A balatoni horgászatra is kihat a koronavírus okozta járványhelyzet. Sokan csekély ismeretekkel, engedély nélkül kezdtek el pecázni, a halőrök intézkedései emiatt tavaly rekordokat döntöttek - számolt be Havranek Mihály, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati igazgatója az MTI-nek. Elmondta, hogy 2020-ban a korlátozások hatására különösen népszerűvé vált a horgászás, soha nem látott számban jelentek meg halat fogni az emberek a Balatonnál.

A szabályszegések miatt a társaság 17 halőre 815 közigazgatási, vagy rendőrségi feljelentést tett. A feljelentések száma már 2019-ben is növekedett, tavaly pedig már több mint háromszorosa volt 2017-hez és 2018-hoz képest. A 17 rendőrségi ügy többsége illegális hálós halászat, gereblyézés miatt született. Tetten értek orvhalászaton kifejezetten jól szituált embereket is - mondta a horgászati igazgató. Összegzése szerint 2020-ban 17,6 millió forintnyi halvédelmi bírságot szabtak ki, ami több mint kétszerese az előző, és négyszerese az azt megelőző évinek. A legmagasabb, orvhalászatért kiszabott bírság tavaly 235 ezer forint volt. A bírságokból a BHN nem részesül, ez állami bevétel, aminek jelentős része azonban horgászati célokat szolgálhat - írta az MTI közleménye.

A szabálytalanságok miatt közel 17,6 millió forint bírságot fizettek a horgászok a Balatonon

323 esetben kapták el a szabálytalan horgászokat

A szabályszegésről szólva a szakember elmondta, hogy a leggyakoribb a megfelelő engedély nélküli horgászat, ezzel 323 esetben találkoztak. Ezt követte a megengedettnél több horgászfelszerelés, a fogási napló hibái, a nem megengedett méretű, vagy mennyiségű hal fogása. A legtöbb intézkedésre a tihanyi partszakaszon volt szükség, amit Siófok, majd Balatonkenese követett. A legtöbb szabályszegő Pest megyéből érkezett, 34 volt külföldi. Kirívó szabályszegések miatt egyesektől akár 5 évre is meg lehet tagadni a területi jegy kiadását. Tavaly, december elejéig 89 esetben történt ez meg a Balatonnál. Az egyikben 23 süllő kifogása miatt szabtak ki 178900 forint bírságot, és tiltották el a horgászt 21 hónapra állami jegy, illetve 5 évre balatoni területi jegy megvételének lehetőségétől - közölte Havranek Mihály.

Megosztás

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás