A 2021 év madara szavazás mindhárom énekesmadár faja a mezőgazdasági élőhelyekhez kötődik, ezért a gazdálkodási gyakorlat indikátor madarainak is tekinthetők. A nagytáblás, sok vegyszert használó, intenzív kultúrák élőhely átalakítása mindegyikükre kedvezőtlenül hat a szavazás kiírója, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint. Ezért bármelyik madár kapja is a legtöbb szavazatot, általa 2021-ben fokozott figyelmet fordítanak majd a mezőgazdasági területeken folytatható természetkímélő megoldások bemutatására.

Az MME 1979-ben indított "Év madara" programjának célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása - írja szervezet honlapja. A szavazás azért történik a megelőző év közepén, hogy a döntést követően legyen idejük előkészíteni a nyomtatott és egyéb anyagokat január 1-re.

Három, a mezőgazdasághoz kötődő madár közül lehet választani a 2021 év madara szavazáson - képünk illusztráció

Meddig lehet szavazni?

A 2020. július 27. 12 óráig tartó internetes szavazás lezárultával a legtöbb voksot kapott faj elnyeri a 2021 év madara címet. Az MME ez alapján indítja el a jövő évi kampány előkészítését. Szavazni ezen a hivatkozáson lehet.

Cigánycsuk

Hazánkban gyakori, sík és dombvidékeken, fákkal, cserjékkel tarkított nyílt élőhelyeken, mezőgazdasági területeken, parlagokon, csatornapartokon, gyümölcsösökben él. Évente kétszer költ. A fészek helyét a tojó kis kaparással alakítja ki a talajon, a sűrű növényzet takarásában. A fiókákat mindkét szülő eteti. Vonuló, a telet a mediterráneumban és Észak-Afrikában tölti, de egyes példányok át is telelhetnek. Telelőhelyéről igen korán, legtöbbször már március elején visszatérnek első példányai.

https://www.youtube.com/watch?v=sQW71ARa4sQ

Kis őrgébics

Hazánkban leginkább a síkvidéki, bokrokkal tarkított területeket részesíti előnyben. Elsősorban a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon, a Dunántúlon nagyon kis számban fordul elő. Rovarokkal, kisebb részben apró rágcsálókkal táplálkozik. Az egyik legkésőbb érkező, és leghamarabb elvonuló madarunk, a telet Afrika déli részén tölti. További részletek róla itt olvashatók.

https://www.youtube.com/watch?v=dnEfuMblpE0

Sordély

Kifejezetten kötődik a mezőgazdasági környezethez. Kedveli a mozaikos, kisparcellás, extenzív gazdálkodás által kialakított területeket. A száraz, vagy időszakosan vizes élőhelyeken telepszik meg, elkerüli a mocsarakat és az ártereket. Elsősorban az alföldi, nyílt területek madara, de kisebb sűrűségben dombvidékeken is előfordul. Állandó madarunk, télen nagyobb csapatokba is verődhet.

https://www.youtube.com/watch?v=yXJPqNRESG4
A sordély hangja

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Hogyan mentheted meg a buxusodat a puszpángmolytól?

2024.10.05.

A buxus, vagyis a puszpáng egy népszerű örökzöld növény, amelyet gyakran használunk sövények és dekoratív kertek kialakítására. De mit kell ahhoz tenni, hogy a növény valóban a kert dísze legyen? 

Hódít a mesterséges intelligencia – az intelligens kerteké a jövő

2024.10.05.

Mivel a technológia továbbra is áthatja életünk minden területét, nem meglepő, hogy a mesterséges intelligencia (AI) utat tör magának kertjeinkbe is. Az AI forradalmasítja a kertészkedéshez való hozzáállásunkat, a növényápolási alkalmazásoktól kezdve, amelyek a bevált gyakorlatokhoz vezetnek bennünket, egészen a teljesen automatizált kerti rendszerekig, amelyek kiküszöbölik a növények termesztése során felmerülő találgatásokat.

Bemutatkozott az elektromos Massey Ferguson traktor az ATH szakkiállításon

2024.10.05.

A holland gyártó, a Mechan Group bemutatott egy MF traktort elektromos változatban a szeptemberben megrendezett AgroTechniek Holland (ATH) szakkiállításon. Az importőr a prototípust a Knegt Tractorsszal együttműködve építette meg.

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás