A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adta ki a Fogadj örökbe! című új, ingyenes kötetet, ami a kutyák örökbefogadásához ad segítséget a felelősen gondolkodó gazdáknak. A Nébih Szabad a gazdi programjának legújabb elemét Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára mutatta be a pécsi Misina Természet-és Állatvédő Egyesület menhelyén. Az új kiadvány célja a felelős állattartás ösztönzése és minél szélesebb körű elterjesztése, valamint erősítése.

Az Agro Napló anyagát szemléztük. Az államtitkár elmondta, hogy az új kiadvány egy átfogó és évek óta tartó kormányzati programba illeszkedik, amelynek fókuszában a felelős állattartás elterjesztése és erősítése áll. Kiemelt cél továbbá az is, hogy az állattartók inkább az örökbefogadás mellett döntsenek, ugyanis sok kutya vár gazdára a menhelyeken, vagy gyepmesteri telepeken. Így a magyarországi állattartási kultúra fejlesztésének egyik fontos láncszeme lehet, ha sikerül a kóbor állatok helyzetén javítani, és egyre több állatszerető ember dönt az örökbefogadás mellett – mondta.

A kutyák örökbefogadása a Fogadj örökbe! című új, ingyenes kötet témája
Ezeket foglalja össze a kiadvány

A Fogadj örökbe! útmutató az örökbefogadás folyamatán kalauzolja végig a leendő kutyatartókat. A kiadvány hasznos, gyakorlati tanácsokat nyújt azoknak a gazdiknak, akik úgy döntenek, otthont adnak egy árva állatnak. Az útmutatóban szó esik többek között a kutyák örökbefogadásának jogi feltételeiről, a tartási költségekről, és gyakorlati tanácsokat is ad az összeszokás megkönnyítésére. A 38 oldalas kötet ingyenesen letölthető a Szabad a gazdi kampány oldaláról, állatmenhelyek és gyepmesteri telepek pedig nyomtatott formában is igényelhetik.

A felelős gazdává válás megtanulható

Sokkal könnyebb elkezdeni, ha már az első lépések idején tudjuk, hogy kutyánkkal közös életünkben nem csak cuki, szelfizős, közösségi médiában megosztható pillanatok várnak ránk. Hiszen egy kutya érző lény, egyéniség ̶ nem plüssállat, vagyontárgy vagy státuszszimbólum akkor sem, ha a jelenlegi törvényi szabályozás szerint „dolognak” minősül - írja a kiadvány.

A kutyák örökbefogadása

Az újdonsült gazda és a felelős örökbeadó szervezetek között ma már általános gyakorlat, hogy szerződést kötnek, vagy az örökbefogadó írásbeli nyilatkozatot tesz, továbbá az örökbeadás után is kapcsolatot tartanak egymással. A kutyát szinte minden helyen csak bizonyos kötelezettségek vállalásával (például ivartalanítás) adják oda az új gazdának.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás