Hirdetés
Pénzeső a kisgazdáknak! Így igényelhet akár 10 millió forintot
A legkisebb mezőgazdasági vállalkozók is számíthatnak a kormány támogatására, ennek érdekében egyszerűsített pályázati lehetőséget hirdetnek a mezőgazdasági kisüzemek számára – jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton a Facebookon közzétett videóüzenetében.
Nagy István elmondta, hogy a pályázati felhívás társadalmi egyeztetése már elkezdődött. A mintegy harmincmilliárd forintos keretösszegű támogatásra őstermelők, mezőgazdasági vállalkozók és szociális szövetkezetek pályázhatnak. A támogatás célja, hogy segítséget nyújtson az állattartáshoz és kertészethez kapcsolódó létesítmények fejlesztéséhez, valamint a szükséges gépek és eszközök beszerzéséhez.
A támogatás emellett kisebb fejlesztésekhez is felhasználható lesz, amelyek a szántóföldi növénytermesztéshez kapcsolódnak. A pályázat keretében legfeljebb tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatás igényelhető, melynek intenzitása akár 85% is lehet – tette hozzá a miniszter.
Hirdetés
A tervezet október 12-ig véleményezhető a kap.gov.hu oldalon. Nagy István hangsúlyozta, hogy a legkisebb gazdálkodók különösen fontosak a kormány számára, mert ők képezik a "magyar agrárium gerincét".
Forrás: AM
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé
A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMultiva DiscMaster 400H+ tárcsa, félig függesztett, acéllemez hengerrel
10 675 000 HUF
Multiva DiscMaster 400+ tárcsa, függesztett, csőpálcás hengerrel
7 400 000 HUF
Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés