országban a termény ára pedig stabilizálódott a fizikai piacon. A Magro.hu piactéren 3 hete folyamatosan alig valamivel 40 ezer forint felett áll az árszint. A 40. héten egészen pontosan 40.938 forintos átlagáron lehetett megvenni egy tonna kukoricát. Csak minimális mozgásokat láthattunk a kukorica árában a hazai határidős piacon is. A novemberi kukorica ezer forinttal (-2%) lett olcsóbb és tonnánként 44 ezer forinttal zárta a múlt hetet. A decemberi kurzus viszont 300 forinttal drágult, így 45.800 forint lett. A múlt heti kis mértékű drágulás után viszont ismét lejtmenetbe váltott a kukorica ára Párizsban (MATIF/EURONEXT). 1-2 százalékot csökkentek az árfolyamok. A novemberi kurzus így 162 euró, a januári pedig 170,5 euró lett tonnánként. Chicagóban (CBOT/CME) még mindig nem döntötte el a kukorica ára, hogy merre is induljon. A 39. héthez hasonlóan a múlt héten is aprókat változtak az értékek föl-le, aminek a végén a decemberi és márciusi záróár szinte megegyezett az egy héttel korábbival. Az időben legközelebbi, decemberi jegyzés így 153,22 dollár lett. Hét elején 1 ezer tonnát lehetett vásárolni és továbbra is nagyon erős a kereslet a piactéren: összesen 17 ezer tonnára van igény.
A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren | ||||||
2015. aug. | 2015. szept. | 2015. | ||||
37. hét | 38. hét | 39. hét | 40. hét | |||
Átlagár (Ft/t) | 41 656 | 40 409 | 41 291 | 40 678 | 40 741 | 40 938 |
Kötési mennyiség (t) | 5 915 | 6 012 | 1 350 | 1 122 | 1 847 | 1 715 |
Itthon a 39. heti kisebb áremelkedés után a 40. héten olcsóbb lett a búza prompt ára. Az étkezési búza átlagára ezzel 48.150 forint lett, míg a takarmánybúzáé a 45.050 forint érte el. Továbbra is eseménytelenül teltek a napok a búzapiacon a BÉT-en. Egyáltalán semmi nem változott az árakban és így megy ez már hetek óta. A decemberi malmi búza továbbra is maradt 47.900, a márciusit pedig 48.800 forintos áron lehet lekötni. A takarmánybúza decemberi kurzusa még mindig 45.300, a márciusié pedig 45.900 forint. Ezzel szemben Párizsban (MATIF/EURONEXT) volt némi mozgás, ha nem is sok. A decemberi és márciusi kurzus ára csökkent, a májusi és szeptemberi pedig enyhén emelkedett. Idei búzát a múlt heti záróár alapján 175,5 eurón lehetett kötni. Chicagóban (CBOT/CME) folytatódott a búza lassú drágulása. Ennek következtében decemberre a terményt 188,57 dollárért márciusra pedig 190,7 dolláron lehetett jegyezni.. Jelenleg összesen 6 ezer tonna búza keresi gazdáját és 2 ezer tonnára van kereslet a piactéren.
Hirdetés
A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren | ||||||
2015. aug. | 2015. szept. | 2015. | ||||
37. hét | 38. hét | 39. hét | 40. hét | |||
Átlagár (Ft/t) | 46 744 | 46 084 | 46 344 | 47 064 | 48 719 | 46 841 |
Kötési mennyiség (t) | 7 300 | 7 115 | 1 645 | 1 997 | 2 200 | 2 402 |
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Fokozott tűzveszélyt jelent a szárítókban hagyott napraforgó, cirok
A betakarítás folyamatosságát a csapadékos időjárás megtöri. A szárítók üzemeltetői nehéz helyzetben vannak, mert nem tudják, mikor folytatódhat a betakarítás (talán már holnap), ezért gyakran a toronyban hagyják a terményt, nem ürítik le. Ez akkor is veszélyes, ha ügyelnek arra, hogy a felső nedves tömeg is megszáradjon.
A szója az agráriumban kikerülhetetlen alkalmazkodás egyik legjobb eszköze
Egyre többen, de még így is csupán csak a magyar mezőgazdasági vetésterület 2,7 százalékán termesztik a szóját. A jövő növényeként tekintenek rá, óriási fejlődési potenciál előtt áll – hangzott el a Karintia Kft. által rendezett Szója Szakmai Napok 2024. rábakecöli eseményén, ami a négyállomásos sorozat harmadik helyszíne volt. Bene Zoltán cégvezető meglepően nagyszámú érdeklődő gazdálkodó előtt érvelt a szójatermesztés mellett.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 74 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés