Bár igencsak közel van már a tél, mégis ki hitte volna, hogy novemberben még 20 fokot mérünk napközben. Most pedig különösen fontos néhány kerti teendő, hogy tavasszal könnyebb dolgunk legyen. Érdemes ilyenkor már átgondolni, mit szeretnénk vetni jövőre, mivel szeretnénk foglalkozni.

Metszés

A metszés az egyik leghasznosabb őszi kerti munka. A hónap vége felé metsszük meg a lombhullató fákat és cserjéket, beleértve ebbe a gyümölcsfákat és bokrokat is. A nagyobb vágási felületeket mindenképpen zárjuk le fasebkezelővel. Gondoskodjunk mulcsról a megmetszett fák és cserjék köré.

Nagyobb vágási felületeket ne hagyja kezeletlenül.
 
Ültetés

Elkezdhetjük a facsemeték telepítését. A megfelelő méretű ültetőgödör aljába rakjunk tartós hatású műtrágyát. Amikor cserjéket ültetünk, karózzuk és öntözzük meg őket, majd tegyünk egy réteg mulcsot a tövükhöz. Ha vadveszélyes területre telepítünk, védjük meg a törzset facsemete védőráccsal.

A fás dugványokat, amiket a tavaly ősszel vágtunk, most ki lehet ültetni az állandó helyükre. Ha nincs hunyorunk, menjünk és vegyünk! Ültessük el, hogy télen, illetve kora tavasszal is legyen virág a kertünkben.

A cserjék töve köré tegyen egy réteg mulcsot.
 

Ebben és az elkövetkező hónapokban elmehetünk a kertészközpontokba, hogy meglessük, melyek azok a növények, amelyek jól mutatnak egész télen. Ha megtaláltuk a megfelelőt, vegyük meg és ültessük el. Védjük meg az újonnan ültetett fákat és cserjéket az erős szelektől és a zord időtől. Most ültessük el a gyümölcsfákat és bokrokat.

Zöldségek

Ősszel elkezdhetjük betakarítani a zellert, de igazából tavaszig folyamatosan áshatjuk őket a földből. Osszuk szét a rebarbara gyökereket. A hónap elején pedig a fokhagymát is kiültethetjük. Itt az ideje a póréhagyma begyűjtésének is, mielőtt még megfagyna a föld. Gondoskodjunk róla, hogy karácsony idején is ehessünk endíviát.

Ha tettünk el zöldségeket vagy gyümölcsöket, figyeljünk rájuk, hogy ne rothadjanak meg, illetve, hogy ne fertőzzék meg egymást. Kezdjük el begyűjteni az olyan zöldségeket, amelyeket egész nyáron át neveltünk, például a paszternákot és a kelbimbót.

Gyűjtse be a póréhagymát, még a fagyok előtt!
 

Még mindig van idő elvetni a disznóbabot és a borsót, de üvegbúra alatt tegyük, vagy valamilyen hasonló védőszerkezet alatt. Figyeljünk oda a kis szőrös barátainkra, akik igencsak nagy előszeretettel fogyasztják az apró magokat.

Veteményes

A káposztaféléket fedjük le. A hideg idő beálltával a madarak sorban állnak majd, hogy belekóstoljanak, különösen a törpe káposztafajtákba. A metélőhagymát akár be is lehet vinni a házba télen, és ott nevelni. Ha vetettünk futóbabot, borsót és szagos bükkönyt, tegyük el jövőre egy száraz helyre. Vessünk télire salátát melegházba vagy hidegágyba. Őszi mákot is vethetünk még novemberben.

Novemberben még lehet fás dugványt venni a következőkből: ribiszke, köszméte és fekete ribizli. Lombhullás után ajánlatos a levelek összegyűjtése és komposztálása vagy elásása. Ezzel megakadályozhatjuk, hogy a beteg leveleken a kórokozók átteleljenek és onnan a jövő év tavaszán újra fertőzzenek.

Ajánlatos őket összeszedni, és komposztálni.
 

Ha még nem vontuk be a gyümölcsfák törzseit zsírszalaggal, tegyük meg – higgyék el, amíg ezt olvassák, a kis flótások már a fák tövében gyülekeznek. Fontos a gyümölcsfák „fertőtlenítése” is lemosó permetezéssel. Ilyenkor réz és olaj tartalmú szereket használjunk. Ezek lehetnek kombinált hatóanyagú készítmények (Olajos Rézkén, Vegesol RS), de magunk is elkészíthetjük a keveréket a rezes szerek valamelyikéből (Rézoxiklorid, Funguran-OH, Champion 50 WP, Cuproxat FW) és az olajos Agrolból. De említhetnénk a fák törzseinek bekenését is.

Melegházak

Mossuk meg jól, és fertőtlenítsük a melegházat, a padokat, a cserepeket és a szerszámokat. Dobjuk el a régi cserepeket és minden szemetet, amire nincs már szükségünk. A fás dugványokat most elültethetjük bennük.

PET-palackokból is lehet melegházat építeni Fotó: hobbikert.hu
 

Novemberben van az ideje annak, hogy beindítsuk a melegházak fűtőberendezéseit, hogy megvédjük az érzékeny növényeket és dugványokat. Szigeteljük a melegház belsejét légpárnás fóliával. A hidegágyakat is szigeteljük, a különösen hideg napokon pedig tegyünk rá egy plusz réteget. Csak azért, mert most hidegebb a levegő, nem kell megfeledkeznünk a melegház vagy hidegágy szellőztetéséről a melegebb napokon. Így nem lesz állott a levegő, és megelőzzük a nedvesség okozta rothadás elterjedését.

Forrás: edenkert.hu, kertbaratbolt.hu

Megosztás

További híreink

A magyar EU-s elnökséggel új esély nyílik a gazdák hatékonyabb képviseletére

2024.07.11.

Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében hazánk európai uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni.

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás