Ha léteznek olyan természetes ellenségek, amelyek elvégzik szabályozó feladataikat, vajon miért van mégis szükség a vegyszeres védekezésre? Illetve miért ez az első lépés, amivel találkozunk a termesztett növényeket védelmező tevékenységeknél? Lehet rovarirtó nélkül is sikerrel védekezni? A termesztett haszonnövények -nagyon kevés fajt leszámítva- rendelkeznek természetes fogyasztókkal, amik az ember szempontjából kártevők. Ezek a fogyasztók a természetes élőhelyeik méretének csökkenése és tápnövényeik eltűnése következtében vagy eltűntek, vagy tápnövényt váltottak. Mivel a növények természetes fogyasztói jóval kevesebben vannak, az ezeket természetesen szabályozó ragadozók állományméretei is nagyon lecsökkentek. Így a természetes ellenségek által végzett ökoszisztéma szolgáltatás hatékonysága is alacsonyabb lett. Ráadásul a természetes szabályozás dinamikája sokkal lassabb, mint amit a társadalom szükségletei megkívánnak. Ezért a termények védelmében egyre nagyobb szerepet kapott a vegyszerek használata. A témát a Transindex.ro portál járta körül.
Rovarirtó nélkül is lehet védekezni, a kérdés, hogy mennyire hatékonyan?
Az integrált növényvédelem figyelembe veszi a kártevő környezetének és közösségének dinamikáját, és ezeket alkalmazva minden olyan technikát és módszert felhasznál, amellyel a kártevő populációját olyan létszámon tudja tartani, hogy az ne okozzon gazdasági károkat.
Ide sorolható módszer a természetes ellenségek bevetése (predátorok, parazitoidok), mint például a levéltetvek ellen a katicabogár. A szöcskék ellen  pedig a parazitoid és ragadozó életmódot folytató fürkészlegyek, fürkészdarazsak és kaparódarazsak hatásosak.
A parazitoidok használatának lehetőségei
A parazitoidok petéiket a gazda testébe helyezik el és azokban fejlődnek ki, a gazda pusztulását okozva ezzel. Ebben eltérnek a parazitáktól és inkább a ragadozókhoz állnak közelebb. A legtöbb ízeltlábú rendelkezik ragadozóval vagy parazitoiddal. A parazitoidizmus több csoportnál is megjelent, de az egyik legsikeresebb csoportját a hártyásszárnyúakhoz sorolt parazitoid darazsak alkotják. A parazitoid életmódú darazsakhoz több olyan csoport tartozik, melyek fajai a lepkék hernyóitól, levéltetveken, szöcskéken, kabócákon keresztül a csáprágósokig, mint például egyes pókok és skorpiók, megannyi gerinctelennek a szabályozói. ???? A gyilkos fürkészek és a fémfürkészek több 10 ezer fajjal rendelkeznek. Egyes fajokat tenyésztenek és a kereskedelemben is forgalmaznak, mint például az Encarsia formosa szivárványos fémfürkész, melyet az üvegházi liszteske elleni védekezésben használnak meggyőző eredménnyel. Az élespotrohú törpefürkészek pedig szöcskék és sáskák petecsomóit parazitálják, úgy, hogy a szöcske- vagy sáskalárvákat még kikelésük előtt elpusztítják. Ilyen például a Triteleia peyerimhoffi fürkészdarázs, amely rétiszöcske (Platycleis sp.) petéket parazitál. ???? 
???? A parazitoidok használata nem mérgezi a környezetet. A negatív ökológiai hatások elkerülésének érdekében a parazitoidok és gazdáik egymásra hatását még jobban kellene ismerni. Ezáltal lehetne hatékonyan profitálni ebből az ökoszisztéma szolgáltatásból. Továbbá, a kártevők természetes ellenségeivel kapcsolatos kutatások lehetővé teszik a rovarölő szerek mennyiségének csökkentését - írja a Transindex.ro.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás