Cikkünkből kiderül, hogy mennyi sertéshúst állítanak elő az Európai Unió területén, illetve hogy Magyarországon hogyan alakul a sertéshús-export és import, valamint hogyan alakulnak az árak idén és jövőre.

Európai export és import

Az előrejelzések szerint nem változik az EU sertéshústermelése sem idén, sem pedig 2015-ben. Mindkét évben körülbelül 22,4 millió tonnás előállításra lehet számítani. A sertéshúsexport 2014-ben 2,15 millió tonnára csökkent, míg 2015-ben 2,2 millió tonnára ugorhat fel. Az export csaknem fele Kínába, Hongkongba és Japánba kerül. Oroszországba az embargós intézkedések miatt 89 százalékkal kevesebb sertéshús került exportálásra, mint egy évvel ezelőtt, míg a Fülöp-szigetekre és a Koreai Köztársaságba 90 százalékkal nőtt a kivitel. Sertéshúsimport szempontjából a behozatal fele Svájcból érkezett az unió területére.

EU-s árak

Az ,,E” kereskedelmi osztályba sorolt sertés ára 1,44 euró/kg hasított hideg súly volt 2014 októberében, ami 21 százalékkal kevesebb, mint a 2013-as ugyanezen időszakban nyilvántartott ár.

21 százalékkal olcsóbb a sertéshús idén a tavalyi árhoz képest
 

Az unióban meghatározó vágóhidak és vállalatok árai az utóbbi időszakban nem változtak. Az előző évi azonos időszakhoz képest 15 százalékkal vásárolták olcsóbban a sertéshúst, ez 1,4 euró/hasított kg-ot jelent.

Magyar adatok

Az élősertés-kivitel 27 százalékkal csökkent 2014 első 8 hónapjában a 2013-as évhez képest. Romániába 25, Szlovákiába 69, Ausztriába pedig 30 százalékkal kevesebb volt a szállított mennyiség idén, míg Szerbia irányába 48 százalékkal nőtt a sertéskivitel mértéke. Az élősertés-behozatal 2 százalékos emelkedést produkált. Legnagyobb sertésimportőreink Szlovákia, Németország, Hollandia, Lengyelország, Csehország és Horvátország. Csak Szlovákiából 82 százalékkal több sertés került behozatalra idén, mint 2013-ban.

A legtöbb sertéshúst Romániába, Olaszországba és Japánba szállítottuk. Japán felé 93 százalékkal megnövekedett a sertéshús-exportunk! Az import viszont csökkent 1 százalékkal.

A hazai termelésű vágósertés termelői ára 2014. októberben 447 Ft/kg hasított súly volt. Ez az összeg 12 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A darabolt sertéshús ára is csökkent, körülbelül 5 százalékkal.

Forrás: AKI

Megosztás

További híreink

Új, uniós előírásokhoz kell alkalmazkodniuk a vizes élőhelyen gazdálkodóknak

2024.12.17.

A következő, 2025-ös évtől új uniós előírás érinti a vizes élőhelyen gazdálkodókat

A gabona helyett most az állatok hozzák a pénzt: elgondolkodtató adatok a KSH-tól

2024.12.17.

A magyar mezőgazdaság 2024-es teljesítménye jelentős kettősséget mutat. A teljes mezőgazdasági kibocsátás értéke meghaladta a 4 ezer milliárd forintot, ám ez 8%-kal elmaradt az előző évi szinttől.

Halad, fejleszt és bővül az UBM Holding

2024.12.17.

Közel 200 milliárd forintos konszolidált árbevétellel és 1,43 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta az UBM Holding Nyrt.

Állatvédelem a gyakorlatban: hogyan érinti a kutyásokat az új szabály?

2024.12.17.

A kutyákon végzett esztétikai műtétek, például a fülvágás, ma már sok uniós és harmadik országban tilos. Magyarország is szigorított ezen a gyakorlaton.

Csütörtök után véget ér a "tavasz"

2024.12.17.

A következő napokban változékony időre számíthatunk: kedden napos idő mellett északról felhősödés és záporok érkezhetnek, erős széllel; szerdán száraz, többnyire napos idő lesz gyenge széllel; csütörtökön hajnalban köd, napközben felhősödés, estétől eső várható.

Hamarosan két új pályázat indul, a beruházásban gondolkodók előnyben

2024.12.17.

Elkészült két új pályázati felhívás tervezete, amelyek európai uniós társfinanszírozással segítik a terménytisztítók, terménytárolók, szárítók és vetőmagüzemek fejlesztését. A tervezeteket 2024. december 23-ig lehet megtekinteni és véleményezni.

Partnerhírek
Partner

Talajmegújítás és megelőzés: a kukoricatermesztés jövője Magyarországon

2024.12.12.

A mezőgazdaság folyamatos változások előtt áll, de a Kukorica Kör Egyesület megoldást kínál a kihívásokra. Ebben az évben újra a „Kukoricázz Velünk!” termelési versennyel, az agrár rendezvényeken történő hangsúlyos megjelenésükkel és hasznos szakmai tartalmakkal segítették a gazdákat a hatékonyabb termesztési technológiák elsajátításában.

Partner

Közel hét évtizedes tapasztalat és csúcsgenetika: az Alta Seeds útja a magyar piacra

2024.12.11.

A UPL cégcsoport tagjaként az Advanta Seeds nemesítőház európai és észak-amerikai prémium portfólióját az Alta Seeds vetőmagok képviselik. Magyarországi leányvállalatunk, az Advanta Seeds Hungary Kft. 2024-ben alakult.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Győr-Moson-Sopron, Győr

BioNutria Bór lombtrágya, Dánia

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus 2HBK-H szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus 2HBK-H szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 1.000 hirdetés 101 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás