Megkezdődött a primőr zöldségek szezonja, bár a szokottnál jó két héttel később kerültek a piacokra a termékek. A nyitóárak a késésnek köszönhetően magasabbak voltak, mint például a tavalyi évben.

Az újburgonya megjelenésekor 1000 Ft-ba került a nagybani piacokon, de ez az ár néhány hét alatt 220 Ft/kg-ra csökkent le. Az árcsökkenéssel együtt is 67 százalékkal magasabb áron kínálják még jelenleg is az újburgonyát, mint tavaly. Az újburgonyával szemben a tavalyi betakarítású felföldi burgonya és a szintén tavalyi francia burgonya ára 2015-ben alacsonyabb áron kaphatóak, mint 2014 hasonló időszakában. Ennek oka a 2014-es igen magas burgonyatermés lehet.

Jelentős áremelkedés volt tapasztalható 2015. 1-20. hetében a gömb paradicsomok árában a 2014-es azonos időszak áraihoz képest. A gömb paradicsom 3-43 százalékos átlagos áremelkedést követően 630-660 forintos áron volt kapható, a fürtös paradicsom ára 8-10 százalékkal emelkedett. Így 730-760 forintba került, míg a koktélparadicsom ára 1000 forintba került.

Jelentősen emelkedett a gömb paradicsom ára

A paradicsommal ellentétben a kilós kiszerelésű, hazai tölteni való paprika ára 1-4 százalékkal csökkent 2015-re, így 620-750 forintba került kilója az év első húsz hetében. A darabra kapható tölteni való paprika ára azonban 20 százalékkal drágább volt 2015 első 20 hetében, mint 2014 azonos időszakában (60-90 Ft/db).

A 18. héten a hazai termesztésű padlizsán is piacra került, ára 550 Ft/kg volt. Egyelőre a külföldi (spanyol) termék még olcsóbb, 420 Ft/kg áron kapható.

A 11. héttől kezdve a belföldi kígyóuborka fokozatosan kezdte kiszorítani a piacokról a külföldi termékeket, pedig az ára (381 Ft/kg) 50 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A kígyóuborkához hasonlóan a berakó uborka is drágult, 58 százalékos áremelkedést követően 326 Ft/kg áron kapható.

Drágult a fejes káposzta is. Átlagosan 160 Ft/fej áron lehetett megvásárolni 2015 első 20 hetében, ami 13 százalékos áremelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

A primőr cukkini a 17. héten jelent meg a piacok kínálatában, méghozzá 59 százalékkal magasabb áron, mint egy évvel korábban, így 493 forintot kértek érte a kereskedők. A hazai bébitökkel a 11. héten találkozhattak először a vásárlók, 622 forintot kellett fizetniük érte, 5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A primőr patisszon 38 százalékos áremelkedésen ment keresztül egy év alatt, így 500 Ft/kg áron adták a kereskedők a 20. héten.

A primőr sárgarépa és petrezselyemgyökér is drágább idén, mint tavaly. Az előbbihez 160 Ft/csomó áron lehetett hozzájutni, míg utóbbiért 380 Ft/csomó árat kértek el a kereskedők a 20. héten.

A sárgarépa is drágult tavalyhoz képest
 

A 15. héten megjelent a primőr fehér fejes káposzta is a piacon, de ennél a zöldségnél is mélyebben kellett a zsebbe nyúlni, ugyanis 58 százalékkal került többe (338 Ft/kg-t kértek érte), mint egy évvel ezelőtt.

Április legvégén már a primőr karfiolt is kínálták a piacokon. Az ára 38 százalékkal haladta meg a 2014 azonos időszakában megfigyelt árakat, így 360 Ft/kg-os áron volt kapható.

A spárga is késett két hetet a megjelenéssel, idén csak a 16. héten kezdték értékesíteni azt. A halványított spárga ára 12, a zöld spárgáé 21 százalékkal emelkedett az előző évi árakhoz képest.

Forrás: AKI

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás