Eredményes volt az Artesian technológia fejlesztése, a sivatagi kukoricateszt után idén már Magyarországon is elérhetőek a Syngenta szárazságtűrő kukorica hibridjei. Emellett új egyszikű gyomirtó és két, kalászosokat védő termék jött ki. 

A kukorica az időjárás változékonyságának kitett, biológiailag is nagy vízigényű növény. Ezért az egyre gyakoribbá váló aszályos években fellépő vízhiány érzékenyen érinti a hazai öntözés nélküli kukoricatermesztést. Azért, hogy a kukorica a megváltozott körülmények között is gazdaságosan termeszthető legyen, szemléletváltásra és komplex megoldásokra van szükség. Ennek érdekében hozta létre a vállalat az új Artesian technológiát. Ez egy olyan kockázatminimalizáló rendszer, ami jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy a kukoricatermesztésbe fektetett munka évjárattól függetlenül is jövedelmező legyen- mondta Schipp Márton termékmenedzser a cég sajtótájékoztatóján 

A sikeres sivatagi kukoricateszt után a magyar piacon is elérhető a szárazságtűrő hibrid
Sivatagi kukoricateszt Chilében

Az Artesian márkanév alatt elérhető új hibridek széles alkalmazkodóképességgel és nagy termőképességgel bírnak, amelyek kedvező körülmények között versenyképes termést nyújtanak, míg hő- és szárazságstressz esetén komoly versenyelőnyt biztosítanak a hagyományos hibridekhez képest. Az Artesian hibridek nemesítése során a Syngenta egy olyan modern szelekciós eljárást alkalmaz a gének kiválasztására, amely jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a növény vízfelhasználásának hatékonysága javuljon. A nagyszámú kísérleteket a világ több országában is tesztelték. Chilében az Atacama sivatagban az év bármely napja alkalmas kukorica vetésre és nevelésre. Így akár 3 generációt is képesek felnevelni a kutatók molekuláris marker szűréssel együtt, segítve a gyorsabb és rövidebb nemesítési ciklust.

Válasz a vízhiány okozta stresszre

Emiatt az Artesian kukorica hibridek olyan elit genetikát hordoznak, amely a növekedés bármely szakaszában képes megfelelő választ adni a vízhiány okozta stresszre. Ez pedig lehetővé teszi a versenyképes terméshozamot a kedvezőtlenebb időjárási körülmények között is, ahogy azt a sivatagi kukoricateszt is bizonyította. Az Artesian hibridcsalád első két képviselője az idei évtől elérhető SY Chorintos és az SY Orpheus lesz.

Az eltérő környezeti feltételek között történő vizsgálatokon felül környezet és éghajlat modellek használata biztosítja azt, hogy kizárólag olyan hibridek kerüljenek hazai bevezetésre, amelyek itthoni környezetben is maradéktalanul megfelelnek a kihívásoknak – folytatta Schipp Márton.

Napraforgóban piacvezető a cég

Napraforgóban a magyar gazdaság az elmúlt évben is jól teljesített. A Syngenta napraforgó kínálata ebben nagy rész vállalt: a cég tavaly 55 százalékosra növelte piacvezető részesedését a szegmensben. A 2017-ben realizált 2,84 tonna hektáronkénti termésátlag minden idők második legjobb eredménye. A világpiaci átlag pedig 1,9 tonna volt. Világszinten a magyar gazdálkodók termesztik leghatékonyabban a napraforgót - mondta Ácsné Szekeres Dóra kampánymenedzser.

Új gyomirtót is fejlesztettek az egyszikű gyomok ellen

Az elmúlt években felszaporodtak az egyszikű gyomnövények. Közülük az új köles fajok és muharfélék okoznak egyre nagyobb gondot a gazdáknak. Ezekre, valamint a fenyércirok ellen is megoldást nyújt egy új, szelektív egyszíkű gyomirtó, az Outplay. A Syngenta fungicid palettáján újdonság az Amistar Sun, ami a kiemelkedő élettani hatásáról ismert azoxistrobin, és egy erősebb triazol, a difenokonazol kombinációja. Difenokonazol tartalmának köszönhetően erősebb és megbízhatóbb védelmet nyújt a napraforgó kórokozók széles körével szemben. Az azoxistrobin növeli a klorofill tartalmat, lassítja a sejtek öregedését, és a kezelt állomány ellenállóbbá válik bizonyos abiotikus stressz hatásokkal szemben. Az Amistar Sun kezelés hatására intenzívebbé válik a fotoszintézis és az olajbeépülés, ami a termésmennyiségben is megnyilvánul.

A kalászosok védelmére is kijött két új termék

A cég az idei kalászos szezonra két új termékkel készül. A kontakt hatásmechanizmusú klórtalonilt és a szisztemikus azoxistrobint tartalmazó Amistar Opti amellett, hogy foltbetegségek és rozsdabetegségek ellen is hatékony, egyfajta „naptejként” is működik a kalászos kultúrákban. Az emberekre is káros UV sugárzás a szántóföldi növényekre is veszélyesek. A szakemberek sokszor találkoznak a táblán sárgás elszíneződésű levelekkel, amely utalhat tápanyaghiányra, de sok esetben az UV által „roncsolt” belső folyamatok, káros bomlástermékek okoznak elváltozást. A szer használatával ezeket megelőzhetik a gazdák. A készítmény az árpa fiziológiai foltosodására szintén jó megoldás, és zöldítő, termésnövelő hatást is biztosít.

A vállalat másik idei újdonsága a Vibrance Duo (szedaxán+fludioxinil). A szer a legszélesebb körű védelmet biztosítja a mag, illetve a csírát károsító betegségek ellen. Emellett gyökérstimuláló hatással is bír. Megnöveli a gyökerek és a gyökércsúcsok számát, ez pedig segíti a növény jobb víz-és tápanyagfelvételét. Ezzel hozzájárul a stresszes időszak átvészeléséhez - , mondta Korbuly Bence kampánymenedzser.

Zöldségek nemesítésében is fejleszt a cég

Ha a Syngenta különleges tulajdonságú zöldségfélék nemesítéséhez használt CRISPR géntechnológiájára kíváncsi, olvassa el ezt a cikkünket!

Megosztás

További híreink

A magyar EU-s elnökséggel új esély nyílik a gazdák hatékonyabb képviseletére

2024.07.11.

Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében hazánk európai uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni.

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás