A Kékfrankos évének nyilvánította az ideit a Földművelésügyi Minisztérium (FM) - jelentette be a tárca vezetője pénteken Budapesten a tavalyi Furmint éve záróeseményén. Fazekas Sándor kiemelte: az idei év azért lett a Kékfrankos éve, mert egy igazi magyar kékszőlőfajta, amelyből kitűnő borok készíthetők, amelyekre érdemes külön is felhívni a fogyasztók figyelmét. Továbbá a kékfrankos a legnépszerűbb és a legnagyobb területen termesztett kékszőlőfajta Magyarországon Az is elhangzott, hogy elindítják "a kékfrankos országkóstolót". Emellett több, a témához kapcsolódó workshop, tudományos kutatás valamint más esemény is zajlik majd, hasonlóan a "nagy sikerű" Furmint évéhez.
Az idei a Kékfrankos éve lesz (fotó: Pixabay, PhotoMIX-Company)
Hozzátette: a Furmint éve programsorozat sikerrel zárult. A most záruló eseménysorozat is segítette azt a dinamikus fejlődést, amelynek nyomán az új évezredben a minőségi magyar borok kerültek és kerülnek egyre inkább előtérbe. A kormány a mezőgazdaságot stratégiai ágazatnak tekinti, ennek alapján szövetséget kötött a termelőkkel. Ennek köszönhető, hogy a szőlő-borágazatban új, a korábbinál korszerűbb, egyszerűbb szabályozást lehetett bevezetni a hegyközségi szabályozás megújításával, és a "borászok 12 pontjának" jelentős hányada szintén teljesült. A Furmint évéről elmondta, hogy jelentős sikert hozott a "Fogadj örökbe furmintot" elnevezésű kezdeményezés, amelynek célja a magyar felsőfokú képzésben dolgozó fiatal szakemberek, illetve a frissen végzett hallgatók szakmai tevékenységének támogatása volt, egy ösztöndíjrendszer létrehozásával, annak érdekében, hogy a magyar szőlőművelés és borászat megújítása a következő években is folytatódjon. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója elmondta: a Furmint éve alkalmából kiírt ifjú kutatói pályázat - amelynek eredményhirdetésére is a mostani záróeseményen került sor - sikeres volt. Figyelemreméltó szakmai teljesítmények születtek, és a kezdeményezés felkeltette a szponzorok figyelmét is. Ez utóbbit mutatja, hogy 2,5 millió forintot adtak össze a pályázatok díjazására, amiből most 1,4 millió forintot osztottak szét a legjobb szakmai teljesítményt nyújtó pályázók között. A megmaradó összeget az idei pályázat finanszírozására fordítják, azzal a pénzösszeggel együtt, amit a támogatók - várhatóan - az idén is erre a célra összeadnak majd. Kiss Eliza, az FM kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a kékfrankos választása az idei évre egyszerű feladat volt nemcsak azért, mert népszerű és a legnagyobb területen - mintegy 7300 hektáron - termesztett magyar szőlőfajta, hanem azért is, mert a múlt évben fehérszőlő fajta volt a kiemelt, így most kéknek kellett jönnie. Hozzátette, hogy ezzel a fajtával szinte mind a 22 magyar borvidéken foglalkoznak. Elmondta: a múlt év a borászok számára kedvező volt. A pincébe kerülő bor mennyisége 3,3-3,4 millió hektoliter körüli lesz. A teljes összegzés hamarosan elkészül. Tavaly az ágazat árbevétele elérte a 87 milliárd forintot. Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás