Az őstermelőkre vonatkozó szabályok nem egyszerűek. Sok kérdés merül fel. Egy évközben kiváltott őstermelői igazolvány kapcsán  az éves értékhatárok arányosításának szükségessége került szóba egy adózással foglalkozó honlapon. Az olvasói kérdésre egy adószakértőtől érkezett a felelet.

A férj és a feleség közös őstermelői igazolvány birtokában őstermelőként évek óta termeltek és adóztak (átalányadósok voltak). A közös igazolvány tulajdonosa a férj volt, a feleség volt a bejegyzett személy. A férj év közben elhunyt, a záró bevallását elkészítették. Később a feleség új igazolványt váltott ki a tevékenység folytatására, melynek ő lett a tulajdonosa, és a fiai a bejegyzett személyek. Azt szeretné megtudni, hogy az új igazolvány kiváltását (2017. 09. 01.) követően arányosan kell-e figyelni a bevételi határokra (600 ezer forint, 4 millió forint, 8 millió forint) a kiváltást követően megszerzett bevételeknél - szólt az olvasó kérdése, amire az Adózóna honlapján kapott feleletet.

Őstermelői igazolvány: nem kell arányosítani az értékhatárokat az évközi kiváltáskor
 

A szakértő válasza: A mezőgazdasági őstermelőnek az árbevételi értékhatárokat nem kell arányosítani.

Szarvas Imréné, adószakértő, így foglalta össze a fontos szabályokat:

A mezőgazdasági kistermelőket megillető kedvezmények érvényesítésénél az új belépő tagot is megilleti 600 ezer forintig az SZJA-mentesség, 4 millió forintig a nemleges nyilatkozattétel, ha rendelkezik 20 százalékos költségszámlával, 8 millió forintig a 40 százalékos kistermelői költségátalány teljes összegben. Évközi belépésnél sem kell arányosítani.

A közös őstermelői tevékenységet folytatóknál a közösen végzett tevékenységet alapul véve kell felosztani a bevételt és a költséget. Ez azt jelenti, hogy ha évközben új tag lépett be, akkor a belépés időpontjától érkező bevétel és keletkezett költség alapul vételével kell elvégezni az osztást, figyelembe véve az új tagot is. Ilyenkor célszerű a belépés előtti nappal a bevételt és a költséget összesíteni. Az értékhatárokat az év közben belépők esetében nem kell arányosítani.

A személyi jövedelemadóról szóló törvény 6. számú mellékletének III. c) pontja szerint a tevékenységét közös igazolvány alapján folytató őstermelő e tevékenységéből származó bevételét és – tételes költségelszámolás esetén – azzal kapcsolatos költségét a közösen elért összes bevételnek, illetőleg összes költségnek a tagok számával történő elosztásával állapítja meg.

Egyéni vállalkozók esetében rendelkezik úgy az SZJA-törvény, hogy időarányosan kell a bevételi értékhatárt megállapítani, ha az adózó a tevékenységét év közben kezdte.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás