A nyerstej ára továbbra is jóval alacsonyabb volt 2015 végéhez közeledve, mint egy évvel korábban. Pozitívumként azonban megemlíthető, hogy az októberi árakhoz képest emelkedett a nyerstej ára november végére. 2025-ig jelentős változás állhat be az Európai Unió tejpiacában is, amiről bővebben cikkünkben olvashat.

1 százalékkal emelkedett a nyerstej ára 2015 novemberében az októberihez képest, így 78,66 Ft-ot fizettek kilogrammjáért. Az áremelkedés egyik oka a tej zsírtartalmának 0,02 százalékos javulása lehetett. Ugyanakkor a nyerstej ára 20 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A nyerstej felvásárlása a 2014. novemberit 4 százalékkal haladta meg, míg a 2015. októberitől 4 százalékkal maradt el.

Olaszországban, Veronában a nyerstej azonnali piaci ára 6 százalékkal csökkent az óév 51. hetében, így 33,5 euró/100 kilogramm volt az ára. Eközben Magyarországon a nyerstej kiviteli ára 86,68 forint/kilogram körül alakult. Így az októberi árhoz képest 1 százalékkal emelkedett, az egy évvel korábbi árhoz képest pedig 15 százalékkal csökkent a novemberi ár.

Továbbra is alacsony a nyerstej felvásárlási ára hazánkban, nem nyugodhatnak meg a tejjel foglalkozó gazdák
 

A nyerstej kiszállítása 2 százalékkal nőtt novemberben az előző év azonos hónapjához viszonyítva, ezen belül a termelők és a kereskedők 4 százalékkal kevesebb, míg a feldolgozók 10 százalékkal több nyerstejet exportáltak. A termelők és a kereskedők nyerstejkivitele 28 százalékkal haladta meg a feldolgozókét a vizsgált hónapban.

Mi várható az Európai Uniós tejpiactól?

A jóslatok szerint az EU tejfelvásárlása 11 százalékkal, illetve 16,4 millió tonnával növekedhet 2025-ig. A felvásárlás leginkább Lengyelországban, Írországban, Dániában, Észtországban és Lettországban erősödhet. Az átlagnak megfelelő növekedés várható Németországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, valamint Hollandiában.

A termelői és feldolgozói beruházások előrelendíthetik a tejtermelést többek között Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon, míg a tejfelvásárlás csökkenését jósolják Finnországban, Svédországban és Görögországban.

Apropó, magyar tejpiac...

A KSH által nyilvánosságra hozott adatok szerint 2014-ben hazánk tej- és tejtermékek értékesítéséből származó árbevétele 246 milliárd forint volt. A tejtermékek nettó árbevételének 83 százalékát a belpiaci, 17 százalékát pedig a külpiaci forgalom adta. A belpiaci értékesítés árbevétele 14 százalékkal, az exporté 32 százalékkal emelkedett egy év alatt.

A tejsavó termelése 256 151 tonnára, a sajt és túró termékcsoporté 102 934 tonnára, a folyadéktejé 10 százalékkal 546 493 tonnára, illetve 531 449 ezer literre nőtt, míg a vaj és vajkrém termékcsoporté 1 százalékkal, 8 945 tonnára, a savanyított tejtermékeké 5 százalékkal, 135 223 tonnára csökkent.

Egyre több sajt készül hazánkban
 

A vaj és vajkrém termékkategórián belül a vaj termelése 3 százalékkal, 4 305 tonnára nőtt, míg a vajkrémé 4 százalékkal, 4 640 tonnára csökkent. A sajt és túró termékkategórián belül a friss sajt termelése 23 százalékkal, 50 471 tonnára, az egyéb sajtoké 20 százalékkal, 34 368 tonnára emelkedett, míg az ömlesztett sajté 2 százalékkal, 18 095 tonnára csökkent.

A savanyított tejtermékek közül az aludttej és a tejföl termékcsoport termelése 6 százalékkal, 104 329 tonnára nőtt, míg az ízesített termékeké 31 százalékkal, 30 893 tonnára csökkent. A KSH háztartási, költségvetési és életkörülmény adatfelvétel (COICOP) 2014. évre vonatkozó eredményei szerint a tej egy főre jutó fogyasztása 48,6 literről 46,5 literre, a joghurt, kefir és tejföl termékcsoporté 11,7 literről 11,4 literre csökkent, a sajt és túróé 5,7 kg-on stagnált, míg a vaj és vajkrémé 0,9 kg-ról 1 kg-ra emelkedett.

Forrás: AKI

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás