Hirdetés
Sok látogató lehet az idei Farmer Expó-n
Több mint harmincezer látogatót várnak Kelet-Magyarország legnagyobb agráripari szakkiállítására, az idei Farmer Expóra augusztus 19. és 22. között. A rendezvény helyszíne a Debreceni Egyetem (DE) agrárközpontja lesz.
A rendezvényen 250 magyar és külföldi kiállító mutatja be termékeit 18 ezer négyzetméter területen. A kiállítás keretében megrendezendő konferenciák vezértémája a tudásra alapuló mezőgazdaság.
Vaszkó László ezek közül kiemelte a Szaktudás mint termelőeszköz a holland-magyar telepvezetői képzésben című előadást, amellyel elindul a sertéstelep-vezetői képzés. A fél éves intenzív program előadóinak 90 százaléka holland szakember lesz, a kurzus egyhetes telepi tréninggel zárul Hollandiában. A Van-e jövője a magyar tejtermelésnek? című konferencia résztvevői pedig választ kaphatnak arra, hogy milyen európai uniós támogatásokat vehetnek igénybe a gazdák a tej- és a húsmarha ágazatban.
Hirdetés
A Farmer Expón megrendezik a legnagyobb hazai szántóföldi erő- és munkagép-bemutatót, és az idén először - a kukoricatermesztési konferenciához kapcsolódóan - hígtrágya talajművelési bemutatót is tartanak.
Az idei vásáron is lesz tenyészállat-árverés, juh, kecske, ló, sertés és szarvasmarha fajtabemutató. A látogatók megismerhetik továbbá a Magyarországon található haszon baromfik teljes választékát. A sertéskiállításon bemutatkozó 34 vállalkozás között 28 mangalicatenyésztő és több mangalica termék-előállító lesz jelen.
A Farmer Expo látogatói találkozhatnak azokkal a különleges, ásványi anyagokban gazdag élelmiszerekkel és élelmiszer-kiegészítőkkel, amelyeket az elmúlt években az egyetem agrárközpontjának kutatói fejlesztettek ki. A 24. Farmer Expo otthont ad a tizedik Hortico zöldség-gyümölcs és kertészeti kiállításnak is.
A Farmer Expo nyitónapján, augusztus 19-én első alkalommal megrendezik a megyei kenyérünnepet. A megye kenyerének elkészítéséhez térségi gazdáktól gyűjtik a búzát, amit a hajdúnánási malomban őrölnek meg, és Balmazújvárosban sütnek belőle kenyeret.
Forrás: MTI
Fotó: semex.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kétszer ad, aki gyorsan ad
El Niño-hatás, aszály, jégverés, hőségriadók. Júniusban aratott kalászosok, hektikus terménypiacok, hatóanyag-kivonások. AÖP-támogatott mikrobiológiai termékek, talajegészség józan ésszel is felmérhető felértékelődése. A szármaradványok irányított bontásával a talajok nitrogén-, foszfor- és káliumtartalmának, valamint mikroelemeinek pótlása. Ismerős, ugye? Mi most egy másik nézőpontra hívjuk fel a figyelmét.
Fokozott tűzveszélyt jelent a szárítókban hagyott napraforgó, cirok
A betakarítás folyamatosságát a csapadékos időjárás megtöri. A szárítók üzemeltetői nehéz helyzetben vannak, mert nem tudják, mikor folytatódhat a betakarítás (talán már holnap), ezért gyakran a toronyban hagyják a terményt, nem ürítik le. Ez akkor is veszélyes, ha ügyelnek arra, hogy a felső nedves tömeg is megszáradjon.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 75 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés