A tavaszi fagyok a szőlőágazat helyzetét is jelentősen befolyásolták, mégis, jó termésben bíznak a gazdálkodók. Várhatóan mintegy 400 ezer tonna szőlő kerülhet le idén a tőkékről, ebből pedig 3 millió hektoliter seprős újbor készülhet el. A szőlőárak pedig a szokottnál magasabban alakulhatnak.

Már munkába lendültek a hegyközségek és elvégezték az előzetes becsléseket azzal kapcsolatban, mekkora termés várható idén Magyarország szőlőtermő területein. A fürtszám és fürttömeg alapján végzett előrejelzések szerint összesen 410 ezer tonna szőlőt tudnak betakarítani a termesztők 2017-ben, amelyből körülbelül 3 millió hektoliter újbor készülhet.

400 ezer tonna szőlő teremhet idén az országban, amelyből 3 millió hektoliter újbor készülhet
 

A termésre – és majd később mutatjuk, az árakra is – befolyással voltak az áprilisi fagyok, de alapvetően jól vészelték át a hideg napokat a tőkék. Voltak borvidékek, ahol szinte semmilyen kár nem érte a szőlőt, máshol azonban – egyes fajták esetében – jelentős károkat is okoztak a késői fagyok. Mivel a szüret sok helyen csak pár hét múlva kezdődik el, a becsült termés és a valós terméseredményeket nagyban befolyásolhatja még az addigi időjárás alakulása is. A kilátások azonban pozitívak, jó szezonban bíznak a termelők.

Végül néhány szó az idei szőlőárakról. Az ágazatban tevékenykedők szerint idén 64 és 164 forint között fog változni a szőlő kilónkénti ára attól függően, hogy milyen fajtáról van szó. Az árprognózist a felvásárlóknak és a termelőknek is figyelembe kell venniük és aszerint kell meghatározniuk a felvásárlási árat. Ez a szabály azonban csak azokra a termelőkre és felvásárlókra vonatkozik, akik 10 tonna feletti mennyiségben értékesítenek vagy vásárolnak fel borszőlőt, de szerződésben nem rögzítették az ármeghatározás módját és nem tettek közzé nyilvános árajánlatot.

További híreink

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Kettős helyzetben a magyar haltermelés: a tógazdasági toporog, az intenzív fejlődik 

2024.07.08.

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi - fogalmazott Lévai Ferenc, a MA-HAL elnökségi tagja, az  Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Marihuánától beállt sertések húsát szolgálják fel luxus éttermekben

2024.07.07.

A sertéseknek adott indiai kender pozitív hatással van a hangulatukra és növeli a testtömeg-gyarapodást. Emellett húsuknak kiváló íze van. Mennyi igaz ebből? Áttekintjük a gazdák beszámolóit és a tudományos kutatásokat.

Tükrök, zene és kefék: Mi nyugtatja leginkább a teheneket?

2024.07.07.

Különböző környezetgazdagítási módszerekkel foglalkozunk. Melyik a leghatékonyabb? Country zene, hangoskönyvek, tükrök, képek vagy kefék és vakarózók?

Módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás

2024.07.06.

Változnak a szabályok, módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás