Több tagállam is indítványozta a zöldítési szabályrendszer módosítását, mert az eredeti rendelet bonyolultnak bizonyult. A sorozatos kérvények hatására az Európai Bizottság úgy döntött, hogy módosítja a zöldítés szabályrendszerét.

Mivel az idei évben az EFA területek jelentik a termelők és a kifizető ügynökségek számára is a legnagyobb kihívást, így 2015. július végén a Bizottság bevezette az EFA kompenzációs mechanizmus rendszerét, melyre 2015. október 8-áig van lehetősége a mezőgazdasági termelőknek.

A minisztérium elvégezte a szükséges egyeztetéseket és az uniós szabályok értelmében előkészítette a kompenzációhoz tartozó rendeletmódosítást. A 2015. szeptember 8-án hatályba lépett módosítás értelmében, amennyiben az adminisztratív vagy helyszíni ellenőrzés feltárja, hogy a mezőgazdasági termelő mégsem rendelkezik a szántóterülete legalább 5%-ának megfelelő EFA területtel, úgy az egységes kérelem benyújtására nyitva álló időszak utolsó napjáig bejelentett ökológiai jelentőségű területe mértékéig kompenzálhatja azt. A rendelkezést a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

Azon mezőgazdasági termelő jogosult kompenzációra, akinek a bejelentett ökológiai jelentőségű területe nem létezik, vagy nem minősíthető a bejelentésben szereplő EFA területnek, vagy a bejelentett EFA területe nagyobb, mint a megállapított EFA területe.

A tagállamok kérésére módosult a zöldítési követelményrendszer
 

A kompenzációban csak azzal az EFA területtel lehet részt venni, aminek elhelyezkedését a mezőgazdasági termelő a kérelmében megfelelően rajzolta be, viszont nem a megfelelő EFA típusként jelölte, továbbá, amit kérelmében nem EFA területként jelölt és azt az egységes kérelem benyújtására nyitva álló időszak után kompenzáció céljára adatváltozásként bejelent. Ezt legkésőbb 2015. október 8-áig elektronikus úton, az adatváltozás bejelentésére szolgáló elektronikus felületen teheti meg.

A szeptember 14-én megjelent az MVH közlemény itt érhető el, mely számos nagyon fontos további technikai információt tartalmaz a kompenzációhoz kapcsolódóan.

Forrás: FM Sajtóiroda

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás