Hirdetés
Stiglic a nyerő, bár a tavasz első pillanata még messze van
A Magyar Haltani Társaság Év hala szavazása mellett a Magyar Madártani Egyesület is szavazást indított – még tavaly -, hogy melyik legyen 2017-ben az Év madara. A küzdelem szorosan alakult, az első helyet Európa legszínesebb madara nyerte el.
Az 1979-ben útjára indított Év madara program célja és küldetése olyan fajok vagy madárcsoportok és élőhelyük társadalmi szintű bemutatása, melyek védelmében a lakosság egészének fontos szerepe van.
Nem volt egyszerű dolguk a szavazóknak, ugyanis a szervezők 3 olyan madarat jelöltek a 2017-es Év madara címre, amelyek közül mindegyik közismert és közkedvelt. A házi veréb, az erdei fülesbagoly és a tengelic (népi elnevezéssel stiglic) csatáját utóbbi nyerte (a szavazatok 43,5 százalékával). Így 2017-ben a tengelic, valamint az élőhelye védelmével foglalkozik kiemelten a Magyar Madártani Egyesület.
Hirdetés
A címet valószínűleg nem véletlenül nyerte el a tengelic, ugyanis Európa egyik legszínesebb pintyféléjéről van szó. Legyen szó lakott, vagy épp érintetlen területről, bárhol előfordul ez a színes madárfaj. Kertekben, parkokban és fasorokban is gyakori költőfajnak számít, egyszerre 4-5 tojást rak fészkébe.
Szinte mindig csapatosan látni, a madáretetők gyakori vendége. Apró gyommagvakkal táplálkozik, de fiókái étrendjét bogarakkal és hernyókkal egészíti ki.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.300 hirdetés 106 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés