Hatalmas az érdeklődés az élelmiszeripar megújítására, hiszen az agrártárca 150 milliárdos kerettel meghirdetett felhívására több mint 708 milliárd forintnyi igény érkezett be - közölte Nagy István agrárminiszter. A nemzetközi piacon is versenyképes, hazai export növekedését is jelentő kapacitások létrehozását segítő feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatási kiírására érkezett be a keretet jóval meghaladó pályázati igény.

Az Agrárminisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta: a cél, hogy megújítsák és hazai kézben tartsák az élelmiszeripart. Nagy István kifejtette: a kormány elkötelezett amellett, hogy a magyar agrár- és élelmiszerszektorban lévő potenciál minél teljesebb kiaknázása az egyik legkomolyabb nemzetgazdasági érdek. Az agrártárca éppen ezért indította el a rendszerváltás utáni legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházási programját.

Népszerű az élelmiszeripar megújítására kiírt pályázat: 708 milliárd forintnyi igény érkezett a 150 milliárdos keretre
Népszerű az élelmiszeripar megújítására kiírt pályázat: 708 milliárd forintnyi igény érkezett a 150 milliárdos keretre

Az uniós forrásokhoz 2021-től biztosított maximális, 80 százalékos nemzeti társfinanszírozásnak köszönhetően csak az elmúlt három évben 400 milliárd forintot fordítottak állattartó telepek fejlesztésére, több mint 100 milliárd forintot kertészeti üzemek modernizálására, mintegy 230 milliárd forintot élelmiszeripari kapacitások bővítésére, és 180 milliárd forintot a mezőgazdaság precíziós gazdálkodásra való átállására. A beruházásoknak köszönhetően így erősödhetnek tovább a gazdálkodók, és javulhat tovább vidék megtartó ereje - mondta.

Az agrárminiszter felidézte: az élelmiszer-feldolgozás megújítására és modernizációjára két pályázati felhívás jelent meg idén nyáron, melyek keretösszege 200 milliárd forint volt. Külön a kis projekteknek és külön a nagyoknak, így nem versenyeznek egymással a forrásokért - fogalmazott.

A most zárult kiírások hatalmas érdeklődéssel zajlottak. A kisebb projektek megvalósítását segítő, feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása című kiírásra 54 milliárd forintnyi forrásigény érkezett, több mint 860 projektre. A nemzetközi piacon is versenyképes, hazai export növekedését is jelentő kapacitások létrehozását segítő feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatási kiírására pedig összesen több mint 708 milliárd forintnyi pályázatot nyújtottak be a vállalkozások.

Tervek, eredmények, lehetőségek

Kitért arra is, hogy a piaci szereplők számítása szerint akár évente 160 milliárd forinttal is növekedhet az agrárium jövedelme 2026-2027-től a most indult pályázatok keretében megvalósuló beruházások révén, ami több mint 10 százalékos jövedelembővülést jelentene az ágazat számára.

Az elmúlt időszak eredményei kapcsán Nagy István kiemelte: az élelmiszeripar teljesítménye nem csak bővült, de a feldolgozott termékek aránya az agrárexportban is 74,2 százalékra emelkedett. 

A külkereskedelmi többlet 65 százalékkal nőtt, amely szintén a technológiai fejlesztések, a kormányzati támogatások és a piaci igényekhez való alkalmazkodás eredménye. A kormányzat továbbra is kiemelten támogatja a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztését, különös figyelmet fordítva a fenntarthatóságra és a versenyképesség további erősítésére - olvasható a közleményben.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Sokan ugrottak rá az élelmiszeripar megújítására: 708 milliárdnyi igény érkezett a 150 milliárdos keretre

2024.10.24.

Népszerű az élelmiszeripar megújítására kiírt pályázat: 708 milliárd forintnyi igény érkezett a 150 milliárdos keretre.

A patakban pusztultak el a halak a vízszennyezés miatt Nagyváradon

2024.10.23.

A Pece patakban pusztultak el a halak egy vízszennyezés miatt Nagyváradon, 30 kilogramm halott halat emeltek ki a szakemberek a vízből.

Partner

Rovarirtószer gyanú a Tesco termékében – Ön is vásárolt belőle?

2024.10.23.

A Tesco áruházlánc termékvisszahívást jelentett be egy 500 grammos fehérbab termékükre vonatkozóan, amelynél malathion, egy rovarirtószer lehetséges jelenlétét észlelték.

Tiszta Amerika - holnaptól többezer lőszert tárolhat otthon, ha...

2024.10.23.

2024. október 24-étől több ponton módosul a fegyvertartást szabályozó 253/2004. Kormányrendelet, amely a jogszabályi környezetet ésszerűbbé és egyszerűbbé teszi.

Komoly gondot hozhat, hogy megjelent az ázsiai lódarázs Szlovákiában

2024.10.23.

Az ázsiai lódarázs inváziója Európában egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hiszen ez a faj komoly veszélyt jelent a méhállományokra, a biológiai sokféleségre és közvetlenül akár a lakosságra is.

Budapesten volt a 18. Európai Ökogazdálkodási Kongresszus, a fenntartható átállásról is sokat beszéltek 

2024.10.23.

Budapesten találkoztak az ökológiai gazdálkodás nemzetközi és hazai szakemberei a 18. Európai Ökogazdálkodási Kongresszuson, a szakmai esemény főként a Közös Agrárpolitika (KAP) kihívásairól és kilátásairól, a gazdálkodók piaci helyzetének javításáról és az összefogás szükségességéről szólt.

Partnerhírek
Partner

Kond-Coop Kft. – „Gazdáktól, Gazdáknak”

2024.10.18.

A 7. Kirovec Nap középpontjában maga a gazda, a gazdálkodó ember állt. A Kond-Coop szakmai eseményén nagy hangsúlyt fektettek a gazdák véleményeinek és tapasztalatainak megosztására.

Partner

A Corteva a Bábolnai Gazdanapokon bemutatta a tavaszi hibridkukorica-kínálatát

2024.10.17.

A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat bemutatta tavaszi Pioneer® kukoricahibridek kínálatát az idén 37. alkalommal megrendezett Bábolnai Gazdanapokon. A mezőgazdasági szakkiállításon a vállalat szakértői készséggel álltak a termelők rendelkezésére és segítettek a hibridválasztással kapcsolatos kérdéseik megválaszolásában.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 99 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás