A tavasz közeledtével indul a medvehagyma szezonja is, így nem árt feleleveníteni, mit kell tudnunk erről a népszerű, de még kevésé ismert növényről.

A hagyma nemzetségbe tartozó medvehagyma igen felkapott növénynek számít az utóbbi néhány évben. Jellegzetes, fokhagymához hasonló illata miatt sokan használják ételek ízesítésére, de a medvehagymás pogácsa alapjául is ez a növény szolgál. Nevét egyébként arról kapta, hogy a barnamedve előszeretettel lakmározik belőle, de hazánkban medve híján a vaddisznócsordák teszik ezt.

A medvehagyma március-április táján kezdi megmutatni leveleit, így szedési ideje is ekkorra tehető. Ez viszont komoly veszélyeket is rejt magában. A kígyóhagyma - így nevezik népiesen a medvehagymát - ugyanis a megtévesztésig hasonlít a májusi gyöngyvirágra. Pontosabban csak a levelük hasonlít, de ez épp elég, mivel a gyöngyvirág levele rendkívül mérgező. Aki tehát a gyöngyvirág levelét fogyasztja el medvehagyma helyett, az életével játszik.

Ránézésre szinte lehetetlen megkülönböztetni a medvehagymát a gyöngyvirágtól
 

Természetesen védett területről szigorúan tilos a medvehagyma gyűjtése. Viszont a nem védett, állami tulajdonban lévő természeti területen gyógynövények, ehető növények - így a medvehagyma is - és vadgyümölcsök, avagy gombafélék is szabadon gyűjthetők. Mindössze 3 szabályt kell betartani ebben az esetben:

  • a védett növényeket, illetve különleges esetekben a védett növényi részeket érintetlenül kell hagyni (ilyen a medvehagyma, amelynél a levélzet szedhető, a teljes tövek, hagymák gyűjtése viszont nem engedélyezett)
  • naponta maximum 2 kilogramm/fő mennyiségű ételnek szánt alapanyag gyűjthető,
  • kizárólag olyan növényeket szabad begyűjteni, melyeket biztosan felismerünk, és nem tévesztjük össze hasonló kinézetű, mérgező növénytársaikkal.

Az FM közleménye szerint az erdőkben termő gomba, vadgyümölcs illetőleg gyógynövény kereskedelmi gyűjtéséhez az erdőgazdálkodó írásbeli engedélye szükséges. Ennek hiányában, ha valaki túllépi a napi 2 kilogrammos limitet, komoly bírságra számíthat. A nem állami területen történő gyűjtés csak is az erdőgazdálkodó előzetes írásbeli hozzájárulásával gyakorolható.

Megosztás

További híreink

Hogyan mentheted meg a buxusodat a puszpángmolytól?

2024.10.05.

A buxus, vagyis a puszpáng egy népszerű örökzöld növény, amelyet gyakran használunk sövények és dekoratív kertek kialakítására. De mit kell ahhoz tenni, hogy a növény valóban a kert dísze legyen? 

Hódít a mesterséges intelligencia – az intelligens kerteké a jövő

2024.10.05.

Mivel a technológia továbbra is áthatja életünk minden területét, nem meglepő, hogy a mesterséges intelligencia (AI) utat tör magának kertjeinkbe is. Az AI forradalmasítja a kertészkedéshez való hozzáállásunkat, a növényápolási alkalmazásoktól kezdve, amelyek a bevált gyakorlatokhoz vezetnek bennünket, egészen a teljesen automatizált kerti rendszerekig, amelyek kiküszöbölik a növények termesztése során felmerülő találgatásokat.

Bemutatkozott az elektromos Massey Ferguson traktor az ATH szakkiállításon

2024.10.05.

A holland gyártó, a Mechan Group bemutatott egy MF traktort elektromos változatban a szeptemberben megrendezett AgroTechniek Holland (ATH) szakkiállításon. Az importőr a prototípust a Knegt Tractorsszal együttműködve építette meg.

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás