Az orosz importtilalom negatív hatásainak kivédésére bevezetett második európai uniós keretből Magyarország 4 295 tonna gyümölcs-és zöldségféle után kaphat támogatást, a kifizetéseket 2015. június 30-ig kell lebonyolítaniuk a tagállamoknak, a kifizetések még nem kezdődtek meg.

Az Európai Bizottság az orosz importtilalom negatív hatásainak kezelésére két rendeletet hozott. A rendeletek az egyes gyümölcs- és zöldségféléket termelő termelői szervezetek és termelői szervezetben tagsággal nem rendelkező termelőknek nyújtandó ideiglenes támogatásokat szabályozzák.

Az első rendelet által előirányzott összes tagállamra vonatkozó keretösszeg 125 millió euró volt, amit a termékek piacról való kivonására, zöld szüretre és be nem takarításra lehetett felhasználni. Az első rendelet azonban nem tudta betölteni a szerepét, mert Lengyelország az előzetes bejelentésekkel önmagában több támogatást kért, mint az összes tagállamra megállapított keretösszeg - idézi fel az FM. A rendelet kihirdetését követően a Bizottság 2014. szeptember 10-én értesítette a tagállamokat arról, hogy a keret kimerülése miatt nem fogad több értesítést. A tagállamoknak ettől az időponttól 6 hét állt rendelkezésre a benyújtott bejelentések valódiságának felülvizsgálatára, tekintettel a keret túllépésre.

A benyújtott támogatási igénylések alapján a tagállamok a 125 millió eurós keretösszeg mintegy 29,8 százalékát használnák fel. A jogosulatlan bejelentések aránya tehát rendkívül magas volt, a fennmaradó keretösszegről a Bizottság a későbbiekben dönt.

Az új rendeletben (165 millió eurós kerettel) nem változtak a támogatható műveletek, és az ezek pénzügyi támogatására vonatkozó szabályok. Az első rendelet alapján beérkezett igények támogathatók a második rendelet keretéből. A tagállamoknak ezúttal nem kell versenyezniük a támogatásért, mert a Bizottság a nyújtható maximális támogatás mértékét tagállamonként kvótákban határozta meg.

Magyarország 4 295 tonna gyümölcs-és zöldségféle után kaphat támogatást
 

A Bizottság 13 tagállam számára összesen 403 085 tonna támogatható maximális mennyiséget irányzott elő, de a megállapított kvótán felül minden tagállamnak lehetővé teszi további legfeljebb 3000 tonna termék támogatását, Magyarország 4 295 tonna termékre kaphat támogatást.

Az új rendelet szerint nem a tervezett, hanem a már végrehajtott műveletekről kell a tagállamoknak értesítenie a Bizottságot. Az október 15-i adatok szerint 11 tagállam összesen 40 017 tonna terméket jelentett be, ami 7 millió 530 ezer 677 euró uniós támogatási igényt jelent. A tagállamoknak legkésőbb 2015. február 15-ig van lehetősége értesíteni a Bizottságot a 2014. szeptember 30. és december 31. között végrehajtott műveletekről, az intézkedések végrehajtását követően 2014. június 30-ig kell lebonyolítani a kifizetéseket, a kifizetések még nem kezdődtek meg.

Magyarország a támogatás igénybevételéhez az uniós jogszabályoknak megfelelően módosította a vonatkozó nemzeti jogszabályt. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a sorrendbe állított kérelmek alapján ellenőrzi a ténylegesen támogatható mennyiségeket. A be nem takarítás és a zöld szüret műveletek támogathatóságához a helyszíni ellenőrzéssel a végrehajtás előtt meg kell bizonyosodni arról, hogy az érintett területet megfelelően művelték, nem volt részleges betakarítás, vagyis a termék a termőterületen van, és forgalmazható minőségű.

Az FM kifejti: ezeknél gondot jelenthet, hogy nem biztos, hogy a termékek érését követően a gazdák egyszerre tudták biztosítani, hogy ne takarítsák be a termékeket és a gyümölcs illetve zöldség a forgalmazási előírásoknak megfeleljen. A termelők ugyanis csak úgy tudták garantálni a forgalmazható minőséget, ha a terméket leszüretelték és tárolták. A már leszüretelt és betárolt termékek csak a piacról való kivonási műveletekben tudnának részt venni, amennyiben a korábbi bejelentés erre a műveletre vonatkozott - olvasható a válaszközleményben.

Az Európai Bizottság közleménye szerint az EU 344,3 millió eurót költött az orosz élelmiszerembargó miatt veszteséget szenvedett európai mezőgazdasági termelők pénzügyi támogatására.

Oroszország augusztus 7-én vezetett be teljes embargót a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékekre, a baromfi, hal, sajt, tej, tejtermék behozatalára az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából és Norvégiából. A tilalmat október 21-től a marha- és sertésbelsőségekre, lisztre és sertés-, valamint marhazsírra is kiterjesztette.

Forrás: MTI

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás