A mezőhegyesi szakképzést 1911-ben a Ménesbirtok munkaerőigénye hívta életre, az iskola jelenlegi fenntartója is a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. A több mint két évszázados hagyományra épülő lovas képzés mellett a mezőgépészek képzésének vannak jelentős helyi hagyományai – 1948-ban itt indult hazánkban elsőként traktoros iskola. A 2022/2023-as tanévre a többcélú szakképző intézményben megvalósult a tiszta profilú mezőgazdasági szakképzés. Leírták, miket kínálnak 2024/25-re a beiratkozóknak.

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. összefoglalóját szemléztük, amit a Beol.hu portálon közöltek. Eszerint megújult formában kínálják országos beiskolázású lovas képzésüket leendő diákjaik figyelmébe. A Gazda szakképző iskolai képzés nem csak lovász, hanem állattenyésztő és növénytermesztő szakmairánnyal is folyik az iskolában. A Ménesbirtok Lótenyésztési Igazgatóságának folyamatosan szüksége van az iskola által kibocsájtott szakemberekre, a lóállomány jelenleg 271 egyedből áll. 

Leírták, miket kínálnak 2024/25-re a beiratkozóknak s mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. szakképzésében - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes

Tanulóik a 2018/2019-es tanévben a Lovász Szakma Kiváló Tanulója Versenyen II. és IV. helyezést értek el – a legrangosabb országos szakmai versenyt 2019 áprilisában Mezőhegyesen rendezték. A 2022. évi Lovász SzKTV országos, bábolnai döntőjében a VIII. helyen végeztek. 2018-ban és 2019-ben is a „Magyarország az én hazám” országos közismereti vetélkedőt az iskola háromfős Lovász csapata nyerte meg. A 2022/2023-as tanévben két Gazda (lovász) tanuló bejutott az Országos Szakképző Iskolai Közismereti Tanulmányi Verseny (OSZKTV) Humán tantárgycsoport országos döntőjébe. A gyerekek 700 induló közül a legjobb 23 között versenyeztek, a 6. és a 12. helyen végeztek. 

A Mezőhegyesen végzett lovas szakemberek keresettek a hazai és a külföldi (Ausztria, Hollandia, Skócia) ménesekben, sikereket érnek el több lovassport szakágban, de még a Nemzeti Vágtán is. A Magyar Lovas Szövetség minden évben szervez rajtengedély vizsgát Mezőhegyesen a fogathajtó, a díjugrató és a díjlovas szakágakban. A Ménesbirtok iskolája hazánk egyik legjobb lovasiskolája, ahol az egyes képzési területeken (például: fogathajtás, díjlovaglás, szakmai elmélet) hazánk legjobb szakemberei oktatnak. Kezdő és haladó szintű lovas szakkört kínálnak, haladó lovas tudással tanulóik a Mezőhegyesi Ménes Közhasznú Sportegyesület által szervezett szakkört is választhatják. Fenntartójuk a 10. évfolyamtól szakképzési munkaszerződést köt a gyerekekkel. Vidéki diákjaiknak az intézmény székhelyén ingyenes kollégiumi elhelyezést biztosítanak, hétvégéken is, havonta egy kötelező hazautazással. A gyermekétkeztetést helyben, a kollégiumban működő befejező konyha biztosítja.

Agrár- és erdész képzések is vannak

Mezőgazdaság és erdészet ágazatban az ötéves Mezőgazdasági technikus képzést kínálják, ahol a 11. évfolyamtól tanulóik állattenyésztő vagy növénytermesztő szakmairányt választhatnak. A Ménesbirtok iskolája nem csak 21. századi oktatótermeket, technológiát és gépeket, hanem ösztöndíjat is biztosít a képzésekhez. Az iskola saját ösztöndíjprogramja a Kozma Ferenc Szakképzési Ösztöndíj középértékének megfelelő nettó 20.000 forintot az iskolai tanulmányi átlag, de legalább 3,5 átlag feletti tanulmányi eredménnyel kaphatják meg a gyerekek – ehhez a 2023/2024-es tanévben 3,75 tanulmányi átlag felett kell teljesíteniük - írták. 

A Gluzek Gyula Agráripari Mentorprogramba pályázat útján léphetnek be az intézmény ifjúsági képzésben tanuló, legkiválóbb diákjai. A mentorált tanulók hét szakirányú képzési területen, valós üzemi körülmények között szerezhetnek alapos szakmai ismereteket a Ménesbirtoknál és akár havi nettó 100.000 forint juttatásban részesülhetnek. 

A képzési területek: 

  1. Precíziós gazdálkodás, az agrárium digitalizációja; 
  2. Szántőföldi öntözés; 
  3. Vetőmagüzemi technológia; 
  4. Szarvasmarhatelepi technológia – automatizált istálló, robotos fejés; 
  5. Lovassport és lovas menedzsment; 
  6. Erdészet és vadgazdálkodás; 
  7. Modern sertéstelepi technológia – a hiperszapora genetika menedzsmentje. 

A szakképzés színvonalának növelése érdekében együttműködési megállapodásokat kötöttek a mezőgazdaság helyi és regionális szereplőivel. Céljuk tanulmányi kirándulások és külső gyakorlatok szervezése, a Ménesbirtok és a külső partnerek vezető szakembereinek bevonása a képzésbe. A mezőgazdasági innováció kiemelt fontosságú területei a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem számukra - írták.

Technikumban mezőgazdasági gépésztechnikusokat képeznek, a mezőgazdasági gépészek képzését szakképző iskolában folytatják. A traktoros jogosítvány megszerzését ingyenesen biztosítják. Az iskola fenntartója az intézmény egyetlen és kizárólagos duális képzési partnere, mintegy 37,5 hektár állandó gyakorló területet biztosít a képzésekhez, ugyanakkor a Tangazdaság egész területére kiterjesztették a duális képzést. 2017 óta több mint 7 milliárd forint értékben újult meg a mintagazdaság gépparkja. Ilyen mértékű eszközbeszerzésre a cég legújabbkori történetében nem volt példa. 

2017 óta több mint 7 milliárd forint értékben újult meg a mintagazdaság gépparkja - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes

A tanulóik a Ménesbirtok központi gépjavító állomásán dolgoznak, a lehető legközelebb a termeléshez. Az elmúlt tanévben több mint 600 hektár területet műveltek meg a gyerekekkel, többek között címerezőgéppel steril hibridkukorica vágását végezték 1-2 menetben, takarmány- és vetőmagbúzát, napraforgót takarítottak be, beszállítottak 2500 tonna terményt, megműveltek 40 hektár vadföldet. A legkorszerűbb erő- és munkagépekkel dolgoznak, mérhető eredményekkel. 

A tanulók megismerkednek az AgroVIR rendszerrel és a precíziós gazdálkodás helyben bevezetett elemeivel. 2023 áprilisában a Mezőgazdasági Gépész Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) országos döntőjében Hegedűs József tanulójuk ezüstérmet szerzett és a KITE Zrt. különdíját is elnyerte. Az iskola két különdíjban részesült: „Kiváló gyakorlati oktatásért” – a legjobb gyakorlati képzőhely a Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium lett; valamint „Kiváló gyakorlati versenyeredményért” – a legjobb gyakorlati munkát Hegedűs József mutatta be. Az elmúlt másfél évben 10 fő náluk végzett mezőgépészt alkalmazott a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. A nyáron hatodik alkalommal megszervezett Birtoktáborban 150 székelyföldi és 120 magyarországi tanuló dolgozott a hibridkukorica földeken.

Szakmai együttműködések és fejlesztések

Az összefoglalójuk szerint hatékony együttműködést folytatnak a kamarákkal és más szakmai szervezetekkel. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karával közös kutatás-fejlesztés projekt keretén belül hibridkukorica címerfelismerő rendszert terveznek. 2022 novemberében a „Hibridkukorica 3D morphometria” című kutatási programukkal, első helyezettként elnyerték a Kutatóiskola címet. Az ágazati alapozó képzés időtartama alatt felértékelődött az üzemlátogatások, a szakmai rendezvények és kiállítások, valamint a szakkörök (precíziós gazdálkodás, lovaglás, dróntechnológia, robotika) szerepe. 

2021-ben átadásra került a főépület – a korábbi állatkórház homlokzatának és tetőhéjazatának teljes műemléki felújítása mellett fontos szerepet kapott az energetikai korszerűsítés, valamint a bútorzat és a tanműhelyek eszközparkjának megújítása. A Tanári épületének teljes felújítása során a főállatorvosi villa visszanyerte eredeti alaprajzát és romantikus stílusú arculatát. A 2022/2023-as tanévben a székhelyen és a központi gépjavító állomás területén újabb tanműhelyek és a könyvtár készültek el, a 2023/2024-es tanévben a megújult és kibővített kollégiumot adták át.

A 2024/2025-ös tanévben induló mezőhegyesi képzések a Ménesbirtok rendszerében

TECHNIKUM:

Ágazat: MEZŐGAZDASÁG ÉS ERDÉSZET; 

Szakma: Mezőgazdasági technikus, ÁLLATTENYÉSZTŐ VAGY NÖVÉNYTERMESZTŐ SZAKMAIRÁNY (508111709)

5 éves technikumi szakmai oktatás és érettségi vizsga

Ágazat: MEZŐGAZDASÁG ÉS ERDÉSZET; 

Szakma: Mezőgazdasági gépésztechnikus (508101708)

5 éves technikumi szakmai oktatás és érettségi vizsga


SZAKKÉPZŐ ISKOLA:

Ágazat: MEZŐGAZDASÁG ÉS ERDÉSZET

Szakma: Mezőgazdasági gépész (408101707)

3 év szakképző iskolai szakmai oktatás

Ingyenes „T” kategóriás jogosítvány

Ágazat: MEZŐGAZDASÁG ÉS ERDÉSZET

Szakma: Gazda, LOVÁSZ VAGY ÁLLATTENYÉSZTŐ VAGY NÖVÉNYTERMESZTŐ SZAKMAIRÁNY (408111704)

3 év szakképző iskolai szakmai oktatás

Megosztás

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás