Hirdetés
Stagnált a búza és jelentősen csökkent a kukorica ára
A kukorica árának csökkenése miatt 1 százalékot gyengült a Magro Gabonaindex (MGX) értéke a 32. héten és augusztus 11-én reggel 9890 ponton állt. Bár a búza ára nem változott és nem lett olcsóbb sem az árpa, sem a rozs, sem a tritikálé, ezek a tendenciák nem tudták ellensúlyozni a kukorica árának jelentős gyengülését. A kukoricára és búzára vonatkozó adatokat az alábbiakban részletesen olvashatja, további adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.
Stagnált a búza ára a 32. héten a Magro.hu piactéren és átlagosan 45 024 forintért adták-vették a terményt. Továbbra is több mint 10 százalék különbség van az étkezési és a takarmánybúza ára között. Előbbi jellemzően 47 ezer, utóbbi 39 ezer forinton forgott. Mivel idén az összetermésen belül a szokásosnál magasabb a takarmánybúza aránya, ezért az ára a továbbiakban is szinten maradhat, esetleg még csökkenhet is. A malmi búza pedig az átlagosnál kisebb kínálat miatt inkább drágulhat rövid távon. Mindenesetre jelenleg nem csak nálunk, hanem az egész világon is 12 havi minimumon állnak az árak. Az alacsony árak miatt továbbra is inkább a vételi szándék az erős, a termelők inkább még kivárnak az értékesítéssel. Jelenleg összesen 1 ezer tonna búza eladására, valamint 8 ezer tonna megvételére van publikus ajánlat a piactéren, de a háttérben bőszen folyik az alkudozás.
A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren | ||||||
2014. jún. | 2014. júl. | |||||
29. hét | 30. hét | 31. hét | 32. hét | |||
Átlagár (Ft/t) | 56 889 | 49 108 | 45 317 | 44 819 | 45 199 | 45 024 |
Kötési mennyiség (t) | 6 347 | 13 945 | 4 816 | 4 131 | 4 000 | 4 103 |
A 32. héten 4 százalékot csökkent a kukorica ára a piactéren, így már csak 47 962 forinton forgott. Az egész világon a medve uralkodik, azaz mindenhol csökken az ára, így nem meglepő a betakarítás megkezdésének közeledtével, hogy egy lefelé tartó mozgást tapasztaltunk. Az időjárás a kukorica szempontjából még mindig kedvező, nagyon jónak ígérkezik az új termés, így jelenleg nem látszik semmi olyan tényező, ami ezt a trendet érdemben megváltoztatná. A legolcsóbb kínálati ár 40 ezer forint egy tonnára. Jelenleg a piactéren 5 ezer tonna terményt kínálnak megvételre és 57 ezer tonnát keresnek.
Hirdetés
A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren | ||||||
2014. jún. | 2014. júl. | |||||
29. hét | 30. hét | 31. hét | 32. hét | |||
Átlagár (Ft/t) | 49 912 | 49 769 | 49 778 | 49 667 | 49 957 | 47 962 |
Kötési mennyiség (t) | 19 513 | 16 714 | 3 100 | 2 871 | 2 113 | 3 200 |
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Fokozott tűzveszélyt jelent a szárítókban hagyott napraforgó, cirok
A betakarítás folyamatosságát a csapadékos időjárás megtöri. A szárítók üzemeltetői nehéz helyzetben vannak, mert nem tudják, mikor folytatódhat a betakarítás (talán már holnap), ezért gyakran a toronyban hagyják a terményt, nem ürítik le. Ez akkor is veszélyes, ha ügyelnek arra, hogy a felső nedves tömeg is megszáradjon.
A szója az agráriumban kikerülhetetlen alkalmazkodás egyik legjobb eszköze
Egyre többen, de még így is csupán csak a magyar mezőgazdasági vetésterület 2,7 százalékán termesztik a szóját. A jövő növényeként tekintenek rá, óriási fejlődési potenciál előtt áll – hangzott el a Karintia Kft. által rendezett Szója Szakmai Napok 2024. rábakecöli eseményén, ami a négyállomásos sorozat harmadik helyszíne volt. Bene Zoltán cégvezető meglepően nagyszámú érdeklődő gazdálkodó előtt érvelt a szójatermesztés mellett.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 74 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés