Az Agroloop Hungary Kft. 18 millió eurós, közel 6,7 milliárd forintos beruházással bővíti a fekete katonalégy lárvatenyésztési és feldolgozási tevékenységét a Pest vármegyei Üllő határában. Az így készülő prémium minőségű takarmányfehérje és olaj kiváló alapanyagot biztosít a házi kedvencek tápjaiba és a haszonállatok takarmányaiba. A befektetés elősegíti a vállalat termelési kapacitásának növelését, valamint a technológiai fejlesztést is, melynek köszönhetően a cég még inkább hozzájárulhat a körkörös, biomassza alapú hazai gazdaság fejlődéséhez.

Az Agroloop fekete katonalégy tenyésztési tevékenysége egy innovatív megoldás az állati takarmányalapanyag termelés környezeti hatásainak csökkentésére. A vállalat helyi élelmiszerfeldolgozók melléktermékeit használja a lárvák etetésére, amiknek ugyanis megvan az a képességük, hogy alacsony értékű biomasszát is magas minőségű takarmányfehérjévé és -zsírrá alakítsanak át. Ez a folyamat jelentősen kisebb ökológiai lábnyommal jár, mint a hagyományos állati takarmányalapanyag termelés - írta a cég közleménye.

Az Agroloop fekete katonalégy tenyésztési tevékenysége során a helyi élelmiszerfeldolgozók melléktermékeit használja a lárvák etetésére, amiknek ugyanis megvan az a képességük, hogy alacsony értékű biomasszát is magas minőségű takarmányfehérjévé és -zsírrá alakítsanak át

A cégvezetők nyilatkozata a tervekről

„Úgy véljük, hogy az Agroloop bővítése, valamint a biztosított befektetés döntő mérföldkövet jelent a fenntarthatóbb jövő felé vezető utunkon. Hisszük, hogy a környezeti felelősségvállalás iránti elkötelezettségünket a tőkeerős befektetőink támogatásával ötvözve jelentős hatást tudunk gyakorolni a mezőgazdasági ágazatra. Innovatív technológiákkal és körforgásos gazdasági megközelítéssel egy hatékonyabb és környezetkímélőbb takarmánytermelési rendszer létrehozására törekszünk. Ez a befektetés nem csak a fenntarthatóság iránti elkötelezettségünket erősíti meg, hanem azt az elhatározásunkat is, hogy a pozitív változásokat a közép-kelet-európai régióban és azon túl is előmozdítsuk” – foglalta össze Nagy István és Percze Rajmond, az Agroloop két ügyvezetője.

Az Agroloop befektetői között megtalálhatóak kockázati tőke társaságok és stratégiai partnerek, akik osztoznak a vállalat fenntarthatóságra és innovációra vonatkozó elkötelezettségében. Stratégiájuk szerint az Eprolius Hungary Zrt. és a Gran Private Equity vezető magyar kockázati tőketársaság is a fenntartható és innovatív technológiákra fókuszálnak.

A takarmány célú rovarpiac az évtized végére eléri az évi 2 milliárd eurós összforgalmat, éves szinten 1 millió tonna rovarlisztet termelve.

A rovarfehérje elterjedésének alapos okai vannak

A rovarlárva tenyésztése és a belőlük készült takarmányfehérje és -zsír azonos súlyra vetítve 30-szor kisebb földfelület és 40-szer kevesebb víz felhasználásával tud megvalósulni, miközben 40-szer kisebb karbonkibocsátással jár, mintha az átlagos haszonállat-tenyésztésből származna, ezért a rovarfehérje állati takarmány célú bevonása az élelmiszerláncba elkerülhetetlen – hívta fel a figyelmet Percze Rajmond, az Agroloop társalapító-ügyvezetője az IVSZ SMART 2023 konferenciáján.

A megszerzett tőkeinjekcióval az Agroloop készen áll arra, hogy vezető szereplővé váljon a fenntartható takarmány alapanyagok piacán, segítve az élelmiszeripari melléktermékek hasznosulását, valamint egy fenntarthatóbb értéklánc kialakítását a háziállatok ipari léptékű nevelése kapcsán.

A takarmány célú rovarpiac eléri az évi 2 milliárd eurós összforgalmat az évtized végére

Arról egy másik cikkükben írtak, hogy a takarmány célú rovarpiac az évtized végére eléri az évi 2 milliárd eurós összforgalmat, éves szinten 1 millió tonna rovarlisztet termelve. A rovarlárva tenyésztése és a belőlük készült takarmányfehérje és -zsír azonos súlyra vetítve 30-szor kisebb földfelület és 40-szer kevesebb víz felhasználásával tud megvalósulni, miközben 40-szer kisebb karbonkibocsátással jár, mintha az átlagos haszonállat-tenyésztésből származna, ezért a rovarfehérje állati takarmány célú bevonása az élelmiszerláncba elkerülhetetlen – hívta fel a figyelmet Percze Rajmond, az Agroloop társalapító-ügyvezetője az IVSZ SMART 2023 konferenciáján. 

2050-re a világ népessége eléri a 9,1 milliárd főt, miközben az egy főre jutó fogyasztás is emelkedik. Ez azt jelenti, hogy a főként állati forrásból származó fehérjeszükséglet is arányosan emelkedni fog. Az előrejelzések szerint az évtized közepére másfél-kétszeresére nő majd a globális kereslet a marha-, sertés- és csirkehúsra, miközben már most is a világ mezőgazdasági területeinek – termőföldjeinek és legelőinek – 80 százalékán takarmányelőállítás zajlik. Ahhoz, hogy ezt a fehérjeigényt kielégítsük, a jelenlegi szinthez kepést az élelmiszertermelést 70 százalékkal kell megnöveljük, vagy alternatív fehérjeforrásokat kell bevonnunk az élelmiszerláncba – mondta az előadásán Percze Rajmond. 

Az elmúlt két évtizedben egyértelműen hiánycikk lett a takarmányfehérje Európában, ami létrehozta az úgynevezett alternatív fehérje iparágat. A jelenleg leggyakrabban használt alternatív takarmány célú fehérjeforrások a főleg Dél-Amerikából importált szójafehérje és a halliszt. Csakhogy egyik sem fenntartható hosszú távon.

GMO-szója és haltenyésztő telepek

 A szójatermesztés rendkívül termőföldigényes, és jelenleg azért perzselnek fel vagy vágnak ki esőerdőket, hogy génmódosított szóját (GMO) termesszenek a helyükön. Ráadásul a szójának még el is kell jutnia valahogy Európába, ami rengeteg CO2 kibocsátással jár. A halliszt szintén nem lehet megoldás, hiszen a tengereket és óceánokat túlhalásszák, egyre inkább kimerülnek. A jelen trendeket folytatva 2048-ra a nem marad halállomány a természetes vizeinkben, amelyet le lehetne halászni. A hiány mérséklésére egyre több, óriási méretű haltenyésztő telep létesül, az itt nevelt halakat viszont etetni kell. A problémát az jelenti, hogy 1 kilogramm tenyésztett hal előállításához 2 kilogramm halliszt szükséges, így ez tovább növeli a fehérjehiányt. Ezt követően lehalászni, feldolgozni, tárolni, szállítani kell, ami szintén sokszoros ökológiai lábnyommal jár. 

A megoldást a körforgásos gazdasági modell hozza

A megoldást a hatékony és környezetkímélő takarmány alapanyag-előállítás jelentheti lokálisan elérhető biomasszából. Az Agroloop pontosan ezt teszi, és jelenleg – az Eprolius Hungary Zrt. és a Gran Private Equity vezető magyar kockázati tőketársaságtól kapott – 18 millió eurós beruházással bővíti Budapest határában a fekete katonalégy lárvatenyésztési és feldolgozási tevékenységét.  

Körforgásos modellünkben a takarmány értéklánc alján található élelmiszeripari melléktermékeket etetjük meg rovarlárvákkal, majd a lárvákból prémium takarmány alapanyagokat állítunk elő a házi kedvenceknek és a haszonállatoknak – hívta fel a figyelmet Percze Rajmond. 

Mivel Magyarországon sok alma terem, ezért a gyümölcslégyártóknál sok préselési maradvány, gyümölcstörköly keletkezik. Ez nedves, nem áll el túl sokáig, ezért nem is szállítható túl messzire. Ugyanez igaz a kukorica másra nem használt részeire, vagy épp a búzakorpára, de ilyen alapanyag keletkezik még a csomagolt saláták előállításakor is, a rovaroknak például a káposzta torzsája vagy a saláták másra nem használt része is tökéletes. Mi ebből – a mások által már kidobandó vagy elégetendő „szerves melléktermékekből” – állítunk elő biomasszát, amivel a fekete katonalégy lárvákat etetjük. A lárvák gyorsan növelik a testtömegüket, automatizált rendszerben több ezer ládában elzártan növekednek, majd végül a kifejlett lárvák minden része és a melléktermékként keletkező komposzt (rovarürülék) is felhasználásra kerül.

A prémium minőségű takarmányfehérje és olaj kiváló alapanyagot biztosít a kedvtelésből tartott állatok (kutyák, macskák) tápjaiba és a haszonállatok (sertés, baromfi) takarmányaiba. A komposztból talajjavító granulátum készül, mely műtrágyahelyettesítőként a növénytermesztésben kerül felhasználásra – mondta Percze Rajmond. 

A számok magukért beszélnek, a rovarfehérje a jövő egyik fontos erőforrása lehet

És hogy miért fontos mindez? A számok válaszolnak: az átlagos haszonállat-tenyésztésből származó takarmányfehérjével ellentétben a rovarlárva tenyésztése és a belőlük készült alapanyagok azonos súlyra vetítve 30-szor kisebb földfelületen és 40-szer kevesebb víz felhasználásával tudnak megvalósulni, arról nem is beszélve, hogy mindez 40-szer kisebb karbonkibocsátással jár. A rovarok hidegvérűek, ezért jelentősen kevesebb energiát használnak fel az életciklusuk során, így például 1 kilogramm kiváló minőségű alapanyag előállításához csupán 10 liter vízre van szükségük, míg például a szójatermelés vízlábnyoma 2.000 liter/kg, a sertéshúsé átlagosan 5.500 liter/kg, a vörös hús pedig elérheti a 16.000 liter/kg-ot is. 

„Még, ha megoldani nem is tudjuk az összes ökológiai problémát, egy működő és fenntartható, alternatív fehérjeforrást tudunk kínálni a haszonállatok és házi kedvenceink számára. A jövő természetes erőforrását biztosítjuk számukra. Azáltal, hogy minden helyben – 100 kilométeres körön belül – történik, és megvalósul a körforgásos gazdasági modell, csökken a CO2-kibocsátás, újrahasznosulnak az eltékozolt szerves élelmiszerek melléktermékei. Kevesebb esőerdőt vágnak ki, mérséklődik a hazánkba irányuló génmódosított szójafehérje-import”– mondta Percze Rajmond, az Agroloop társalapító-ügyvezetője. 

A rovarpiac jövője kapcsán a szakértő elmondta: a takarmány célú rovarpiac az évtized végére eléri az évi 2 milliárd eurós összforgalmat, éves szinten 1 millió tonna rovarlisztet termelve, becslések szerint több mint 25 ezer embert foglalkoztatnak majd az EU-ban. 2030-ra az EU-ban elfogyasztott hal több mint 10%-a (ami körülbelül 30 adagnak felel meg minden európai esetében) olyan halgazdaságokból fog származni, amelyek rovarfehérjét használnak haleledelként, 40 tojásból egy rovarokkal táplált tojótyúktól, 50 csirkehús-adagból egy rovarral táplált tyúktól származik majd.

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás