Hirdetés
Szárazság, viharok, és fertőzések nehezítették a magyar gabonatermesztők dolgát idén
Szántóföldi növénytermesztési szakmai konferenciát rendezett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon. Ezen tartották meg az őszi búza posztregisztrációs fajtakísérlet ünnepélyes eredményhirdetését. A Gabonatermesztők Országos Szövetségével (GOSZ), a Növényvédelmi Szövetséggel (NSZ) és a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségével (Gabonaszövetség) közösen rendezett eseményen Zászlós Tibor, a NAK mezőgazdaságért felelős országos alelnöke elmondta, hogy a gabonatermesztők eddig elég zaklatott időszakon vannak túl, mivel a jelentős csapadékhiányon kívül a hirtelen jött felhőszakadásokkal és viharokkal is meg kellett küzdeni.
Ez növénybiztosítási szempontból is váratlan helyzetet eredményezett. A biztosítók általános tapasztalata alapján ugyanis azokon a területeken, ahol a jégkár mérséklődött ott a felhőszakadások és a viharok okozta károk növekedtek. Ez viszont a termelők jelentős részét felkészületlenül érte, jellemzően nem, vagy alig kötöttek rá biztosítást. Ez a viharos időszak a gabonák növény-egészségügyi állapotára is kihatott. A laboratóriumok a búzánál és a napraforgónál fuzárium- és toxinfertőzéseket mutattak ki. A kukoricánál eddig nem jelentkezett betegség, ám a szakértők szerint fokozottan figyelniük kell a termelőknek az aflatoxin-fertőzés elkerülésére. A nedves kukoricák feldolgozása már megkezdődött, itt a feldolgozók nem észleltek fertőzéseket - írta a NAK.
A kukorica változatlanul a legmagasabb hozamokat produkáló szántóföldi növények közé tartozik. A felhasználása is széles körű, hiszen takarmányozási célra, ipari célra (pl. izocukor, etanol) egyaránt alkalmas. A hazai feldolgozók szerint ez a lista rövid- és középtávon (5-15 éves időszakban) bővülhet: akár itthon is előállíthatnak kukoricaalapú bioműanyagot. Az ezzel kapcsolatos hazai kutatási-fejlesztési tevékenységek már zajlanak.
Hirdetés
Felkészülés a klímaválság hatásaira
A tanácskozás termelői kihívásokkal foglalkozó részében a növényvédelemmel foglalkozó cégek képviselői egyetértettek abban, hogy a klímaváltozást az a termelő fogja túlélni, aki megfelelő fajtaválasztással, a szélsőséges időjáráshoz illeszkedő technológiával és növényvédelemmel készül fel. Ehhez a gyártók kínálnak megfelelő vetőmagot, biológiai és kémiai védekezést, valamint digitális technológiákat is. Összességében a gabonatermelésről elmondható, hogy a vetésszerkezet stabil – évente néhány százalékos eltérések lehetnek a fő növények termőterület-nagyságában –, a többéves termésátlagok is pozitívan alakultak - írta a NAK híre.A tanácskozás után a NAK, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által közösen szervezett őszi búza posztregisztrációs fajtakísérlet ünnepélyes eredményhirdetése következett. A kísérletben résztvevő cégek, intézmények képviselőinek elismerő oklevelet adtak át, továbbá a korai és középérésű éréscsoportban a legjobb három eredményt produkáló fajták tulajdonosai különdíjat is kaptak. (A búza eredmények Vetőmag Szövetség weboldalán érhetők el.) 2020-ban a repce posztregisztrációs fajtakísérlet következik, ehhez már elvetették a részt vevő fajtákat.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés