Szeptemberben is több cikkünk szólt a támogatások és a pályázatok témáiról, ebben a hírösszefoglalóban pedig összegyűjtöttük a legfontosabb kapcsolódó anyagokat az elmúlt hónapból. Írtunk róla, hogy négy célterületre lehet pályázni az Állattartó telepek megújításának támogatása kiírásban és hogy egyszerre is működhet az erdőgazdálkodás és a természeti értékek megőrzése. A haszonbérlet szabályairól írt fontos tudnivalókat a MAGOSZ főtitkára, valamint megírtuk, hogy közös az EU-s és a magyar érdek: az európai mezőgazdaság erősítéséről tárgyaltak Budapesten.

Négy célterületre lehet pályázni az Állattartó telepek megújításának támogatása kiírásban, érdemes átnézni a részleteket. A vissza nem térítendő támogatás (VNT) nyerteseit egyszerűsített kiválasztási eljárásrenddel határozzák meg, a forrás összege 50 000 000 000 forint. A felhívás forrását az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. Az “Állattartó telepek megújításának támogatása” című kiírásra 2024. szeptember 17. és 2025. április 14. között nyújthatók be a támogatási kérelmek. 

Szeptemberben is több cikkünk szólt a támogatások és a pályázatok témáiról
Szeptemberben is több cikkünk szólt a támogatások és a pályázatok témáiról

Országszerte megújul a gyakorlati képzés a MATE egységeiben

Befejeződött a gyakorlati oktatást és kutatást kiszolgáló egyetemi cégek és szervezeti egységek integrációja, 2024. augusztus 1-től megalakult a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. A MATE közleménye szerint a létrejövő új gazdasági társaság gödöllői központtal 4 megyében, 5 telephelyen összesen 3548 hektáron gazdálkodik, amiből 1796 hektár szántó. A szántőföldi növénytermesztés, a kertészet és a szőlészet mellett számos állattartó teleppel is rendelkezik, ahol több mint 14 ezer állatot látnak el minden nap.

2025 őszéig a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 3 milliárd forintos fejlesztéssel újítja meg a gyakorlati képzés infrastruktúráját, a MATE és a létrejött MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. közel 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a 2023-ban meghirdetett Vidékfejlesztési Programjának két pályázata (VP1-1.2.1-23 azonosítószámú „Bemutató üzemek támogatása”) keretében, mely az agrárium és a vidék lakosságmegtartó képességének erősítését szolgálja. 

Az Egyetem ezt az összeget további 1 milliárd forinttal egészíti ki, így mintegy 3 milliárd forint értékben újul meg a gyakorlati képzés infrastruktúrája a három legnagyobb campusán.  A projekten belül történő infrastruktúrafejlesztés lehetővé teszi a gyakorlati növénytermesztés, az állattenyésztés, a növénynemesítés, a műszaki ismeretek és az energetika egymásra épülésének, egy rendszerbe illesztésének modellezését és bemutathatóságát a hallgatók és a gazdálkodók felé.

Megszűnhet a terület alapú támogatás

Az EU olyan agrárszakértői jelentést mutatott be, amelynek célja, hogy megreformálja a Közös Agrárpolitikát (KAP) annak érdekében, hogy az uniós támogatások jobban igazodjanak a gazdálkodók társadalmi-gazdasági szükségleteihez. A jelentést mintegy harminc szakértő készítette az Európai Unió mezőgazdaságának jövőjéről szóló úgynevezett stratégiai párbeszéd keretében, amely idén januárban kezdődött el, válaszul a több uniós országban szervezett sorozatos agrártüntetésekre.

A jelentés javaslatai alapján az Európai Bizottság feladata lesz egy új agrárpolitika kialakítása. A szakértők, többek között azt tanácsolják, hogy a KAP forrásokból származó támogatásokat a jövedelem alapján a "leginkább rászoruló gazdák" felé irányítsák, és ne a birtokolt földterület nagysága alapján fizessék ki.

Új fejlesztési hullám indult a kertészeti ágazatban szeptember 10-től

Szeptember 10-től lehet pályázni gyümölcs-, valamint gyógy- és fűszernövény ültetvények telepítésére irányuló támogatásokra, míg szeptember 24-től a kertészeti üvegházak, hűtőházak, valamint zöldség- és burgonyatárolók fejlesztésére, illetve a kapcsolódó post-harvest beruházásokra benyújthatók a támogatási kérelmek – jelentette be Feldman Zsolt Szentesen, a XIII. Magyar Paprika Napján.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte, hogy a hajtatásos termesztésű friss zöldségfélék iránti piaci kereslet folyamatosan növekszik, amelyhez folyamatos termelésre és szállításra van szükség. Ezért is fontos a növényházi termesztés kapacitásának növelése és korszerűsítése, különösen a megváltozott klimatikus viszonyok miatt, amelyek a fedett termesztést biztonságosabbá teszik.

Negyedszerre sikerült a közbeszerzés, felújítják a MATE gödöllői campusának neobarokk főépületét

Átfogó rekonstrukción esik át az egykori premontrei gimnázium és rendház épületének homlokzata, és a tetőszerkezete is megújul, egységes megjelenést kap. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gödöllői campusának műemlék főépületét 1,7 milliárd forintért újíthatja fel a kivitelező. A MATE fenntartásában lévő gödöllői Szent István Campus területén jelenleg számos, különböző korú épület áll. A leghíresebb ezek közül a neobarokk stílusú, 1923-1929 között emelt egykori premontrei gimnázium és rendház, mely Kertész K. Róbert és Sváb Gyula tervei alapján épült. Ennek az épületnek az átfogó külső rekonstrukciójára írt ki közbeszerzést a MATE, először tavaly decemberben, majd újabb három alkalommal. Az uniós közbeszerzési értesítő szerint megtalálták a kivitelező céget, mely 1,7 milliárd forintért vállalta a főépület külső felújítását, tető- és homlokzat rekonstrukcióját.  

Megjelent a Díszkertészeti ágazat kisvállalkozásainak támogatása című felhívás

Megjelent a Díszkertészeti ágazat kisvállalkozásainak támogatása című felhívás. Fontos, hogy nem csak a díszkertészeknek van lehetőségük pályázni, hanem a zöldterület kezeléssel foglalkozó vállalkozásoknak is. A korábban megjelent felhívás tervezethez képest a végleges felhívásban a pályázóra vonatkozó kritériumok közé bekerült, hogy vidéki térségben lévő székhellyel/telephellyel/fiókteleppel kell rendelkezni. A felhívás azok számára nyújt lehetőséget, akik mezőgazdasági árbevétele nem haladja meg a teljes árbevétel 40%-át, erdőgazdálkodás esetén az 50%-ot. 

A zöldterület kezeléssel foglalkozó vállalkozások, valamint a díszkertész ágazat termékei és szolgáltatásai az emberi környezet alakítása és az élhető környezet fenntartása szempontjából nélkülözhetetlenek. Az ágazati szereplők által végzett, mezőgazdasági termelésnek nem minősülő tevékenységek fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek gazdasági fejlődésében, a helyi foglalkoztatásban. A növekvő piaci igények kielégítéséhez nélkülözhetetlen a díszkertész ágazat modernizációja, a termelési módszerek, a szolgáltatások színvonalának emelése. A felhívás hozzájárul e célok eléréséhez.

Új védjegyre lehet pályázni az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságnál

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság védjegyet kíván adományozni azoknak a jellegzetes, helyi előállítású termékeknek, amelyek az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, természetvédelmi oltalom alatt álló területen termeltek, vagy készítettek. A pályázat a hasonló szolgáltatások számára is nyitott.

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság számolt be róla, hogy védjegyre lehet pályázniuk azoknak a jellegzetes, helyi előállítású termékeknek, szolgáltatásoknak, amelyek az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, természetvédelmi oltalom alatt álló területen (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, Natura 2000, ex-lege) termeltek, vagy készítettek, és előállításuk a természet védelmével összhangban történik, illetve az így működő ökoturisztikai szolgáltatások számára.

Egyszerre is működhet az erdőgazdálkodás és a természeti értékek megőrzése

A LIFE4OakForests projekt természetvédelmi erdőkezelési koncepcióját kidolgozó erdész és erdőökológus szakemberek egy olyan rendszert alakítottak ki, melyben a haszonvételi jellegű fakitermelésnek alig van tere. A természetvédelmi erdőkezelés mellett szem előtt tartották azt, hogy az aktív természetvédelmi kezelési beavatkozások akár egyesével is átemelhetők, illetve bevezethetők legyenek a fatermesztést fő célul kitűző erdőgazdálkodási gyakorlatba is.

Vers József tájegységvezető a Balaton Felvidéki Nemzeti Park bakonyszűcsi projektterületén mutatta be az ottani természetvédelmi kezelési beavatkozásokat, és számolt be a hét éve futó LIFE projekt tapasztalatairól. A projekt keretében kisebb erdőállomány szerkezet javító beavatkozásokat végeztek, melyek célja a területen a homogén állományrészek megbontása, ezzel teret adva az újulatnak és a faállomány többkorúvá alakulásának.

A haszonbérlet szabályairól írt fontos tudnivalókat a MAGOSZ főtitkára

A magyar termőföldek több mint 50 százalékát haszonbérlet útján művelik, ezért kiemelten fontos a haszonbérlet szabályainak pontos ismerete - írta a MAGOSZ főtitkára, Dr. Cseh Tibor András. Az előírások java része végigkíséri a felek teljes jogviszonyát, bérleti díjat például minden évben köteles fizetni a bérlő, és vannak olyan szabályok is, melyek csak rendkívüli helyzetekben alkalmazhatók. Ez utóbbira jó példa a haszonbérfizetési kedvezmény, mely a mostani aszályos időszakban – 2022 után – ismét napirendre kerülhet. 

200 milliárd forintot osztanak szét az arra érdemesnek gondolt vállalkozások között

Szeptember 17-től újabb két pályázati lehetőség nyílt meg a vállalkozások számára, összesen 200 milliárd forint értékben. A feldolgozó üzemek komplex fejlesztésére 150 milliárd forint, míg az állattartó telepek kisebb beruházásaira 50 milliárd forint áll rendelkezésre.

Az Európai Unió társfinanszírozásával, a Közös Agrárpolitika új támogatási ciklusának részeként folytatódik az elmúlt években megkezdett, a rendszerváltás utáni legnagyobb állattartó telepi és élelmiszeripari fejlesztési program. Ezek a beruházások nagy mértékben hozzájárulnak a hazai agrárium versenyképességének és a hozzáadott értékének növeléséhez.

Öt év alatt több mint duplájára nőtt a szója vetésterülete Vas vármegyében

Öt év alatt több mint duplájára nőtt a növény vetésterülete Vas vármegyében, ennek ellenére a termesztése nem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre tűnik. Mi kell ahhoz, hogy hatékonyan termeszthessen szóját a gazda? Többek között erről is szó esett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas Vármegyei Szervezete által megrendezett fajtabemutatón. A résztvevők rekordszámban látogattak ki Vasszilvágyra, ahol az időjárásra való tekintettel rendhagyó módon szabadtéri bemutatóval kezdődött a program. Ezt követően szakmai előadásokra várták az érdeklődőket.

Közös az EU-s és a magyar érdek: az európai mezőgazdaság erősítéséről tárgyaltak Budapesten

Az erős európai mezőgazdaság stratégiai kérdés nem csak a gazdák, hanem valamennyi uniós állampolgár számára, amit az Európai Bizottságnak minden eszközzel segítenie kell. Erre is felhívták az EU-s döntéshozók figyelmét az európai agrárium meghatározó szervezeteinek vezetői a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett szeptember 5-6-i budapesti KAP Konferencián. A Közös Agrárpolitika volt a fő téma. 

 A rendezvényen az EU agráriumának legjelentősebb érdekképviseletei, 26 országból érkezett mintegy 50 szervezet képviselői vettek részt. Mint nagy részük hangsúlyozta, a Közös Agrárpolitikának segítenie kell a termelők versenyképességét, különös tekintettel a klímaváltozás okozta nehézségekre, az ahhoz való alkalmazkodás szükségességére. 

Tájékoztatást küldött a MÁK az integrált növényvédelem elveinek betartásáról

A 2023. évi kérelmek elemzése során a Magyar Államkincstár megállapította, hogy a támogatások igénylése során a VP4-10.1.1.-21 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés elnevezésű intézkedésben, több tematikus előíráscsoportban támogatott területeken gyakran jelentett problémát az integrált növényvédelem elveinek be nem tartása. Erről írt a Magyar Államkincstár.

A tavalyi kérelmek elemzése során a Magyar Államkincstár megállapította, hogy a támogatások igénylésekor a VP4-10.1.1.-21 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés elnevezésű intézkedésben, az alábbi tematikus előíráscsoportokban támogatott területeken gyakran jelentett problémát az integrált növényvédelem elveinek be nem tartása:

  • Horizontális ültetvény
  • Horizontális szántó
  • Magas Természeti Értékű területi lehatárolás, szántó kék vércse védelmi előírásokkal (Zonális)
  • Szántó földhasználati kategória erózió érzékeny területi lehatárolással (zonális)
  • Szántó földhasználati kategória aszály érzékeny területi lehatárolással (zonális).

Nagy változások készülnek az Európai Unió agrártámogatásában, ami sokaknak nem fog tetszeni

Közel 8 hónapos, zárt ajtók mögötti megbeszélések után Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke 2024. szeptember 4-én ismertette a „Stratégiai párbeszéd az EU mezőgazdaságának jövőjéről” következtetéseit. Ez alapján gyökeres szemléletváltás készül az agrártámogatásban, ami nem mindenkinek fog tetszeni. A folyamatot a tavalyi gazdatüntetések indították el, amelyek középpontjában az állt, hogy a helyi termelést követhetetlen környezetvédelmi előírások nehezítik, miközben a globális versenytársak termékei kontroll nélküli áramlanak be az európai piacra.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Búcsúzzunk el a napfénytől, szombatig nem látjuk a Napot

2024.10.02.

Szerdán a nap nagy részében erősen felhős vagy borult lesz az ég, főként északnyugaton számíthatunk esőre, záporra. A csapadék délkelet felé helyeződik estére, miközben a szél helyenként viharossá fokozódhat, a hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul.

Ma 3 vármegye nagy esőre készüljön - másodfokú riasztás van érvényben

2024.10.02.

Ma a Dunántúl északi felén a 24 óra alatt lehulló csapadék mennyisége nagy területen 30 mm körül, illetve afölött alakulhat, de a magasabban fekvő körzetekben meghaladhatja a 40 mm-t is. Emellett délnyugaton és a főváros térségében is 20 mm-t meghaladó 24 órás csapadékösszeg várható. Délután délnyugaton az intenzívebb csapadékgócokban kis eséllyel villámtevékenység előfordulhat.

Ösztönző ősz: sok hírünk van a támogatásokról és a pályázatokról

2024.10.02.

Szeptemberben is több cikkünk szólt a támogatások és a pályázatok témáiról, ebben a hírösszefoglalóban pedig összegyűjtöttük a legfontosabb kapcsolódó anyagokat az elmúlt hónapból

Miért a puszpáng a kert mesterműve? 6 kérdés, amit minden kertész feltesz vele kapcsolatban

2024.10.01.

A puszpáng (Buxus) egyike a legnépszerűbb örökzöld cserjéknek, amelyet számos kertész használ sövények kialakítására vagy formázott dísznövényként. Szívóssága, alakíthatósága és szépsége miatt rengetegen választják, azonban gondozásával kapcsolatban számos kérdés merül fel. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a hat leggyakrabban feltett kérdést a puszpánggal kapcsolatban, hogy segítsünk a sikeres termesztésben és gondozásban.

Biogazdálkodás Magyarországon: Miért érdemes most méginkább áttérni az ökológiai mezőgazdaságra?

2024.10.01.

A biogazdálkodás iránti érdeklődés az utóbbi években folyamatosan nő, mivel egyre több gazdálkodó és fogyasztó keres fenntartható, környezetbarát megoldásokat. De pontosan mit is jelent a biogazdálkodás, és hogyan járul hozzá a fenntarthatósághoz?

Hogyan teleltessük a leandert? Útmutató az őszi felkészítéshez lépésről lépésre

2024.10.01.

A leander érzékeny növény, amely gondos előkészületeket igényel az őszi-téli időszakra való felkészítéshez. Az alábbiakban részletesen bemutatjuk, milyen lépésekkel tudjuk biztosítani, hogy a leander átvészelje a hideg hónapokat, valamint milyen gyakorlati tippeket érdemes figyelembe venni a sikeres teleltetés érdekében.

Partnerhírek
Partner

A csapadék csak fél siker, legyen ott a tápanyag is - gyökértömeg-növelés és növénykondicionálás repcében

2024.10.01.

Az őszi kezeléssel a gyökértömeg növelésére nyújthatunk támogatást növényeinknek, biostimulátor tartalmú lombtrágyaoldatokkal, melyek a talajról is hasznosulni képesek. A TIMAC AGRO gyökérstimulátor oldat termékcsaládjába tartozó FERTIACTYL RADICAL magas bórtartalmával és mangánnal az olajos növények kezdeti bórpótlására, gyökeresedésének támogatására és ellenálló képességének fokozására lett kifejlesztve.

Partner

Hatékony védelem a mezei nyulak károkozása ellen

2024.09.30.

A 2023-as szezonban kiugróan sok alkalommal és nagy területen okoztak kárt a mezei nyulak, különösen a tavaszi időszakban, a napraforgó kelését követően. A jelenség természetesen az alföldi gazdákat érintette jobban, de a jelenség országos. A Cont-Eco villanypásztor- és kerítésrendszerei azonban hatékony védelmet nyújtanak, ráadásul azok területre, gazdaságra szabhatók.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 105 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás