A megtermelt ételek harmadát senki nem eszi meg. Néhány tehetséges magyar fiatal olyan üzleti modellt alkotott a maradék hasznosítására, amellyel az eladók és a vevők is jól járnak. Az ötlet odáig fejlődött, hogy jelenleg már a közép-kelet-európai bővítésén dolgoznak. A Munch egyszerű megoldást kínál arra, hogy az ételgazdálkodás fenntarthatóbb legyen környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt. 

A Magyar Mezőgazdaság írt róla részletesen, hogy a Munch egy olyan platform – weboldal és mobil applikáció -, amin keresztül a vendéglátóhelyek és a boltok kedvezményesen értékesítik az el nem adott, de jó minőségű ételeket. A „munchok” olyan ételcsomagok, amiket zárás előtt 40-60 százalékos kedvezménnyel lehet megvásárolni. Aki így tesz, pénzt takarít meg, miközben a vendéglátóhelyek és üzletek bevételhez jutnak, a hulladék mennyisége pedig csökken.

Rengeteg fiatalt is megmozgat a Munch csapata

A projekt kezdete

Belayane Najoua, PR&CRM menedzser egyetemi újságíróként ismerkedett meg a Munch-csal, aminek csapatához az alapítás után nem sokkal, 2020 augusztusában csatlakozott. Akkor tízen dolgoztak a vállalkozásban, de az elmúlt két évben megháromszorozódott a létszám. A 10-12 főállású alkalmazott mellett sokan diákmunkásként, illetve részmunkaidőben segítik a vállalkozást. A munkatársak többsége fiatal, pályakezdő, az átlagéletkor 24-25 év körül alakul - írták.

Az első ételcsomag mindössze egy hónappal az alapítók első találkozása után, 2020. július 8-án került ki a világhálóra. Perepelica Kirill és Wettstein Albert egy diákszervezeti előadáson találkozott, ahol kiderült: mindkettőjüket erősen foglalkoztatja az élelmiszerpazarlás, és ugyanarra a problémára keresnek megoldást. A pilot verzió megalkotásába barátaikat, Zwecker Bencét és Zsoldos Botondot is bevonták, üzleti szellemiségüket pedig azóta is a lean alapú munka határozza meg. Ötleteiket nem fejlesztik hónapokig, vagy évekig, hanem mielőbb piacra dobják, hogy kiderüljön, van-e rájuk kereslet.

Az eredményeik magukért beszélnek:

Két év alatt több mint 600 aktív partnert vontak be a Munch-ba és mintegy 240 ezer adag ételt mentettek meg, amellyel modellszámításaik alapján több, mint 600 tonna üvegházhatású gáz kibocsátásának megelőzéséhez járultak hozzá országszerte.

Bár Európában több hasonló üzleti modell működik az ételmaradék hasznosítására, a MunCharity, a rendszer Magyar Élelmiszerbankkal közös jótékonysági eleme magyar sajátosság, és Kelet-Közép-Európában a Munch az egyik legjelentősebb ételmentő hálózat. A „muncsolás” 35 hazai városban működik, az üzleti partnerek legnagyobb számban a fővárosban és a nagyobb egyetemi városokban elérhetők. Az applikációt pedig több mint 280 ezren töltötték le.

Az ételmentésre vállalkozó fiatalok egy csoportja

“Cápák között” is sikerrel megéltek

A Munch átütő sikerrel szerepelt az egyik kereskedelmi televízió üzleti showjában, a „Cápák között” elnevezésű műsorban, ahol mind az öt befektető, azaz „cápa” tetszését elnyerte. Egyebek mellett Balogh Petya, az egyik legnagyobb „angyalbefektető”, Tomán Szabina, a Tomad Diet tulajdonosa, Moldován András, agrármilliárdos, Balogh Levente, a Szentkirályi tulajdonosa, Lakatos István, a Bravogroup Holding tulajdonos vezérigazgatója, az Élelmiszerbank és egy neves svéd angyalbefektető is tulajdonrészt vásárolt a Munch-ban, amely azóta már egy második befektetési kört is sikerrel teljesített.

Meglepetés a szükségben

A Munch egyik különösen népszerű jellegzetességét a szükség szülte. Az éttermek, kávézók és üzletek ugyanis nem tudják, mi fog megmaradni a nap végére, így a csomagok tartalma ismeretlen a vásárlásra regisztrálóknak.

„Az ételmentés lényege, hogy ami aznap megmarad, azt viszik el a vásárlók, de nagyon kedvelik ezt, mivel izgalmat és játékosságot visz a vásárlásba, ráadásul leveszi a vállukról a választás terhét” – mondta erről Belayane Najoua.

Az induláskor a partnerek bevonása is komoly kihívást jelentett számukra, hiszen még nem ismertek ilyen vállalkozást, így nem tudták, mire számíthatnak. „Úttörőnek lenni mindig nehéz, de amikor olyan referenciákat tudtunk felmutatni, mint a Starbucks vagy a CBA Príma, a kisebb vendéglátóhelyek is szívesebben csatlakoztak” - mondta.

Ételmentés és jókedv

Közösségi szinten fejlesztik a tudatosságot

A vállalkozás fő tevékenysége az ételmentés, de a munkatársak fontosnak tartják az általános szemléletformálást is. Az élelmiszerpazarlás mellett a fenntarthatóság egyéb kérdéseiről is szélesebb körben beszélnek. Közösségi médiafelületeiken rendszeresen osztanak meg ilyen tartalmakat az ételmentő receptektől a környezettudatos utazáson és grillezésen keresztül számos témában. „A környezeti kihívások mindenkit érintenek, és ezen a területen csak közösségi szinten lehet előre lépni” - fogalmazott a Munch munkatársa.

https://www.youtube.com/watch?v=tbtXCuf4Xg0

A különféle ételérzékenységgel, allergiával élőket, valamint a diétázókat, mentességeket követőket rengeteg szűrő segíti a weboldalon és az appban, és a Munch csapatában is akadnak húsevők, valamint vegánok is. Karácsonyra olyan kampánnyal készülnek, amely azok számára is lehetővé teszi a rászorulók támogatását, akik nem rendelkeznek komoly erőforrásokkal az adományozáshoz - írták.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás