Hirdetés
Sólymok védik Pompeii történelmi épületeit az agresszív madárfajoktól - videóval
Madártani szakértők segítségét kérte a pompeii Régészeti Park vezetése, mert a Covid-járvány idején elszaporodott galambok, varjak és szarkák felborították az ökológiai egyensúlyt, ürülékük pedig kárt tesz a feltárt több ezer éves épületmaradványokban. A sólymok összesen tízen vannak, hetente háromszor járőröznek, és elzavarják a károkozó madarakat.
Az Euronews számolt be róla, hogy a szakemberek sólymokat küldtek harcba a madársereggel, amely akkor nőtt ekkorára, amikor a park több mint egy évig zárva volt, és háborítatlanul építhették a fészkeiket, gondozhatták a fiókáikat. Több itt honos madárfaj is kiszorult a romvárosból miattuk - írták.
"A park egyik fontos részét adják azok a tárgyi emlékek, ásványok, téglák, kövek, építőanyagok, amelyek kiálltak már annyi mindent, harcokat, földrengéseket, a vulkánkitörést" - magyarázta az építész, Paolo Mighetto. - "A másik pedig a természeti környezet, a növényzet és az állatvilág, illetve mi, emberek is. Ebből a kettőből áll össze ez a kulturális örökség."
Hirdetés
Ami miatt különösen fontos a védelem
Az Euronews riportere, Luca Palamara szerint azért varázslatos ez a romváros, mert egyszerre több mindent kínálnak a látogatóknak: a régészet tuományát, a történelmi tudást és valódi bepillantást egy régmúlt kor élettereibe, amelyeket csodálatos művészeti alkotások díszítenek és szegélyeznek. Ugyanakkor ez egy nemzeti park is, tehát pont olyan fontos fenntartani ott az állat- és növényfajok egyensúlyát, mint megőrizni az ókori város romjait.
Giannán és Aryán kívül még nyolc sólyom felügyeli a parkot, az a feladatuk, hogy távol tartsák az olyan szapora és agresszív fajokat, amilyen a galamb, a szarka és a varjú. Gazdája jelzéseire figyelve Gianna ügyesen vadászik a romos házfalak között is. Nem kell elejtenie a madarakat, csak el kell zavarnia őket - közölték.
A solymász, Paola Barile azt mesélte, hogy minden este felkutatják a galambok fészkeit és egyéb rejtekhelyeiket, mert ezek a madarak hihetetlen sebességgel szaporodnak és belaknak minden zugot. Sokat dolgoztak az elmúlt két évben, úgyhogy mostanra helyreállt a fajok egyensúlya. Ezt pedig nem csak itt, hanem bárhol el lehet érni, ahol invazív fajok felborítják egy élőhely ökológiai egyensúlyát. Azzal a módszerrel, amellyel ők dolgoznak, megteremthetőek a feltételei annak, hogy az elüldözött fajok visszatérjenek, és békében élhessenek.
A dolog érdekessége, hogy a solymászat nem volt ismeretlen az ókori Pompeiiben sem. Akkor ez vadászat volt és sport, ma pedig már a környezetvédelemben is fontos szerepet játszanak a ragadozó madarak - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A Generali Agrárőr termékével a gazdák és a beruházások is védelem alá kerülhetnek
A mezőgazdaságban nemcsak a termények és az állatok védelme a fontos, hanem a gazdaság infrastruktúrájának és technológiájának is biztosítva kell lennie a károkkal szemben. Bordás Imre, a Generali Biztosító Zrt. mezőgazdasági biztosítási területének vezetője bemutatja, hogyan alkalmazkodik a Generali a modern agrárgazdálkodás igényeihez, különösen az ÁTK-pályázatokhoz kapcsolódóan, és hogyan segítheti a gazdálkodókat a vagyonuk és beruházásaik védelmében.
Megváltozott viselkedése miatt új fegyvereket vet be a Biocont a gyapottok-bagolylepke ellen
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján, a Biocont Magyarország Kft. képviseletében, Gyekiczki Bernadett, a cég szaktanácsadója a gyapottok-bagolylepke megváltozott viselkedési szokásairól tartott érdekes előadást. Az alábbi kivonat ez alapján készült.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Több mint 3.000 hirdetés 80 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés