Az európai tejtermelők magukhoz képest is sajátos eszközt választottak a tiltakozásra: tej helyett tejport öntöttek szét a Schuman téren. A gazdák a tejkvótához hasonló, állandó, jogszabályba foglalt válságmenedzselést akarnak.

Behavazott tájra hasonlított ma az Európai Unió brüsszeli központja, az intézmények épületeinél azonban nem hó, hanem tejpor zuhogott egy sajátos tüntetés keretében.

Az európai tejtermelőknek nem ez az első megmozdulása a Schumann térnél, ám többnyire teheneket cibálnak a belga fővárosba, hogy nagyobb figyelmet kapjon az üzenetük. Ennek lényege: amióta az EU megszüntette a tejtermelést szabályozó kvótarendszert, több ország gazdálkodói kerültek nehéz helyzetbe az árak zuhanása miatt, különösen, hogy a korlátozás feloldása egybeesett az orosz embargó bevezetésével.

Tejportól lett fehér Brüsszel - ismét tüntetnek a gazdák (Fotó: newsfirst.lk)
 

2016 óta valamivel jobb lett a helyzet, az árak is elindultak a mélypontról. A European Milk Board (Európai Tejbizottság) képviselői így konkrétabb ügyben tiltakoztak – de természetesen most is az uniós agrárminiszterek ott zajló - és az Európai Bizottság "tejágazati csomagját" tárgyaló üléséhez időzítve. Úgy látják, hogy a tejválság ellen meghozott egyik intézkedés, a sovány tejpor intervenciós felvásárlása visszaüt, ha ezt a port piacra dobják. Ráadásul nem csak Európában, az olcsó európai por az afrikai piacot is eláraszthatja, ami az ottani termelők számára is katasztrofális lehet – érvel a szervezet.

Az EMB ezért az alkalomszerű tűzoltás helyett állandó, jogszabályba foglalt válságmenedzselést követel. Például egy olyan krízisindexet, amely ha egy bizonyos szint alá csökken, akkor támogatásra számíthatnak a termelők. Ez persze eléggé hasonlít az EU intervenciós rendszeréhez, amely egy minimális árat szabott a termékeknek függetlenül a piaci viszonyoktól – a kvótarendszer megszüntetése pont ennek vetett véget.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Megosztás

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás