A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívta az érintett termelők figyelmét, hogy idén is csak műszaki felülvizsgálatra bejelentett vagy érvényes műszaki vizsgával rendelkező permetezőgéppel lehet növényvédelmi munkát végezni. A Nébih a követelmény teljesítését folyamatosan ellenőrzi, és azokkal szemben, akik e kötelezettségüknek nem tesznek eleget, hatósági eljárást indíthat. A 2009/128/EK irányelvvel összehangolt jogszabály-módosítás értelmében már Magyarországon is kötelező a permetezőgépek műszaki állapotának időszakos, tehát rendszeres időközönként történő felülvizsgálata. 

A rendszer kiépítésének időszakában a felülvizsgáló állomások vezetőinek és személyzetének képzése, valamint a szabályozásnak megfelelő technológiai szintű felülvizsgáló állomások felállítása folyamatosan zajlott - írta a Nébih. A hatóság korábbi közleményében is jelezte, hogy az idén még nem kezdeményez eljárást azzal a géptulajdonossal szemben, aki igazolni tudja, hogy jelentkezett a felülvizsgálatra, azonban a túljelentkezés vagy a járványhelyzet okozta rendkívüli körülmények miatt nem került még sorra a felülvizsgáló állomáson. Abban az esetben viszont, ha a növényvédelmi gép tulajdonosa be sem jelentette a gépét a Nébih nyilvántartásában szereplő felülvizsgáló állomáshoz (tehát nem rendelkezik érvényes vizsgaidőponttal), hatósági eljárás indítható vele szemben.

Tájékoztatást adott ki a géptulajdonos termelők részére a növényvédelmi gépek műszaki felülvizsgálatának kötelezőségéről a Nébih - Fotó: Magro.hu, CSZS, Dusnok

Ezek a permetezőgépek nem mennek át az ellenőrzésen

A hatóság nyomatékosan felhívta a növényvédelmi gépek tulajdonosainak figyelmét arra is, hogy a vizsgaidőponttal vagy „megfelelt” vizsgaeredménnyel nem rendelkező növényvédelmi gépek továbbra sem használhatóak munkavégzésre. Ezért a 2021. évi ellenőrzések során a hatóság – az eljárás megindítása mellett – le fogja állítani ezen gépek munkavégzését. Ugyanez vonatkozik a vizsgán, a rendelkezésre álló vizsgaidőpont ellenére meg nem jelent gépekre is, valamint a „nem megfelelt” minősítést kapott eszközökre is. Külön figyelmet érdemel, hogy 2020-tól a Kölcsön Megfeleltetés (KM) ellenőrzések folyamán kötelező ellenőrizni a permetezőgépeket is. Amennyiben a fent leírtak szerint továbbra sem történt meg a bejelentés a műszaki felülvizsgálatra, esetleg a termelő nem jelent meg a megadott időpontban a vizsgán, a mulasztó gazdának az agrártámogatások csökkentésével kell számolnia. A permetezőgépek műszaki állapotának felülvizsgálatát végző állomások folyamatosan frissülő listája a Nébih honlapján elérhető.

A permetezőgépek műszaki állapotának felülvizsgálatához kapcsolódó jogszabályok:
  • 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet a növényvédelmi tevékenységről
  • 35/2019. (VII. 15.) AM rendelet a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet módosításáról
  • Az Európai Parlament és a Tanács a peszticidek fenntartható használatának elérését célzó közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló 2009/128/EK irányelve

Megosztás

További híreink

A magyar EU-s elnökséggel új esély nyílik a gazdák hatékonyabb képviseletére

2024.07.11.

Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében hazánk európai uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni.

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás