Az AKI PÁIR adatai szerint a vágómarha termelői árának emelkedése folytatódott az idei év elején: a fiatal bika termelői ára 1604 forint/kilogramm hasított meleg súly, a vágóüsző ára 1199 forint/kilogramm és a vágótehéné 1253 forint/kilogramm volt 2025 1–4. hetében. A vágási statisztikai adatok alapján 2024-ben a szarvasmarha vágása élősúlyban kifejezve 4 százalékkal csökkent az előző évihez képest. Az összes vágás több mint kétharmadát adó tehenek vágása 7,3 százalékkal, az üszőké 17,2 százalékkal volt kevesebb, míg a bikáké 17,5 százalékkal nőtt.

Az Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Kft. “Agrárpiaci jelentések – Élő állat és hús” című kiadványa foglalta össze a húshasznú szarvasmarha piacával kapcsolatos információkat, ezt az anyagot szemléztük.

A vágási statisztikai adatok alapján 2024-ben a szarvasmarha vágása élősúlyban kifejezve 4 százalékkal csökkent az előző évihez képest Magyarországon.
A vágási statisztikai adatok alapján 2024-ben a szarvasmarha vágása élősúlyban kifejezve 4 százalékkal csökkent az előző évihez képest Magyarországon

Piaci jelentés: a világ és az Európai Unió 

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) januárban megjelent projekciója szerint az USA marhahústermelésében nem várható számottevő változás 2025 első negyedévében a 2024. január–márciusban előállított mennyiséghez képest. Az előrevetítés szerint a marhahús egy főre jutó fogyasztása csaknem 1 százalékkal növekedhet. Az USA marhahúsimportjában 2,8 százalékos növekedés várható 2025 január–márciusában az előző év azonos időszakához képest, míg a nemzetközi piacon 4,5 százalékkal kevesebb marhahúst értékesíthetnek a jelzett időszakban. Az USDA szakértői a hízóbika termelői árának 11,8 és a vágótehén árának 23 százalékos emelkedésére számítanak ugyanekkor. 

Az USDA adatai szerint az Egyesült Államok marhahús-kibocsátása nem változott számottevően, míg borjúhústermelése 16,3 százalékkal csökkent 2024-ben az előző évhez viszonyítva. A szarvasmarhák vágása 3 százalékkal mérséklődött, a vágóállatok élősúlya 2,5 százalékkal nőtt ugyanebben az összehasonlításban. Az Egyesült Államokban a bika ára 6,83 dollár (USD)/kilogramm hasított hideg súly volt 2024 decemberében, 12,1 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Az USA marha- és borjúhúskivitele 1,5 százalékkal maradt el a 2024. január– novemberi időszakban a 2023. január–novemberitől. Az élő szarvasmarha exportja 5 százalékkal bővült a vizsgált időszakban, a fő célpiacra, Kanadába 14 százalékkal több élő állat került. Az USA marha- és borjúhús-behozatala 23,9 százalékkal, élőszarvasmarha-importja 9,7 százalékkal növekedett ezzel egy időben. 

Brazíliában a szarvasmarha ára brazil reálban kifejezve 29 százalékkal volt magasabb 2024 decemberében az előző év azonos hónapjának átlagárához képest. A Brazil Marhahúsexportőrök Szövetségének (ABIEC) adatai szerint Brazília marhahúskivitele 2 millió 874 ezer tonna volt 2024-ben, ami 25,5 százalékos bővülést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Kínába 1 millió 323 ezer tonna brazil marhahús került, ami 10,6 százalékkal több a 2023-ban szállított volumennél. Az Európai Unióban a fiatal bika „R3” kereskedelmi osztály vágóhídi belépési ára 5,56 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2025 1–4. hetében, ami 11,4 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A tehén „O3” ára 14,3 százalékkal, az üsző „R3” ára 8,6 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban - írták. 

Ilyen a húshasznú szarvasmarha piacának helyzete Magyarországon

Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2024-ben a szarvasmarha vágása élősúlyban kifejezve 4 százalékkal csökkent az előző évihez képest. Az összes vágás több mint kétharmadát adó tehenek vágása 7,3 százalékkal, az üszőké 17,2 százalékkal volt kevesebb, míg a bikáké 17,5 százalékkal nőtt. A KSH adatai alapján Magyarország élőmarha-exportja 1 százalékkal bővült (58 ezer tonna), míg értéke 1,7 százalékkal csökkent 2024 január–novemberében 2023 azonos időszakához képest. 

A főbb partnerek Koszovó, Horvátország, Ausztria, Lengyelország, Olaszország és Albánia voltak. Magyarország élőmarha-importja 7,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit (21,2 ezer tonna), értéke 8,7 százalékkal nőtt. Az élő szarvasmarha több mint fele Dániából, Szlovákiából, Csehországból és Németországból származott. A marhahúsexport mennyisége 14,2 százalékkal (7,1 ezer tonna), értéke 5,2 százalékkal csökkent. A marhahúsimport volumene 9,3 százalékkal (13,3 ezer tonna), értéke 12,4 százalékkal nőtt a megfigyelt periódusban. Az AKI PÁIR adatai szerint a vágómarha termelői árának emelkedése folytatódott az idei év elején: a fiatal bika termelői ára 1604 forint/kilogramm hasított meleg súly, a vágóüsző ára 1199 forint/kilogramm és a vágótehéné 1253 forint/kilogramm volt 2025 1–4. hetében.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Az itthon mérséklődő fogyasztással szemben a nemzetközi piacokon hasít a magyar bor

2025.03.09.

Csökkenő globális borexport mellett is növelni tudta a kivitelt Magyarország, és növekedtek az értékesítési átlagárak is. A hazai borágazat ugyanakkor a nemzetközi tényezőkkel hasonló kihívásokkal néz szembe – a borfogyasztás kevésbé szólítja meg a fiatalokat, valamint az egyre gyorsabb életmódot folytató középkorúakat.

Tényleg ennyire ostoba a világ 5 legbutábbnak tartott madara?

2025.03.09.

Az aviatikai intelligencia terén széles körben elterjedt az a tévhit, hogy egyes madarak jelentősen kevesebb kognitív képességgel rendelkeznek, mint mások. Ideje kideríteni az igazságot! Létezik egy lista a világ legbutább madarairól, vagy ez csak egy mítosz? A balconygardenweb.com arra vállalkozott, hogy végleg tisztázza ezt a kérdést!

Kifejezetten jót tesz a nők izmainak a szőlőfogyasztás

2025.03.09.

A Western New England Egyetem (WNE) tanulmánya szerint a rendszeres szőlőfogyasztás pozitívan befolyásolhatja az izmok génexpresszióját, különösen erős hatást gyakorolva a nőkre.

Depresszió ellen egyen narancsot – állítja egy tanulmány

2025.03.09.

Egy Raaj Mehta, a Harvard Orvostudományi Karának professzora és a Massachusetts General Hospital orvosa által vezetett tanulmány szerint napi egy narancs elfogyasztása 20%-kal csökkentheti a depresszió kockázatát.

Lopásnak minősül az agancsgyűjtés, az agancsok felvásárlása pedig orgazdaság

2025.03.08.

Február elején megkezdődött a gímszarvasok agancshullatása, és ilyenkor a közösségi média is tele van magukat „legálisnak” hirdető agancsfelvásárlókkal, akik meglepően magas összegeket is hajlandóak kifizetni egy-egy méretes hullott agancsért.

Megérkezett a jövő mezőgazdasága! A kamerás foltpermetezők mindent megváltoztatnak

2025.03.08.

A foltpermetezés egy új technológia, amely gyorsan terjed a piacon. Jelenleg több beszállító is saját megközelítéssel próbálja megvalósítani azt, amire a foltpermetezőt tervezték.

Partnerhírek
Partner

10 tonnás koca és adatvezérelt döntések – A HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia legérdekesebb előadásai közül

2025.03.07.

Az érdeklődők a precízió és a mesterséges intelligencia hatékonyságával kapcsolatos előadásokat is halhattak, illetve információhoz jutottak a soron következő digitális átallást támogató pályázatról is.

Partner

Folyékony vagy szilárd legyen a technológia?

2025.03.05.

A napraforgó, a kukorica, a szója és a cirok alap- és lombtrágyázása csapadékhiányos tél után.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 184 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás