A mezőgazdaságban az élő munkának évszázadok óta szinte kizárólagos szerepe volt a termelésben. Az emberi kezek munkája évszázadokig helyettesíthetetlennek tűnt, most azonban egyre nagyobb teret kezdenek hódítani a robotok az agráriumban. Sok olyan területet találtak ugyanis a szakemberek, amit a gépek is könnyű szerrel elvégezhetnek, kiváltva az emberi munkaerőt.

Sőt, a robotok mellett már úgynevezett kobotok (együttműködő robotok) végzik egyes gyárakban a monotonitással járó feladatokat. Mi ebből a haszon? A válasz egyszerű: a szakmai hozzáértést nem feltétlenül igénylő, nehéz fizikai munkát elvégzik a kobotok, a felszabaduló munkaerőt pedig összetettebb, szaktudást igénylő feladatok elvégzésére tudják beosztani. Ezzel jelentősen javul a termelékenység és a hatékonyság is.

Az Universal Robots szerint egy jó példa erre a GNE Farm, ahol a tulajdonosok rájöttek, hogy a termelésük optimalizálására van szükség. Ezt azonban emberi erőforrás bevonásával nem tudták megoldani, ezért robotok telepítése mellett döntöttek. Elsősorban a munkaigényes feladatok elvégzésére használnak azóta is robotokat a gazdaságban. Ilyen például a fejés előtti fertőtlenítés, illetve a fejés is. Míg régen ehhez emberi erőforrásra volt szükség, mára kizárólag gépek végzik a feladatokat.

Előnyök és hátrányok

A padlóba telepített robotok telepítési költsége igen magasra rúghat, továbbá az sem pozitívum, hogy legalább egy hónapos előkészületre van szükség az üzembe helyezés előtt. Addig pedig komoly terméskiesés következik be. Ezzel szemben a moduláris rendszerek alkalmazása olcsóbb, viszont jelentősen megnő a berendezés helyigénye, ezzel (a példánál maradva) a fejőállások száma fog csökkenni, így a termelékenység is negatív irányba mozdul el. Áramkimaradás esetén pedig rendkívül veszélyesek ezek a berendezések, komoly károkat okozhatnak akár az állatokban is.

A fejés mellett a takarmányozást is lehet robotizálni (Fotó: techmonitor.hu)
 

A GNE Farm által használt, a Universal Robots által létrehozott rendszer azonban sokkal kifinomultabb az előbb említett rendszerektől. A berendezés körülbelül egy négyzetméteres helyen elfér és mindössze 120 volt áramerősség szükséges az üzemeltetéséhez. A rendszer tartalmazza a számítógépet, a fertőtlenítő tartályt, a szivattyúkat, a szelepeket, a biztonsági eszközöket: egyszóval mindent, ami a fejési folyamathoz szükséges lehet. Telepítése és kezelése könnyű, egy érintőpanel segítségével kell beprogramozni a szükséges műveleteket és már működik is a berendezés. Jelenleg a piacon ez az egyetlen gép, amely a könnyű kezelhetőséget, a biztonságot és a költséghatékonyságot ilyen szinten biztosítani tudja. Nem utolsó sorban áramkimaradás esetén sincsen probléma, hajlékony karjai miatt ugyanis nem tud kárt okozni sem egyéb berendezésekben, sem a jószágokban.

Hasonló kobotok nem csak a termelésben, hanem más folyamatokban is segítik a gazdálkodókat. A Cascina Italia vállalat például ilyen, együttműködő robotot alkalmaz a tojásmindennapos feldolgozására. Elvégzi az előkészületi munkálatokat, valamint a csomagolásban is segíti a humán erőforrást.

A kobotok tehát a termék előállítása, a feldolgozás és csomagolás terén is megállják a helyüket. Segítségükkel növelhető a hatékonyság, a termelékenység, hosszú távon pedig a versenyképesség is.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás