Az elmúlt hetek csapadékos időjárása fokozatosan mérsékelte, majd az Alföld középső tájainak kivételével a legtöbb helyen meg is szüntette az aszályt hazánkban. A múlt hét második felében is jelentős mennyiségű eső esett az északkeleti illetve délkeleti területeken, és a csapadékos időjárás a héten is folytatódik, ezúttal a déli és keleti országrészben valószínű a nagyobb, 20 mm-t meghaladó mennyiség. Ezzel együtt tartósan és jelentősen le is hűl az idő, szombattól országszerte 20 fok alatti hőmérsékletekre van kilátás.

Az elmúlt egy hétben változékony, többször csapadékos időben volt részünk, de a csapadék területi eloszlásában igen nagy változékonyság mutatkozott. Míg az északkeleti és a délkeleti országrészben 30-70 mm eső esett, az északnyugati tájakon és a Kaposvár–Paks–Szolnok vonal tágabb térségében jellemzően csak 1-3 mm-t mérhettünk a múlt hét második felében. Hétfőtől jelentősen csökkent a csapadékhajlam, csak kevés helyen fordult elő gyenge eső, zápor. Az augusztus közepe óta lehullott csapadék az ország nagy részén már meghaladja a sokéves átlagot, jellemzően 30 és 80 mm között alakul, de a keleti tájakon többfelé 100 mm-nél is több esett. A felszín közeli talajréteg a legtöbb helyen alaposan átnedvesedett, és egyre többfelé jut a középső és mélyebb rétegekbe is a nedvességből, bár a fél méternél mélyebb talajrétegekben továbbra is jelentős a nedvességhiány. Az aszály területi kiterjedése és mértéke jelentősen csökkent az elmúlt egy hónap folyamán, már csak az Alföld középső és a Dunántúl délkeleti jellemző - írta elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2022. szeptember 14-ig (mm)


A hőmérséklet vasárnap óta néhány fokkal visszaesett a megelőző időszakhoz képest, és keddig 22-24 fokos maximumok voltak jellemzőek, kedden hajnalban pedig a felhőtlen tájakon 10 fok alá hűlt a levegő. Szerdán átmenetileg visszatért a nyár, és - az északkeleti országrész kivételével, ahol 20 fok sem volt - az ország jelentős részén 25-30 fokig melegedett a levegő.

A napraforgó és a kukorica betakarítása egyaránt folyamatban van, előbbi növény esetén már a végéhez közelít, utóbbit pedig sokfelé már a nyáron lesilózták. Nyugaton, délnyugaton, ahol a nyár első felében még aránylag kedvező volt a talajnedvesség, nem annyira rossz a termés, mint a keleti országrészben, ahol nagy területen egyáltalán nem termett semmi. Miskolc térségében többnyire egy-egy cső van a kukoricán, ezek pedig jellemzően rövidek és hiányosan berakódottak. Az elmúlt hetekben érkezett csapadék a napraforgónak és a kukoricánk már nem számított. A frissen elvetett repce azonban szépen sorol már, és az őszi kalászosok későbbi vetéséhez is nagy szükség van a talajok nedvesedésére. A csapadékos, eddig meleg időben azonban a gyomok is jelentős növekedésnek indultak, és a növényi kórokozóknak is kedvezett a megnövekedett páratartalom.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 1500 és 1650 foknap között alakulnak, ami a kukorica beéréséhez bőven elegendő. A nagyobb értékek a délkeleti, az alacsonyabbak az északi és nyugati országrészre jellemzőek. Az idei értékek többnyire 90-130 foknappal haladják meg a sokéves átlagot, a tavalyinál pedig 120-180 foknappal magasabbak, (a 2021. év a hűvös májusáról is emlékezetes). Ez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a hőmérséklet hatására tavalyinál és az ilyenkor szokásosnál körülbelül másfél-két héttel korábban következnek be, ugyanakkor az aszály miatt is lerövidültek a fázisok a kényszerérés miatt.

A hét további részében egyre hűvösebb, sokfelé csapadékos, szeles időre van kilátás. Már csütörtök délután és este többfelé várható zápor, zivatar, majd pénteken a nap első felében főként a déli országrészben, délutántól a Dunántúlon is nagy területen lehetnek további esők. Eleinte szombaton is délen, délnyugaton valószínű csapadék, majd a nap második felében, vasárnap reggelig a keleti országrészben is számottevő mennyiségre van kilátás. Vasárnaptól szórványosan előforduló esők, záporok várhatók, és ekkor már napos időszakok is lehetnek. A következő egy hétben összességében 10-30 mm csapadék valószínű, de a déli megyékben ennek akár a duplája is eshet.

A hőmérséklet már péntektől visszaesik, bár ekkor még a szárazabb keleti, északkeleti tájakon 23-25 fokig melegszik a levegő, az esős területeken azonban csak 17-19 fokra lehet számítani. Szombattól mindenütt érezhető lesz a lehűlés, 20, a tartósan esős területeken 15 fok alatt marad a hőmérséklet, vasárnaptól pedig éjszakánként is egyre nagyobb területen 10 fok alá hűl a levegő. A hűvös idő a jövő hét végéig kitart.   

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás