Átlagosan nem történt komoly változás a hazai termesztésű zöldségek árában a Budapesti Nagybani Piacon a 37. héten. A legnagyobb áremelkedést a gömb paradicsom produkálta, 42 százalékkal lett drágább, míg a legjelentősebb, 27,5 százalékos árcsökkenés a kanadai sütőtök árában volt megfigyelhető.

5 százalékkal lett olcsóbb átlagban a burgonya: a Desire, a Laura és a Red-Scarlett fajta 65 forintba került, a Bellarosa fajta 3,5 százalékos árcsökkenést követően 70 forint volt, a Fabiola fajta szintén 70 forintba került. Az Agria fajtáért 3 százalékos árnövekedés után 82 forintot, míg a Marabel fajtáért 95 forintot kellett fizetni.

A paradicsom ára összességében 7 százalékkal emelkedett: a primőr gömb paradicsom 335-350 forintba került mérettől függően, a szabadföldön termesztett gömb paradicsomot 41 százalékos áremelkedés után 170 forintért értékesítették. A fürtös paradicsomhoz 360-380 forintért lehetett hozzájutni, míg a koktélparadicsomért 660-710 forintot kértek a kereskedők mérettől függően.

7 százalékkal lett drágább a paradicsom!
 

4,5 százalékot emelkedett átlagosan a paprika ára: a tölteni való édes paprika 140-180 forintba került. A hegyes paprika 4 százalékos árcsökkenés után 65 forintos áron volt kapható. A bogyiszlói paprikáért 350, a pritaminpaprikáért 380, a kaliforniai paprikáért pedig 480 forintot kellett fizetni a vásárlóknak. Az almapaprikát 21 százalékos árcsökkenés után 150 forintért adták az árusok, a cseresznyepaprika 265 forintba került, míg a lecsópaprikáért 120 forintot kellett fizetni.

14 százalékos áremelkedés után 310 forintba került a padlizsán kilója.

A kígyóuborka ára stagnált, 200 forintért volt megvásárolható, a berakó uborka 180-280 forintos áron volt kapható függően a méretétől.

A zöld húsú sárgadinnye ára 10 százalékot emelkedett, így 270 forintba került, míg a sárga húsú sárgadinnye ára stagnált,220 forintért lehetett megvásárolni.

A magvas-gömb-csíkos görögdinnye 50, míg a magvas-hosszú-csíkos görögdinnye 60 forintba került.

A spárgatök és a cukkini 25 százalékos áremelkedés után 125 és 225 forintba került. A patisszon 165, míg a bébitök 160 forintos áron volt megvásárolható. 27,5 százalékot csökkent a kanadai sütőtök ára, így 145 forintért lehetett megvásárolni.

A sárgarépa kilója 90, a petrezselyem kilója 300, a zeller kilója pedig 280 forintba került. A karalábé ára nem változott, 100 forintért lehetett megvásárolni. A petrezselyem és a zellerzöld ára 20 forint volt csokronként. A kapor 35 forintba került csokronként.

A sóska 300, míg a spenót 580 forintos áron volt megvásárolható. A cékla ára stagnált, 120 forintba került.

2 százalékot drágult a saláta: a fejes saláta 117 forintba, a jégsaláta 200 forintba, míg a Lollo Rossa és a Lollo Bionda 171 forintba került.

10 százalékot csökkent a káposztafélék ára: a fehér káposztáért 67 forintot, a vörös káposztáért 100 forintot, míg a kelkáposztáért 110 forintot kértek az árusok. A kínai kel ára 5 százalékos csökkenés után 190 forint volt.

A karfiol kilója 220-270 forint között alakult, a brokkoliért 290 forintot kellett fizetni.

A hónapos retek 6 százalékos áremelkedés után 85 forintba került, a jégcsapretek ára stagnált, továbbra is 200 forintért volt kapható, a Müncheni sör retek szintén 200 forintba került, míg a fekete retket 130 forintért árusították.

A torma kilója 560 forint volt az elmúlt héten.

A hüvelyesek ára 1,5 százalékot emelkedett: a száraz sárgaborsó ára stagnált, 220 forintért lehetett megvásárolni, a zöldbab 6 százalékos áremelkedést követően 307 forintba került, a száraz tarkabab 660, míg a száraz fehérbab 600 forintos áron volt kapható.

Olcsóbbak lettek a hagymafélék: a vöröshagymát 80-87 forintért kínálták a kereskedők, a lilahagyma 160 forintos áron volt kapható, a zöldhagyma és a póréhagyma 100 forintba került, míg a fokhagymát 500-560 forintért lehetett megvásárolni.

A csiperkegomba 450 forintba került, a laskagombát pedig 637 forintos áron vehették a vásárlók.

A csemegekukorica darabja 55 forint volt a 37. héten.

Forrás: AKI

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás