Takarmányozási gondok az állattartóknál: nehéz év jöhet a keményítőhiányos kukoricaszilázs miatt

A növény vízellátása a silókukorica termesztésének egyik legkritikusabb eleme. A kukorica tenyészidőszak alatti összvízigénye 370–440 mm, ez fajtánként, illetve hibridenként változik. 2020-ban sok volt a csapadék, ezért a silókukoricák hozama kiváló lett. A szép zöld kukoricanövény azonban sok termőhelyen okozott csalódást a termelőknek.Ugyanis nem minden a szép külső. Amikor 2,5-3 méter magas a kukorica, de csak egy cső van rajta, akkor a keményítő koncentrációja alig éri el a 30 százalékot. Mit érdemes tenni a jó takarmány előállítása érdekében?

Dr. Orosz Szilvia, a gödöllői Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. takarmányozási igazgatója az Agrárágazat szakcikkében írt arról, hogy mértek 20-25 százalék közötti értékeket is. A tarlómagasság 40-60 cm-re való emelése javíthat a helyzeten, ám ahol 3,0-3,5 méteres a növény, vastag a szár és közepes méretű az egyetlen cső, ott még ez sem fogja megoldani a helyzetet.

Mit lehet tenni abban az esetben, ha a szilázs keményítőtartalma 25-30 százalék közötti?

A nagytejűtehén-takarmányadagban lévő napi 5–7 kilogramm keményítő elsődleges forrása a szemes kukorica száraz dara és nedves kukorica formájában történő etetése, valamint a kukoricaszilázs. A szilázs naponta tehenenként mintegy 2,5 kg keményítőt szolgáltat (napi 20 kg kukoricaszilázst, azaz kb. 7 kg szárazanyagot etetve tehenenként, 35% keményítőtartalom mellett), míg a szemes kukorica 2-3 kg-ot (napi 4 kg szárított kukoricadara). Természetesen vannak más összetevők is, mint például a búza, az árpa, a tritikálé vagy a tejesérésben betakarított gabonaszilázs (10-20% sz.a. keményítő), melyek ugyancsak tartalmaznak keményítőt. Ezek a források azonban kevesebb keményítőt biztosítanak (1-2 kg/nap/tehén), mint a kukorica. A legfontosabb nedves melléktermék keményítőtartalmával manapság már nem érdemes számolni. Az ipari feldolgozás hatékonysága ugyanis olyan mértékben javult, hogy alig maradt keményítő a sörtörkölyben, a Gurmitban vagy CGF-ben. Amikor egy szilázs keményítőtartalma 30%, akkor a 20 kg szilázs (7 kg szárazanyag/nap/tehén) 2,1 kg keményítőt visz be az adagba. Így nagyjából 0,4-0,5 kg keményítő hiányzik a takarmányadagból a nagyobb keményítőtartalmú szilázs etetéséhez képest. Érdemes lehet a hiányzó keményítőt szárított kukoricadara formájában történő etetéssel bevinni? A szakértő szerint nem.

Ennek okait az alábbi táblázat mutatja be:

Mivel érdemes pótolni a hiányzó keményítőt?

A szemes kukorica keményítőtartalma ugyan jelentős (átlagosan 72%; 65-76%), de a kukorica keményítőjének bendőbeli lebonthatósága lassabb és kisebb mértékű, mint a többi gabonáé (kukorica: 58%, cirok: 61%, búza: 93%, árpa: 92%, kukoricaszilázs: 85%). A bendőből a vékonybélbe lebontatlan formában kerülő keményítő vékonybéli emészthetősége a hasnyálmirigy amiláz limitált termelődése miatt (maximum 1,0-1,5 kg/nap/tehén) korlátozott. A by-pass keményítő mennyiségét tehát korlátozni kell, mert amennyiben a mennyisége meghaladja az 1,0-1,5 kg/nap/tehén értéket a vékonybélben, úgy efölött akár 20%-a is kiürülhet a bélsárral. Ilyen esetekben látni keményítőszemcséket a bélsárban. Brandt és munkatársai (1996) szerint 3,9 kg kukorica etetésekor 1050 g keményítő kerül a vékonybélbe és 500 g a vastagbélbe.

Dr. Orosz Szilvia szerint ez az eredmény arra enged következtetni, hogy szárított szemes kukoricából megközelítően 4 kg/nap/tehén a napi mennyiség felső határa, amennyiben a gazdaságos keményítőlebontás a fő szempont.

Növelni a keményítő lebonthatóságát

Amikor a keményítőbevitel jelentős a nagytejű csoportban (2425% sza. TMR keményítőtartalom, 24-25 kg/nap/tehén szárazanyag-felvétel, 6,0-6,5 kg keményítő/nap/tehén), akkor a keményítő bendőbeli lebonthatóságát növelni kell annak érdekében, hogy a vékonybélbe ne kerüljön 1,5 kg-nál nagyobb mennyiség. Ennek egyik módja a búza és az árpa részarányának növelése (1-3 kg/nap/tehén), ami azonban a TMR fajlagos energiatartalmát csökkenteni fogja (kívánatos a 7,0-7,2 MJ/kg sza.), mivel a búza (8,27 MJ NEl/kg sza.) és az árpa (8,05 MJ NEl /kg sza.) energiatartalma nem éri el a kukoricáét (8,57 MJ NEl /kg sza.). A másik megoldás a kukorica keményítőjének bendőbeli lebonthatóságának javítása. A kukorica keményítőjének bendőbeli lebonthatóságát a nedves formában történő tartósítása javítja.

Megfontolandó a nedves kukorica etetése

Ezért ebben az évben a leghatékonyabb megoldás az lenne, ha a szárított kukorica mellett nedves kukorica etetését is beterveznék a gazdák. Ez egy stratégiai döntés a telepen: a nedves kukorica használatával nagyobb hatékonysággal helyettesíthető a kukoricaszilázsból hiányzó keményítő, és jól kombinálható a szárított kukoricával. Ennek mértéke (70-75%-os szárazanyag-tartalommal számolva) kb. 1-4 kg/nap/tehén nedves kukorica (HMC = High Moisture Corn), attól függően, hogy a kukoricaszilázs mennyire keményítőhiányos, és mennyit etetnek belőle. A szakértő a kukoricadarát a gyengébb bendőbeli lebonthatósága ellenére sem javasolja elvetni, mert az a védett keményítő forrása az adagban (a védett keményítőből a vékonybélben felszabaduló és felszívódó glükóz meghatározza a tejcukor szintézisét és ezen keresztül a potenciális tejhozamot). Továbbá aszályos-száraz évben a szemes tisztításával jelentősen csökkenthető az aflatoxinszennyezettség mértéke (míg nedves kukoricában ez nem oldható meg).

Azonban nem csak a 2020-as évben van jelentősége a nedves kukoricának, hanem akkor is, amikor az aszályos nyár miatt nem jó a keményítő koncentrációja a szilázsban, esetleg szárazon érkezett be a kukoricazúzalék, vagy nem jó a szem roppantottsága.

Ezek a tényezők hatással vannak az adag potenciális keményítőtartalmára, a keményítő bendőbeli lebonthatóságára és emészthetőségére, valamint a keményítőpótlás mértékére és annak költségeire is. Ekkor is érdemes lenne nedves kukoricát etetni.

Mire kell figyelni egy keményítőhiányos évben?

A nemzetközi kutatások szerint a keményítő emészthetőségének jelentős hatása van a potenciális tejtermelésre. Ezért az emészthetőség magas szinten tartásával sokat lehet tenni a keményítőhiányos kukoricaszilázs káros hatásának ellensúlyozására. Fontos, hogy a kukoricaszilázs keményítőtartalmának emészthetősége a szemek roppantottságától és a szárazanyag-tartalomtól függ. Az ÁT Kft. laborjában azonban sajnos idén is láttak olyan kukoricazúzalékot, amely nem csak kevés szemet tartalmazott, de még ráadásul rosszul is volt roppantva. Ideális céltartomány a 70% feletti CSPS-érték és a 3235% szárazanyag-tartalom. A tehénnek ugyanis csak az a keményítő számít, ami emészthető. A többi csak átutazó. A keményítő emészthetősége azonban szerencsére, az idő előrehaladtával a silódepóban javul. A javulás oka, hogy a keményítőszemcséket körülvevő fehérjeburok (prolamin) a savak hatására fokozatosan lebomlik, és szabaddá válhat a keményítő. Ez kedvezőbb takarmányértékesítést és potenciálisan nagyobb tejtermelési szintet eredményezhet. Ezért a másik segítség a hosszabb tárolási idő lehet egy keményítőhiányos évben. A szakértő javaslata, hogy az állattartó gazdák 3-4,5 hónapot várjanak az első, új depó nyitásával.

Szemes kukorica számítások és adagolás

A TMR-ben a keményítő másik jelentős formája a szemes kukorica. A kukoricadara emészthetőségét szinten lehet és kell is tartani. A szárított kukoricadara emészthetőségének az alapja a helyes szemcseméret beállítása és előállítása. Az elmúlt évtizedekben a hazai szakirodalom 1,5–2,5 mm-es szemcseméretet javasolt, tekintettel arra, hogy nagyobb szemcseméret esetében kisebb a porosodás mértéke és az ebből adódó veszteség, továbbá kisebb a bendőacidózis kockázata. Ez a kisebb termelési szintű hazai állomány esetében korábban elfogadható volt. A korszerű, 10 ezer kg laktációs termelésű hazai tejelőállományban azonban felülvizsgálatra szorul. Ugyanis a nagyobb tejtermelés nagyobb szárazanyag-felvétellel társul, ami gyorsabb bendőpasszázst eredményez. Ezáltal kevesebb a rendelkezésre álló idő a keményítő lebontásához. Az USA egyik vizsgálati eredménye azt mutatja, hogy 1,5 mm feletti frakció esetében statisztikailag igazolhatóan csökken a keményítő emészthetősége szárított kukoricadarában. Dr. Orosz Szilvia ezért javasolja az 1,5 mm alatti frakcióméret alkalmazását (és rendszeres ellenőrzését) kukoricadara esetében.

A nedves kukorica

A nedves kukorica esetében sokkal veszélyesebb a szemcseméret kérdése. A technológia ugyanis leggyakrabban hengerszékre épül, ahol nem darálják, hanem roppantják a szemeket. A vizsgálati eredmény szerint a 2 mm feletti mérettartomány még a nedves kukoricában is kedvezőtlen hatással van az emészthetőségre, tehát megfontolás tárgyát képezheti a nedves szemes kukorica darálása. Ez nedvességtartalom kérdése is. A nedvesebb anyag (30% nedvesség) nehezen vagy egyáltalán nem darálható (kenődik).

Ezért ha az állattartó gazda roppantás mellett dönt, akkor mindenképpen nagyobb figyelmet érdemel a roppantottság ellenőrzése, a technológia pontos kivitelezése.

A szakértő leírta, hogy sok telepen találkoztak az elmúlt években emésztetlen szemekkel a bélsárban, a rosszul kivitelezett roppantás miatt. Ez pedig tovább növeli a keményítőhiányt. Amennyiben a gazda a darálást választja, akkor a betárolandó anyag nedvességtartalmát szigorú határok között kell tartani a szárazabb tartományban (25% nedvesség). A nedves kukorica emészthetősége is változik a tárolás alatt a sav hatására. Az USA-adatok alapján a vizsgált 11 hónap alatt 9%-ot javult a keményítő emészthetősége (56,6%-ról emelkedett 65,2%-ra). Javasolt tehát várni a nedves kukoricahurka vagy -depó nyitásával is a jobb emészthetőség érdekében.

Így lehet ellenőrizni a takarmányadag keményítőtartalmának hatékonyságát

Amennyiben kevesebb, mint 3% a keményítő a bélsárban, akkor rendben van, a termelő elégedett lehet, mert megtett mindent az emészthetőség javításáért. Ez rendkívül szigorú mérce. Fontos egy meghatározott csoportot időnként ellenőrizni! Ilyenkor a csoport állatainak 10%-ától kell mintát gyűjteni. Dr. Ferraretto (USA) elfogadja a kevert mintát (személyes közlés), a cikk szerzője viszont inkább a minták egyedi mérését javasolja hazai körülmények között (a változékonyság miatt). Ezután következik a fagyasztás/hűtés, vagy a minták megszárítása, a betárolás, majd a laborban mért szárazanyag- és keményítőtartalom - írta Dr. Orosz Szilvia, a gödöllői Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. takarmányozási igazgatója.