Az elmúlt héten 2 százalékkal csökkent a hazai zöldségek ára a Budapesti Nagybani Piacon. Leginkább a spárgatök drágult, 27 százalékkal, míg a karfiol 32 százalékkal lett olcsóbb.

Burgonya: átlagosan 3,5 százalékot esett a burgonya ára. A Red-Scarlett fajtájú burgonya 60, a Fabiola 62, az Agria 80, míg a Cherie burgonya 115 forintba került az elmúlt héten.

Paradicsom: stagnált a paradicsom ára. A primőr gömb paradicsom 390-400 forintos áron volt kapható mérettől függően. A primőr fürtös paradicsom 450-455 forintba került, míg a primőr koktélparadicsomot 770-825 forintért tudták megvásárolni a vevők.

Paprika: 1 százalékos áremelkedést figyelhettünk meg az elmúlt héten a paprika árában. A hegyes paprika darabja 65 forintba került, a lecsópaprika kilója 145 forintos áron volt kapható, a tölteni való édes paprika ára pedig mérettől függően 160-255 forint körül alakult. Az almapaprikát 180 forintért, míg a cseresznyepaprikát 250 forintért kínálták. A bogyiszlói paprika 420, a pritamin paprika 440, a kaliforniai paprika pedig 530 forintba került.

Padlizsán: a primőr padlizsán 370 forintba került.

Uborka: 3 százalékkal lett olcsóbb átlagosan az uborka. A kígyóuborkát 275 forintért kínálták, míg a berakó uborkát 270-350 forintos áron lehetett megvásárolni.

Főzőtökfélék: 18 százalékos drágulás jellemezte a főzőtökfélék árát. A szabadföldi spárgatök 190 forintos áron volt kapható az elmúlt héten. A patisszont 275 forintért adták a kereskedők, a bébitök ára 290 forint volt, míg a cukkinit 300 forintos kilónkénti áron lehetett megvenni.

Sütőtök: a Kanadai sütőtök 80 forintos, míg a Nagydobosi sütőtök 100 forintos kilónkénti áron volt kapható az elmúlt hét folyamán.

Leveszöldségek: A sárgarépa kilóját 90 forintért mérték, míg a petrezselyemért 290 forintot kellett fizetni kilónként. A zeller ára 260 forint volt. A petrezselyemzöld és a zellerzöld egyaránt 20 forintos áron voltak kaphatók. A karalábé darabját 95 forintért kínálták.

Kapor: kiszerelésenként 35 forintot kértek a kereskedők a kaporért.

Sóska, spenót, cékla: a három zöldség árában nem történt változás, a sóska 300, a spenót 500, míg a cékla 120 forintba került.

Salátafélék: a fejes saláta ára 20 százalékos csökkenést követően 133 forint volt, a jégsalátát 200 forintért lehetett megvásárolni, míg a Lollo Rossa és a Lollo Bionda fajtákat 167 forintért kínálták.

Káposztafélék: a fehér fejes káposzta 55 forintba került kilónként, a vörös fejes káposztát és a kelkáposztát 100 forintért lehetett megvásárolni, a bimbóskelért 450 forintot fizettek a vásárlók, míg a kínai kel 5,5 százalékos áremelkedést követően 190 forintba került.

32 százalékkal lett olcsóbb a karfiol!
 

Karfiol, brokkoli, torma: 32 százalékot esett a karfiol ára, így 150 forintba került kilója. A brokkoli 5 százalékot drágult, 315 forintért lehetett megvásárolni, míg a tormát 600 forintos áron kínálták az eladók.

Retek: 1,5 százalékos áresést figyelhettünk meg a retekfélék körében. Amíg a hónapos retek 11 százalékkal olcsóbb lett és így 80 forintba került, addig a Müncheni sör retek 5,5 százalékot drágult és 190 forintba került. A fekete retek és a jégcsapretek árában nem történt változás, előbbiért 120, utóbbiért 200 forintot fizettek a vásárlók az elmúlt hét folyamán.

Hüvelyesek: a száraz sárgaborsót változatlan áron, 220 forintért kínálták a vásárlóknak. A zöldbab 7 százalékot drágult, így került 350 forintba kilója. A száraz fehérbab 660, a száraz tarkabab 760 forintba került.

Hagymafélék: általánosságban véve nem történt változás ezen zöldségek árában. A vöröshagyma 62-67, a lilahagyma 140, a zöldhagyma és a póréhagyma 100, míg a fokhagyma 570 forintos áron volt kapható.

Gomba: a csiperkegombát 450 forintért tudták megvásárolni a vásárlók, míg a laskagomba 662 forintos áron volt kapható 2 százalékos áremelkedést követően.

Csemegekukorica: 5 százalékot drágult a csemegekukorica, 55 forintért adták darabját a Budapesti Nagybani Piacon.

Forrás: AKI

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás