A kutatók úgy alakították a sertések DNS-ét, hogy rezisztenssé tegyék a halálos légzőszervi kórokozóval (PRRS, sertés reprodukció és légzőszervi szindróma vírus) szemben. Ezzel megelőzhetik az állatok pusztulását, nem mellesleg pedig milliárdos károkat előzhetnek meg. Génszerkesztéssel tettek sertéseket ellenállóvá a világ egyik legköltségesebb állatbetegségével szemben – írta a BBC hírportáljára hivatkozva a Magyar Távirati Iroda. A fogyasztók ugyanakkor vonakodnak a génkezelt élelmiszer vásárlásától, ez pedig komoly akadálya annak, hogy az állattenyésztők génszerkesztett sertést tenyésszenek. Mivel a génszerkesztés viszonylag friss eljárás, még szabályozása sincs. Ezért egyelőre nem lehet ilyen sertéseket forgalmazni.
Sikeres volt a génszerkesztés: ellenállóbb sertéseket hoztak létre vele
A génszerkesztés különbözik a génmódosítás technológiájától. Az elsőben egy szervezet DNS-én precízen elvégzett változtatásról van szó, az utóbbira viszont az jellemző, hogy egy élőlénybe idegen génszekvenciákat illesztenek.
???? A sertéskutatás állatjóléti kérdéseket is felvet, mert az eljárás bírálói szerint a rezisztens állatok létrehozása miatt lehetséges, hogy az állattenyésztők lemondanak az állomány életkörülményeinek javításáról. Akadnak, akik szerint a tartási körülmények megváltoztatása is segíthet abban, hogy a sertések ellenállóbbak legyenek.
A fogyasztók egy része kételkedik a veszélytelenségében
A fogyasztók korábban attól tartottak, hogy a génmódosított alapanyagokból készült élelmiszer árthat az ember egészségének: allergiát válthat ki vagy a beillesztett gének bekerülhetnek az emberi DNS-be. Azonban ezek az ételek évtizedek óta forgalomban vannak és soha nem ártottak az embernek, és ezzel állnak összhangban az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) ajánlásai is - írja az MTI. A Edinburgh-i Egyetem Roslin Intézetének tudósai génszerkesztéssel távolították el a sertés DNS-ének egy kis szakaszát. Ez a viszonylag kis szerkesztés megakadályozza, hogy megtapadjon a PRRS-vírus a sertéssejtek felszínén. Ezután az állatokat vírusfertőzésnek tették ki. A Journal of Virology című lapban megjelent eredmények szerint egyetlen génszerkesztett sertés sem betegedett meg. Christine Tait-Burkard, a kutatás vezetője a BBC-nek azt mondta, hogy egyetlen idegen gént sem juttattak az állatokba. Az eddigi tesztek eredményei alapján szervezetük nem gyengült meg és más módon sem hatott rájuk a beavatkozás. A génszerkesztés pedig végleges, tehát a sertések utódai is öröklik. Korábban itt írtunk arról, hogy Nagy István agrárminiszter is azon a véleményen van, hogy a génszerkesztés nem számít génmódosításnak.

Megosztás

További híreink

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Kettős helyzetben a magyar haltermelés: a tógazdasági toporog, az intenzív fejlődik 

2024.07.08.

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi - fogalmazott Lévai Ferenc, a MA-HAL elnökségi tagja, az  Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Marihuánától beállt sertések húsát szolgálják fel luxus éttermekben

2024.07.07.

A sertéseknek adott indiai kender pozitív hatással van a hangulatukra és növeli a testtömeg-gyarapodást. Emellett húsuknak kiváló íze van. Mennyi igaz ebből? Áttekintjük a gazdák beszámolóit és a tudományos kutatásokat.

Tükrök, zene és kefék: Mi nyugtatja leginkább a teheneket?

2024.07.07.

Különböző környezetgazdagítási módszerekkel foglalkozunk. Melyik a leghatékonyabb? Country zene, hangoskönyvek, tükrök, képek vagy kefék és vakarózók?

Módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás

2024.07.06.

Változnak a szabályok, módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás