A nemzetközi hírű nagykörűi cseresznyéből megugrott a kivitel az idén a szomszédos országokba Eközben visszaesett a korábbi nyugat-európai piacok érdeklődése. Az értékesítési ár közepesnek mondható, a jövedelmezőséggel azonban akadnak problémák.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében tart a cseresznyeszüret, a helyi ültetvények túlnyomó többsége nagy szemű, ropogós germersdorfi fajta, amelynek termését az idén közepes mennyiség és az átlagosnál valamivel jobb minőség jellemzi.

Az érés idején és a szüret kezdete óta lehullott eső ellenére a gombabetegségek nem jelentek meg tömegesen, és szemek sem repedtek ki. A gazdák többségének az exportnál elvárt 24 milliméter feletti átmérőjű szemméret teljesítése sem okoz gondot, miután a gyümölcsök zöme eléri a 26-28 millimétert. A magyar piac telített, a cseresznye túlnyomó részét az eddigieknek megfelelően az idén is exportálják. A külföldi piacok jelentősen átrendeződtek az elmúlt években, a korábban meghatározó osztrák, német és olasz export aránya, hasonlóképpen a litván és lett kivitel elenyészőre csökkent. Ugyanakkor meredeken emelkedik a környező országok súlya az értékesítésben. A 400-500 tonnára becsült idei termés mintegy kétharmadát Romániába szállítják, emellett Lengyelországban és Szlovákiában is van kereslet a körűi cseresznye iránt.

Idén sok cseresznyét exportálunk Romániába
 

A felvásárlási ár a szüret elején kilónként 500 forintról indult, és mostanra 300 forint körül stabilizálódott. Ez az összeg közepesnek mondható, azonban a költségek növekedése miatt a jövedelmezőség lassan csökkent az elmúlt tíz évben. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagykörűben évszázados hagyománya van a cseresznye termesztésének. A Tisza árteréhez tartozó terület rendkívül kedvező a germersdorfi óriás cseresznyének, ezért számos ültetvény létesült itt. Az alig 2000 lakosú településen szinte nincs olyan ember, aki gazdálkodóként ne került volna már kapcsolatba a gyümölccsel. A községben található Magyarország legnagyobb, összességében 200 hektárt meghaladó cseresznyése, ahol négy-ötféle terem a gyümölcsből. Nagykörű büszkélkedhet az ország egyetlen, hetvenhét féle cseresznyefát felvonultató cseresznyefajta-gyűjteményével is.

Fotó: abc.net.eu

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás