Észak-Európában kiszáradtak a rétek, ezért a normál körülmények között szabadon legelésző szarvasmarháknak is szénát kell vásárolni - szokatlanul magas áron. Az alomnak való szalma is két-háromszor drágább, mint a tavalyi ár. A szárazságot leginkább Angliában, Dániában és Németországban szenvedik meg. Emiatt pedig ezekben az országokban egy tonna gabonaszár igen borsos áron, 40-50 ezer forintnak megfelelő összegért is gazdát cserélhet. A témát az Agrárszektor cikke írta meg, ezt az anyagot szemléztük. Magyarországon nem volt ennyire rossz a helyzet, bár április közepétől nálunk is volt egy másfél hónapos esőszünet. Aztán július közepétől nagyon melegre és szárazra fordult az idő. A szalma és széna ára is nőtt, de csak körülbelül 10 százalékkal. Ám mivel a feldolgozók is többért vehetik majd meg az állati termékek alapanyagait, az áremelkedés biztosra vehető. De ez nem ugyanúgy jelenik majd meg a feldolgozás különböző fázisaiban. Élelmiszeripari elemzők úgy vélik, a folyadéktej piacán alig, míg a vaj és a sajt esetében jelentős drágulásra lehet számítani Európában - írja a cikk.
Akár 40 ezer forintba is kerülhet egy tonna gabonaszár az európai aszály miatt
Ezért Észak-Európa gazdálkodói már biztosak benne, hogy a borjúhizlaláson idén nem lesz nyereségük. A búzaszalma tonnája átlagos években 39 euróba kerül, most viszont David Barton közép-angliai termelő 111 eurót (36 ezer forintot) fizetett ki érte. Így pedig a gazdálkodónak a 173 marha etetése napi szinten 89 eurójába kerül. Barton úr a takarmányellátási gondok miatt 3 hónapra vetítve 7800 eurós (2,5 millió forintos) költségnövekedéssel számol, ez pedig veszteségessé teszi a hizlalást.
Persze nem éheznek a marhák, de nem is nőnek úgy, ahogy kellene. Friss fű nélkül biztosan nem lesz nyereségünk a tartásukon.
David Barton szarvasmarha-tartó
A német és a dán helyzet is kritikus
Németországban 1881 óta nem tapasztak júliusban ilyen hőséget és szárazságot. Már olyan régiók is vannak, ahol a szalmáért többet fizetnek, mint a gabonaszemekért. A learatott gabona szára jelentősen rövidebb lett, így a szalmamennyiség 20-40 százalékkal kevesebb most az ország északi tartományaiban. Így például Schleswig-Holsteinben, a holstein marha hazájában is. Nincs elég gabonaszárunk sem takarmánynak, sem alomnak, a szalma ára tavalyihoz képest megduplázódott - állítja egy ottani gazdálkodó. Dániában ugyancsak a  normál szalmamennyiség felével lehet számolni. Emiatt az eladók 120-150 eurót (38-48 ezer forintot) kérnek egy tonna szalmáért, ami a tavalyi ár kétszerese - számol be róla az Agrárszektor.

Megosztás

További híreink

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Kettős helyzetben a magyar haltermelés: a tógazdasági toporog, az intenzív fejlődik 

2024.07.08.

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi - fogalmazott Lévai Ferenc, a MA-HAL elnökségi tagja, az  Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Marihuánától beállt sertések húsát szolgálják fel luxus éttermekben

2024.07.07.

A sertéseknek adott indiai kender pozitív hatással van a hangulatukra és növeli a testtömeg-gyarapodást. Emellett húsuknak kiváló íze van. Mennyi igaz ebből? Áttekintjük a gazdák beszámolóit és a tudományos kutatásokat.

Tükrök, zene és kefék: Mi nyugtatja leginkább a teheneket?

2024.07.07.

Különböző környezetgazdagítási módszerekkel foglalkozunk. Melyik a leghatékonyabb? Country zene, hangoskönyvek, tükrök, képek vagy kefék és vakarózók?

Módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás

2024.07.06.

Változnak a szabályok, módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás