Rendelet készül az import borok egyértelmű azonosíthatósága érdekében, várhatóan a rendeletre a napokban minden szükséges aláírás rákerül - mondta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Szőlő-, bor-, pálinka albizottságának elnöke csütörtökön Budapesten.

Font Sándor (Fidesz) a testület csütörtöki ülését követő sajtótájékoztatón elmondta: a rendeletre azért van szükség, hogy az import borok forgalombahozatali eljárásának meghosszabbítása 15-ről 90 napra a lédig (folyó) boroknál is hatásosan alkalmazható legyen.

Az aláírásra váró rendelet lényege az, hogy hitelesíteni kell azt a tárolóedényt, amelyben a bort tárolni szeretnék, vagy a tárolótartályba csak hitelesített mérőátfolyón keresztül tölthető be a bor. Emellett az import bort az adóraktáron belül elkülönített helyen kell tárolni.

Font Sándor elmondta: a magyar szőlő- és borágazat akut gondjává vált, hogy nagy mennyiségben jelentek meg a magyar piacon az Olaszországból származó borok, ami veszélyezteti a magyar termelők érdekeit. Ezért a kormány elrendelte egy rendelet megalkotását a magyar termelők védelmében, amely előírja, hogy az import borok forgalombahozatali engedélyezési eljárása 15 napról 90 napra nő. Emellett a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) azt javasolja, hogy a földrajzi jelzés nélküli borok - az asztali borok - palackjaira tanúsító védjegyet tegyenek. Ezzel nyomon követhetővé válna a termék - jelezte Font Sándor.

Az albizottság elnöke kifejtette: Olaszországból olyan áron érkezik Magyarországra a tömegbor, amelyen gyakorlatilag lehetetlen előállítani. A múlt évi olasz felvásárlási árak mellett a Magyarországra behozott borok literenkénti ára veszteséget jelentene az olasz exportőrnek - mutatott rá.

Jelezte: a helyzet megoldása érdekében a parlamenti képviselők készen állnak a szükséges jogszabályi háttér megalkotására, szorosan együttműködve a Földművelésügyi Minisztériummal (FM), valamint más hatóságokkal és szakmai szervezetekkel. Kiemelte: erre azért van szükség, hogy a mostani szüretnél tisztességes felvásárlási árak alakuljanak ki.

Font Sándor az MTI kérdésére közölte: az ellenőrző, vagy minőségtanúsító védjegy csak egy önálló jogalkotási folyamat következménye lehet. Ezért az albizottság elnöke arra kérte Kiss Elizát, az FM eredetvédelemért felelős államtitkárát, hogy minden, a területen szükséges változtatást lehetővé tevő jogszabálytervezet készüljön el az Országgyűlés őszi ülésszakának kezdetére.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a HNT a jövő héten már pontos adatokat tud közölni arról, hogy milyen mennyiségű és minőségű lesz az idei szőlőtermés Magyarországon.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás