Hirdetés
Pénzhegyek a magyar tejipari fejlesztésre: három megyében költik el a 4,6 milliárd forintot
Jelentős támogatást nyert el a kormány nagyvállalati beruházási támogatási programja keretében a Kőröstej Kft. 4,6 milliárd forint értékű fejlesztésének megvalósítására. A cég a fejlesztéseket három üzemében valósítja meg, a Somogy megyei Kacsótán, a Baranya megyei Barcson, valamint a Hajdú-Bihar megyei Hajdúböszörményben. Dr. Riad Naboulsi, a Kőröstej csoport tulajdonos-ügyvezetője szerint az új, robottechnológiát alkalmazó, integrált gyártósorokkal és informatikai megoldásokkal nemzetközi szinten is az élmezőnybe tartoznak majd a vállalat üzemei.
A fejlesztés részeként a gyártóegységeket további hűtő- és tárolókapacitásokkal, portfóliójukat pedig új sajttermék-típusokkal bővítik. Így azon túl, hogy 75 új munkahelyet teremtenek, az ország kevésbé fejlett térségeinek felzárkózásához, azok gazdasági élénkítéséhez is hozzájárulnak majd. Az ország legnagyobb sajtgyártóját eddig is a vezető magyar tejipari exportőrök között tartották számon, hiszen termékeinek többségét külföldön, több mint 50 országban értékesíti - írta a Márkamonitor.
10 százalékot emelne az exportján a cég
Az elnyert pályázat segítségével a céljuk elsősorban az exportkapacitásaik 10 százalékot meghaladó bővítése. A tulajdonos szerint a beruházások azért valósulnak meg, hogy még több és még jobb minőségű magyar sajtot exportálhassanak a világ 5 kontinensére. Míg idehaza legismertebb sajtjaik a Hajdú grillsajtcsalád és a füstölt parenyica, addig a jellemzően európai és a közel-keleti célpiacaira számos nemzetközi sajtkülönlegességet is gyártanak.
Hirdetés
A 100 százalékban magyar magántulajdonban lévő gazdasági társaság tulajdonosa Dr. Riad Naboulsi, aki a rendszerváltást megelőzően orvosként végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Néhány év sebészi tapasztalatát követően külkereskedelemmel, majd sajtgyártással kezdett foglalkozni. Magyarországot a hazájának tekinti, küldetésének tartja a magyar élelmiszerek külpiacokra juttatását és a magyar gyártási minőség külföldön történő megismertetését. Kitartó munkájáért a Kőröstej Csoport alapítóját Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság Elnöke 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki.
A Kőröstej csoport négy üzeme és az export
Éves szinten több jóval több mint 100 millió liter kiváló minőségű, kizárólag magyar tejgazdaságokból származó tejet dolgoznak fel a barcsi, hajdúböszörményi és kőröstetétleni üzemekben. A Baranya megyei Kacsótán ömlesztett sajtot gyártanak, havi több mint 700 tonnás volumenben. A vállalat évente 30 ezer tonna sajtot gyárt, mely közel a magyar sajtfogyasztás felével egyenértékű. Éves árbevétele meghaladja a 30 milliárd forintot. Ezzel hazánk első számú sajtgyártója és harmadik legnagyobb tejfeldolgozó vállalata. Forgalmának kétharmada az exportpiacokról származik. Jellemzően a Közel-Keletre, de Európa szinte minden országában jelen vannak, valamint az USA-ba, Ausztráliába is értékesítenek sajtokat - írta a cég weboldala.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés