Magyarország volt az egyik első ország Európában, ahol az aranysakál az 1980-as éveket követően ismét megjelent. Ennek ellenére a ragadozót a magyar Vöröskönyv szerzői 1989-ben kihaltnak tekintették, mivel az utolsó ismert és hivatalosan bejelentett egyedet még 1942-ben lőtték. A szakértők véleményét a sakálok gyors visszatérésükkel hamar megcáfolták, és az 1990-es évek közepe óta terjedése nagymértékben felgyorsult. 

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatói a kilencvenes évek elejétől egészen napjainkig folyamatosan figyelemmel kísérik a faj rohamos térhódítását - írta az egyetem.

Az aranysakál nem csak Magyarországon terjed, ez egy Európa-szerte ismert és nagy figyelmet kapott jelenség.
Az aranysakál nem csak Magyarországon terjed, ez egy Európa-szerte ismert és nagy figyelmet kapott jelenség - Forrás: MATE 

Bijl Hanna doktorandusz, Dr. Csányi Sándor témavezetésével, doktori témája keretében a faj terjedésének modellezését tűzte ki célul. Az ő és a MATE más munkatársainak az elmúlt évtizedekben végzett alapos munkája eredményeként ma már bőséges ismeretanyag áll rendelkezésre erről a ragadozóról. 

A hazai aranysakál helyzet

Az aranysakál az elmúlt évtizedekben sebesen elterjedt Európa-szerte, és az elsők között jelent meg újra Magyarországon. Az Országos Vadgazdálkodási Adattár 1995-től 2021-ig terjedő adatai alapján a MATE kutatói a faj térbeli terjeszkedését és populációdinamikáját vizsgálták. 

Eredményeik szerint a faj átlagos éves növekedési üteme 40%, és mára az ország 86%-át belakta ez a nagy visszatérő. 

Az aranysakál elterjedési területének bővülése Magyarországon a délnyugati régióban, a Dráva feletti részen kezdődött, amely állományok nagyon gyors növekedést mutattak és a faj terjedése továbbra is hasonló ütemű maradt. Időközben az ország északkeleti és északnyugati részén is új állományok alakultak ki. Ezek az újonnan betelepült populációk tovább bővültek, és további területeket foglaltak el a központi régióban. Az aranysakál sikeresen meghódította az egész országot, kivéve a legészakibb és északnyugati csücsökben lévő területeket. Érdekes adat, hogy a populáció terjeszkedési üteme csupán az utolsó években csökkent, ami arra enged következtetni, hogy az aranysakál populáció hamarosan stabilizálódik, hiszen a növekedés elérte a maximumot hazánkban. Ez azt jelzi, hogy a kezdeti betelepedéstől az állomány stabilizálódásáig két-három évtizedre volt szükség - írták.

A terjeszkedés okai

A sakál nem csak Magyarországon terjed, ez egy Európa-szerte ismert és nagy figyelmet kapott jelenség. Ugyanakkor nem mindenhol azonos ütemben növekszik a számuk és terjeszkednek.

A különböző aranysakálok állomány-növekedése összefügg az antropogén táplálékforrások rendelkezésre állásával, a mezőgazdasági intenzitással, a hulladékgazdálkodással, és főleg az éghajlat változásával. Az organikus hulladék létfontosságú táplálkozásuk szempontjából, és a földhasználat és az éghajlat változásai is kedvezően befolyásolták elterjedésüket. 

Magyarországon az erdőborítottság növekedése miatt az aranysakálok fő zsákmányállatai, a kisemlősök is növekvő számban állhatnak rendelkezésükre. Ráadásul a nagyvadállomány fél évszázados növekedése miatt ezekből mára évente több, mint 300 ezret lőnek, ami azt eredményezi, hogy az aranysakálok is sokkal több zsigert (állati fehérje) tudnak elfogyasztani.

Figyelembe véve a 2021-ben több mint 12 000 egyedből álló országos lelövési számot, a magyarországi aranysakál populáció valójában akár elérheti a 60 000 egyedet is, feltételezve, hogy a vadászat révén a populációnak csupán egyötödét veszik ki. Így napjainkban Magyarország lehet az az ország, ahol Európában a legnépesebb aranysakál populáció található - írta a cikk.

Megosztás

További híreink

Partner

Munkába állás gyorsan és egyszerűen? A lehetőség adott!

2024.09.11.

Adódnak olyan élethelyzetek, amikor az ember nem ér rá sokat töprengeni és egy helyben álldogállni. Az egyik ilyen fő szituáció, amikor a lehető leggyorsabban és leghamarabb, SOS kell a munka. Ilyenkor viszont nincs idő az állásinterjúkra és a hosszú kiválasztási folyamatokra. A hangsúly azon van, hogy a munkába állás minél gördülékenyebb legyen – szerencsére sok munkáltató is így gondolja ezt.

Senki sem tudja, hogyan fertőződött meg: madárinfluenza újabb áldozata az USA-ban

2024.09.11.

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) friss jelentése szerint egy Missouri államban élő személy madárinfluenzával fertőződött meg. Az augusztus 22-én kórházba került páciens alapbetegségekkel küzdött, és az eset azért is különleges, mert ő az első olyan beteg, aki nem fertőzött állatokkal való érintkezés révén kapta el a vírust.

Több, eddig ismeretlen vírust fedeztek fel egy kínai gleccser mélyében

2024.09.11.

Az Ohio Állami Egyetem kutatói több mint 1700 különböző vírus felfedezéséről számoltak be, melyeket egy kínai gleccser mélyén találtak

Rég nem látott esőt hoznak a következő napok, jelentős lehűléssel

2024.09.11.

Pénteken nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőtakaró. Főként a nap első felében keleten még kisüthet a nap, délutánra viszont az ország többi részéhez hasonlóan már arrafelé is erősen felhős vagy borult idő valószínű. Többfelé kell számítani esőre, záporra, keleten akár zivatar is kialakulhat. Kiadós mennyiségű csapadék várható.

Elindult a Digitális Állampolgárság Program Magyarországon

2024.09.11.

A Digitális Állampolgárság Program lelke egy mobiltelefonos alkalmazás, amivel fokozatosan egyre több ügyet lehet intézni sorban állás nélkül.

A 10 legjobb táplálékkiegészítő, amelyek elősegítik a sertések bélrendszerének egészségét

2024.09.10.

A sertések bélrendszerének egészsége alapvető fontosságú az optimális növekedéshez és a jó immunrendszerhez. A megfelelő bélmikrobióta fenntartása, az emésztőrendszer védelme és a kórokozók elleni védekezés kulcsfontosságú tényezők a sertéstenyésztés sikerességéhez. Az alábbiakban bemutatjuk azt a 10 legjobb táplálékkiegészítőt, amelyek segítik a sertések bélrendszerének egészségét.

Partnerhírek
Partner

Munkába állás gyorsan és egyszerűen? A lehetőség adott!

2024.09.11.

Adódnak olyan élethelyzetek, amikor az ember nem ér rá sokat töprengeni és egy helyben álldogállni. Az egyik ilyen fő szituáció, amikor a lehető leggyorsabban és leghamarabb, SOS kell a munka. Ilyenkor viszont nincs idő az állásinterjúkra és a hosszú kiválasztási folyamatokra. A hangsúly azon van, hogy a munkába állás minél gördülékenyebb legyen – szerencsére sok munkáltató is így gondolja ezt.

Partner

Folyékony szerves és granulált, kénes foszfor alaptrágyázási technológia

2024.09.09.

A hosszú és egyre szárazabb nyár után dönteni kell. Maradunk-e az egyre gyakrabban nem működő szilárd NPK mellett, vagy továbblépünk. Mutatunk egy-egy olyan technológiát, ami a szilárd és már folyékony tápanyagok használatán alapul, és minden berendezés megtalálható hozzá, még a legkisebb gazdaságban is.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Goes Iron max limited
Bács-Kiskun, Kecskemét

Goes Iron max limited

Hitelesített telefonszám

2 250 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 2.800 hirdetés 39 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás