Óriási bajokat okoz a magyar vizekben a busa - videóval

A fehér és a pettyes busa a vizek planktontartalmát olyan szegényesre csökkent, hogy az őshonos halak ivadékai kiéheznek miattuk. A palnktonevő invazív halfaj egyedszáma az utóbbi évek során nagyon megnőtt. Egyre több idősebb, gigantikus példány is horogra akad a mesterséges és a természetes vizeinken egyaránt. 

A Halazin és Szendőfi Balázs halkutató és természetfilmes közös cikke fontos ismereteket osztott meg a busa múltjáról, jelenéről, és a vizeink számára nem túl bíztató jövőjéről.

A busafajok (Hypophthalmichthys sp.)

A hazai halfaunának nincs planktonevő halfaja, ugyanakkor minden hal eszik planktont. Ezzel a látszólagos ellentmondással érdemes kezdeni a busákkal foglalkozó fejezetet. Ugyanis az élővízben tömegesen található apró növényi és állati életformák, összefoglaló nevükön a fito- és zooplankton jelenti szinte az összes őshonos halfajunk „indítótáplálékát”, vagyis ezt fogyasztják az ivadékhalak az ikrából való kikelés és a szikzacskó felszívódása után addig, amíg elég nagyra nem nőnek a nagyobb táplálékállatok elfogyasztásához.

Kifejlett halaink is fogyasztanak olykor planktont, de egyikük sem kizárólagos táplálékként.

Ebbe az egyensúlyi állapotban lévő rendszerbe zavart bele a kínából az 1960-as évek óta behozott, betelepített, hatalmasra megnövő és kizárólagos planktonfogyasztó két halfaj, a fehér és a pettyes busa, melyek a vizek planktontartalmát olyan szegényesre csökkentik, hogy az őshonos halak ivadékai kiéheznek. A 80 kilogrammosnál is nagyobbra növő busafajok speciális, szivacsszerű szűrőszerveikkel úgy fésülik át az édesvizet, akár a sziláscetek a tengert.

Busák a Tisza-tóban

Amikor 1973-ban a kiskörei duzzasztóművet üzembe helyezték, a duzzasztás hatására drasztikusan megnőtt a busák száma az érintett Tisza-szakaszon.

Harka ákos korabeli halfauna-vizsgálata duzzasztás előtti időszakban 1 darab busát mutatott ki, a következő évben a duzzasztás után megismételt mintavételkor pedig ugyanonnan 211 példány került elő. Hasonlóan megnőtt az amur és az ezüstkárász mennyisége is, az őshonos, áramláskedvelő halak pedig egy-két év alatt részben vagy teljesen eltűntek - írták.

A busákról egészen a 2010-es évekig tartotta magát az a nézet, hogy magyarországi természetes vízben nem képes szaporodni. Szórványos észlelések után erre súlyosan rácáfolt 2019 nyarán az, amit a kiskörei duzzasztó hallépcsőjében észleltek. 

Ekkor a vizsgálatok szerint 1 milliárd lehetett a 8-10 centiméteres hosszúságú busaivadékok egyedszáma a hallépcső 1400 méteres hosszán.

Az összezsúfolódott ivadékrajok drónról még 100 méteres magasságból is látszottak. A hallépcső azóta is nagy busagyülekezési pont - fogalmaztak.

Busák a Balatonban

Az ötvenes-hatvanas években az országos mezőgazdasági termelés hozamnövekedését műtrágyával oldották meg. A hatalmas mennyiségben kiszórt műtrágya mindenütt, így a Balatonnál is a vizekbe mosódott. A Balaton vizében a nagy tápanyagtöbbleten felszaporodó fitoplankton turisztikai szempontból kedvezőtlenül befolyásolta a vízminőséget.

Emiatt pedig 1972 és 1984 között 289 tonna busát telepítettek a Balatonba. Az akkori szemlélet szerint a busa megtisztította volna a Balatont az elszaporodott fitoplanktontól.

Későbbi elemzések szerint az akció eredménytelen volt, maradt zavaros a víz, és benne maradt a busa is.

Később lassan magától „letisztult” a tó, a 289 tonnányi benne élő busából pedig közelmúltbéli becslések szerint 3000 tonna lett.

Busák a folyókban

A Tiszában, a Dunában és mellékfolyóikban felbecsülhetetlen számú busa él. Főleg az öblök, a duzzasztott szakaszok és a duzzasztók alvize felel meg nekik. Szendőfi Balázs nemrégiben a Hármas-Körös egy véletlenszerű szakaszáról készített drónfelvételt felülnézetből. A képen egy erős kontrasztozás után könnyebben kivehető, mennyi busa cirkál fel-alá a folyók főmedreiben. Ez az állomány folyamatosan nő és szaporodik.

A megoldási kísérletek

Adott tehát egy nagy testű hal, amely Európában és Észak-Amerikában hatalmas tömegben lepi el a nyílt folyó- és állóvizeket, inváziós volta miatt korlátlanul fogható, fogyasztható, kimeríthetetlen biomassza. Ha már itt van, az élelmezési és klimatikus válság aduásza lehetne, ahogyan a horgászsporté is.

Mi a helyzet a busa húsával, amit sokan nem szeretnek, de megfelelő feldolgozással és elkészítéssel többek szerint komoly gasztronómiai értéke van, és nem utolsósorban igen egészséges?

Maga a hal szálkás, omega-3 zsírsavban gazdag, ami elfogyasztva a keringésre és az idegrendszerre is jótékony hatással van. Energiatartalma alacsony, tápanyagtartalma viszont magas. Az A-, a D-, B1-, B2- és B12-vitamin kiváló forrása, megtalálhatók benne a magnézium, a kalcium, a vas, a cink, a szelén, és a jód, vagyis az emberi szervezet számára fontos nyomelemek.

Mivel a busa vízközt lebegő planktonszervezetekkel táplálkozik, a folyókon érkező és az aljzatban akkumulálódó (kohászati és bányászati eredetű) nehézfém-szennyezés sem érintheti olyan mértékben, mint a többi halunkat.

A szerző szerint égető szükség lesz előbb-utóbb egy országos gyérítési stratégiára és ezt követő konkrét, összehangolt és államilag finanszírozott lépésekre.

Minél később szánjuk rá magunkat, annál nagyobb lesz a baj, és annál több erőforrást, pénzt, időt kell majd ráfordítanunk - fogalmazott.

A fő probléma, miként a törpeharcsa-gyérítésnél is, a „mit csináljunk vele”, vagyis a nagy mennyiségű kiszedett biomassza kezelése és felhasználása. Miközben mindkét halfaj húsa ehető és egészséges, csak a szállításuk és a feldolgozásuk kíván meg anyagi forrásokat. Ahogyan haladunk előre a globális élelmezési válságban, ennek a közeljövőben még nagyobb jelentősége is lehet - írta a szerző, Szendőfi Balázs.